„Amit adtam az ébredésemért. Az az ára, hogy itt ülök veled” – Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az Ének – behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Furcsa viszonyt „ápolok” Bérczesi Róberttel és zenekarával a hiperkarmával. Egy időben rongyosra hallgattam „felejtőnek” az „üres”című számát, és hittem általa, vele együtt el, hogy „sosem voltunk senkik”, annak ellenére is, hogy „hiperkarma a sorunk”, hiszen „egy bolond voltam mindig, mégis megtaláltam” naná, hogy a mi fajtánk mindezt a „villanykörte holdon“. De soha nem „találkoztunk”.

Magam sem értem miért, de az igazsághoz tartozik, és az ő életrajzi könyvére jellemző őszinteséghez is így méltó, hogy kijelentem, az élő zenéhez fűződő szoros kapcsolatom ellenére sem éreztem késztetést soha arra: elmenjek egy koncertjükre. Nincs konkrét oka, valahogyan nem éreztem szükségét. Az is lehet banálisan egyszerű, és folyamatos fáziskésésben vagyok az általa megtestesített jelenséggel jelen időben is, hiszen „énkönyvét” is egy évvel a megjelenése után olvastam. Remélem értő figyelemmel.

Van még egy meghatározó élményem, ez is inkább általa, mint róla. Alig 2-3 éve ugrálunk egy barátommal Budapest egyik legnagyobb szabadtéri koncerthelyén, az élő zene után már hajnalban. És barátom, amikor életében először kihallja a Zöldpardon című szám szövegét, végtelennek tűnő felszabadult kacagásban tör ki és azt kiabálja felém: „mit meg nem enged ez az ember magának”. A 2019-ben az Athenaeum Kiadó gondozásában, Kiss László segítő támogatásával megjelent egyes szám első személyben elmesélt önéletrajzi történet is éppen ilyen: felszabadító, és mit meg nem engedő élmény, alapvetően önmagának.

Az – idézem – „erősen magának való fiatalember”, aki a kilencvenes évek végén kerül Budapestre, és a hiperkarma zenekar énekeseként, frontembereként és szövegírójaként – a könyv tanulságaként is megállapítva -, elkerülhetetlenül kerül a figyelem középpontjába, mialatt önmagával, önmagáért, önmagán kívüli – meggyőződése szerint szabadon választhat az olvasó – csatát vív, a kábítószerekkel is.  

Az irodalmi igényességgel, végtelenül őszinte, visszaemlékező hangnemben, alapvetően lineárisan, de az egyes életszakaszokban többet-kevesebbet elidőző önvallomásban az egyén sodródása és útkeresése, egy immár kultikus zenekar korszakba illesztett története és egy kábítószerfüggő ember gyógyulási folyamata is kirajzolódik. A könyv elképesztően intim abban az értelemben is, hogy Bérczesi Róbert számára önmaga megértéséhez az őt körülvevő magánemberek (rokonok, szerelmek, barátok) és a kilencvenes évek underground világát alkotó zenészek, zenésztársak (szándékosan nem sorolom a példákat) személyiségének árnyalása is létfontosságú.

Természetesen sokkal egyszerűbb lenne a dolgom, ha azt írhatnám, hogy a könyv élvezetéhez nem kell feltétlenül ismernünk azt a zenei, sokkal inkább szövegi, de mindenképpen sajátos világot, amelyen keresztül Bérczesi Róbert sokszor az elfogyasztott kábító szerek hatására átvizionálta érzelmeit dalaiba. Mert nem így van. Ez a könyv egy adott korszakban élő, meghatározó művészember életébe úgy enged be, hogy anekdotákat is olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, akik az alkotóműhelyéhez és személyiségéhez illeszkednek, ezért muszáj képben lennie az olvasónak. Azért sem, mert a főhős, jó értelemben, de soha nem képes abból engedni, ahogy élni szeret, élni szeretne, és mindvégig azt csinálja közben, amihez ért.

Ha mindezeket „kivonjuk” a háttérből akkor is maradnak nagy tanulságok bárki számára. Nekem minimum annyi, hogy hányan lennénk képesek harag és önmagunkra irányuló ítélet nélkül végig tekinteni az eddigi életünkön úgy, ahogyan Bérczesi Robi teszi. Mert emberi kapcsolatait mindvégig úgy látja, hogy tudja ő maga hol hibázott, hol lehetett volna tudatosabb. Ahogyan az sem tabu számára, hogyan hullámvasutazta végig a tudatmódosító szerekről való leszokásának időszakait.

Saját maga elbeszélője így fogalmazza ezt meg: „… mostantól aztán tényleg nyílt lapokkal játszom, hiszen aki elolvassa ezt a könyvet, az gyakorlatilag mindent megtud rólam, olyan dolgokat is, amelyeket más még a hozzá legközelebb állókkal sem mindig oszt meg. Mégis inkább megkönnyebbültem, hiszen most, hogy mindezt kiadtam magamból, talán lesz esélyem arra, hogy az eddigieknél kevesebbet hibázva a személyiségem jellemzőit feljavítva élhessem tovább az életemet.”

A könyv történetisége 2018 legvégén véget ért. Az élet ment tovább, és újabb változásokat is hozott. Végérvényeseket is. Alig néhány hónapja a hiperkarma menedzsere, a frontember barátja, Medgyesi Ferenc „Pite” alig 42 évesen meghalt. A szerepe, jelentősége egy másik ember életében vitathatatlan. Az életrajzi könyvnek sincs szinte olyan fejezete, amelyben nem jut szerephez. A „napsütötte oldalon készült” kísérletező dalokat tartalmazó „délibáb” című lemez dalainál végig jelen volt.

Az Én és az Ének címet viselő könyv legnagyobb erőssége is ez, jelen van. Nem nosztalgiázik, nem ragad a múltban, csupán annyi időt tölt ott a mesélő, amíg az akkor történtek által meg tudja érteni a jelenét, amelyet megélni akar. Akinek a múltban szerepe van – annak ellenére is, hogy a szerzők bölcsen nem tesznek jövő, kizárólag jelen idejű utalásokat -, az ott kétségtelenül jelen van.

Az írás címében a szerző 2019-ben „Az év könnyűzenei szövegírója” kategóriában Artisjus-díjat nyert, Napsütötte rész című dalának sorai lettek idézve.

Napsütötte rész (Bérczesi Róbert)

Mutatóujj a száj elé emel
Gyere most, és tartsál titokba’
Kerekedj fel, a széllel indulunk
őt kérdezd, én nem tudom hova
Gyere lökd meg a hintát, itt ülök
Körülöttem a csendesség beszél
Lehet egyszer, hogy megmutatkozik
Na de addig hadd fújjon csak a szél

Letepertem, és elhoztam neked
Ezt az apró állatkát ide
Becipeltem a lábtörlőd elé
Gyere ki, és oltalmazd meg te
Kitekertem a fűtésed kicsit
Kipipáltam a fázhatnékodat
Lesikáltam a padlódról a koszt
Hogy amíg élsz még tisztán itt maradj

De vajon igazi fényből
Vajon igazi fényből állsz-e mondd
Vajon igazi fényből állsz-e
Vajon igazi fényből?

Amit adtam az ébredésemért
Az az ára, hogy itt ülök veled
Nekem aztán fújhat bármi szél
Sehová se mennék nélküled
Mikor aztán eljön majd a nap
Amikortól nem mozdulhatok
Temetetlen nem hagynak, hiszen
Temetetlen nem marad halott

Kitakartad a napsütötte részt
Amiért még élni érdemes
Levakartam a polcokról a koszt
Hogy amíg élsz még tisztán itt lehess

De vajon igazi fényből
Vajon igazi fényből állsz-e mondd
Vajon igazi fényből állsz-e
Vajon igazi fényből?

Ki ne fázna, ha télen meztelen?
Odakinn van, a hóban szendereg
A szeme tükre a széles holdvilág
A pupilláján az apró fény remeg
Szerelemből bölcsebben hazudsz
Nekem ez már régen nem titok
Legyen innen most már parttalan
Szerelemről nem vitatkozok

Vajon igazi fényből állsz-e mondd?
Igazi fényből?

Én meg az Ének – behúzott szárnyú felfelé zuhanás
Kiss László – Bérczesi Róbert
Athenaeum Kiadó, 2019