A hagyományos népi kultúrában a tavaszi ünnepkör a nagyböjttől Szent Iván napjáig, június 24-ig tartott. A tavaszi munkálatok megkezdése, a téli dermedtség feloldásának megünneplése minden korban fontos volt, egyes szokások pedig még napjainkig is élnek. A legfontosabbakat mutatja be a Néprajzi Múzeum 1954-55-ben rögzített kisfilmje, az Ének a búzamezőkről és az Emberek a havason nagyformátumú alkotója, Szőts István rendező és Raffay Anna néprajzkutató munkája.
A tavaszi jeles napok közül kiemelkedik a virágvasárnap, amely a húsvét előtti vasárnap neve, egyben a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. E nap különleges néphagyománya a kiszehajtás: a tél, s vele együtt minden rossznak, betegségnek, bajnak látványos, szimbolikus értékű, tárgyban kifejezett elmulasztása. A „kisze” többnyire menyecskének öltözött szalmabábú, amelyet „kice, kiszőce, kicevice, banya” néven is emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig, majd a falu végén vízbe dobták, vagy elégették. A bábú a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A kiszejárást a bábú elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg.
A nagyböjti vasárnapok a tánctilalmak ellenére az ifjúság különböző szórakozására azért alkalmat adtak. Kedveltek voltak a sportjellegű, és az eszközös, ügyességi játékok. A Palócföldre jellemző gyermekjáték a mancsozás. Kellékei a játékosonkénti tömzsi mancsbot, valamint a fából faragott mancsgolyó. A legények díszesen faragott bottal kedveskedtek annak a lánynak, aki tetszett nekik.
A búzaszentelés a határ, a búza- és gabonaföldek megáldása a keresztény liturgiákban, pogány eredetű népszokás. A római katolikusoknál a szokás napja Szent Márk napja (április 25.) A búzaszentelő körmenet a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért történik. Bár a körmenet neve búzaszentelő, a vetés minden fajtáját, a fákat és szőlőket is megáldották ilyenkor. A szentelt búzából hazavitt egy-két szál szintén bajelhárító szereppel bírt.
A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepén, mely a Római Katolikus Egyház elnevezése szerint pálmavasárnap. A pálmát helyettesíti nálunk a barkavessző, amit a vasárnapi nagymise előtt szentelt meg a pap, majd kiosztották a híveknek. Egyes helyeken a barka gyűjtésének is kialakultak hagyományai. A megszentelt barkát különösen alkalmasnak találták rontás ellen, de használták gyógyításra és a mennydörgés, villámlás elhárítására is. A földműveléssel kapcsolatosan is felhasználták, mert – a kert földjébe tűzve elűzte onnan a férgöket.
A húsvétvasárnaphoz és az egyéb tavaszi vasárnapokhoz kapcsolódó zöldágjárás a tavaszt, a természet megújulását jelképező és köszöntő énekes, táncos, esetenként dramatikus játékkal járó felvonulás. Lényege a falun való felvonulás zöld ágakkal vagy virágokkal. Leányok és legények együtt járták a falut, ketten kaput formáltak a karjukkal, a többiek átbújtak alatta, közben énekeltek.
A talán egyik legismertebb tavaszi népszokás a húsvéti locsolkodás, mely közép-európai húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat, akik ezt hímes tojással viszonozzák. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még néhány évtizeddel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak.
Forrás: Néprajzi Múzeum