Színházi ritkasággal köszönti Shakespeare-t a Maladype!

Shakespeare születésnapján igazi kuriózummal lepi meg közönségét a Maladype Színház. Április 23-án, csütörtökön, 19:00 órától „Egy legendás Hamlet utolsó előadása” címmel online premiert tartanak a színház YouTube-csatornáján. A közönség és a színházi szakma körében is nagy népszerűségnek örvendő, többszörösen díjazott interaktív Hamlet előadás ez alkalomból mindenki számára elérhető lesz a társulat facebook oldalán.

© Kiss Mónika

Balázs Zoltán, a Maladype alapítója és vezetője 2001 és 2008 között a Bárka Színház tagjaként számos mára már legendássá vált előadásban tette le névjegyét rendezőként és színészként egyaránt. Hamlet címszerepére 2003-ban kérte fel Tim Carroll, a londoni Globe Színház akkori főrendezője. Találkozásuk színháztörténeti jelentőségű. Balázs Zoltán és a Bárka szinte teljes társulatának harmonikus együttműködése a világhírű angol rendezővel megteremtette azt a „színházi kísérletnek” is nevezett közvetlen kölcsönhatásokra épülő Hamlet előadást, amely – ahogy Mark Rylance, Carroll állandó alkotótársa fogalmazott – olyan színházat képvisel, ami a folyamatosan változó életből születik. Ez a Hamlet a mai ember személyes valóságából rajzolódik ki.

© Kiss Mónika

Tim Carroll rendező a véletlen, a rögtönzés középpontba helyezésével az egyetlen lehetséges rendezői értelmezés helyett lehetőséget teremtett az előadáson jelenlévőknek (az adott előadás szereplőinek és a nézőknek is), hogy közösen fogalmazzák meg egyszeri és megismételhetetlen, „itt és most” – Hamlet értelmezésüket. Alapigazságot hordozó közhely, de Carroll és a társulat olyan speciális módszerrel készült az előadásra, hogy e közhely igazsága estéről-estére valóban érvényesülhessen, és az aznapra jegyet váltó néző elmondhassa: ezt a ma esti Hamletet csak ő láthatta.

© Kiss Mónika

A színházi estéken minden a helyszínen dőlt el: a szereposztás, a zenei aláfestés vagy a felhasznált kellékek. A rögtönzés komplex jellegéhez az is hozzájárult, hogy a néző maga választhatta ki a székét, illetve a különböző felvonások közötti újabb helyét a térben. A közönség aktív bevonása történt a játékba. „Itt valóban eljátsszák, azoknak, akik jönnek, azzal, amit hoztak, azt, ami csak aznap esti hozzávalókból lehet épp olyan ízes” – írta Bérczes László az előadás ajánlójában.

© Kiss Mónika

A Tóth János által 2006. június 4-én kézikamerával rögzített felvétel összegzően szubjektív lenyomatát adja a Tim Carroll rendezte sikersorozat utolsó pillanatainak. A nagy sikerű előadás utolsó állomása most azok számára is elérhetővé válik, akiknek annak idején nem volt lehetőségük részt venni a különleges színházi eseményen, vagy csak később születtek.

© Kiss Mónika

Az online premier megtekinthető az alábbi linken: