Libri irodalmi díjak 2020 – Megvannak a döntősök

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A 2019-ben megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 179 műből idén már 180 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire a zsűri és a közönség is szavazhat.

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2019-ben összesen 179 könyv felelt meg, a lista 51 kiadó könyveiből állt össze. Erről a listáról választotta ki kedvenceit a Libri által felkért szakmai bizottság. 2020 februárjában 180 neves közéleti személyiség voksolt kedvenc könyveire, amelyeknek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjakat. Az így kialakult tízes listából az öttagú szakmai zsűri és a közönség választja ki majd azt a két könyvet, amelyek májusban megkapják a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2020-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

  1. Babarczy Eszter   A mérgezett nő
  2. Barnás Ferenc     Életünk végéig
  3. Bodor Ádám        Sehol
  4. Darvasi László     Magyar sellő
  5. Grecsó Krisztán   Vera
  6. Láng Zsolt             Bolyai
  7. Nádasdy Ádám    Jól láthatóan lógok itt
  8. Péterfy Gergely   A golyó, amely megölte Puskint
  9. Tóth Krisztina      Fehér farkas
  10. Závada Pál            Hajó a ködben

A szavazó véleményvezérek között ott találjuk többek között Arató Lászlót, Bajári Leventét, Bárdos Andrást, Benyó Ritát, Bíró Zoltánt, Bozóki Andrást, Bősze Ádámot, Bus Istvánt, Divinyi Rékát, Dubóczky Gergelyt, Enyedi Ildikót, Eszéki Erzsébetet, Fáy Miklóst, Fehér Boldizsárt, Ficsor Benedeket, Filippov Gábort, Forgách Andrást, Földényi F. Lászlót, Jónás Verát, Kálmán C. Györgyöt, Kepes Andrást, Király Júliát, Krusovszky Dénest, Juhász Annát, Nyáry Lucát, Sándor Pált, Szüts Miklóst, Szvetelszky Zsuzsát, Tóth Szántó Krisztinát, Urfi Pétert, Valuska Lászlót, Varró Szilviát, Vecsei H. Miklóst, Veiszer Alindát, Vojnich Erzsébetet, Weyer Balázst és Zacher Gábort.

A Libri irodalmi díj zsűrijének tagjai:  Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója, Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház társulatának tagja, Károlyi Csaba Artisjus díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató, Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség mától, azaz március 25-től május közepéig, majdnem két teljes hónapon át szavazhat a Libri weboldalán. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, a könyvcsomagok a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből állnak össze. A Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat májusban adják át.

A díjról, a 179 könyvről, a döntős művekről és szerzőikről minden információt megtalál itt:

http://www.libri.hu/irodalmidij/

https://www.facebook.com/librikonyvesboltok

Libri-Bookline Zrt.

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 55 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. A Libri 2017-ben és 2018-ban is kategória nyertes volt az Ország boltja versenyen, illetve 2018-ban elnyerte könyvelrejtős karácsonyi kampányával az Év kampánya Kereskedelmi díjat, továbbá 2018-ban a Hipnózis Kreatív díját is.