John Lennon előtt tiszteleg, Csuja Imrével zenél Czutor Zoltán

Társművészeti produkciókra készül Czutor Zoltán. A Nyers, a Belmondo, a CzutOrchestra és a CzutorBorsók zenekarok frontembere Csuja Imre és Vecsei H. Miklós színművészekkel zenés-verses esteken lép fel, legnagyobb példaképe, John Lennon előtt tiszteleg a Beatles alapítótagja születésének 80. és halála 40. évfordulója emlékére, valamint rendhagyó tárlatvezetést tart a Szépművészeti Múzeumban.

Czutor Zoltán @ joebattoo

Újra színészekkel dolgozik Czutor Zoltán. A Nyers és a Belmondo rockzenekarok Artisjus-díjas dalszövegírója, frontembere Seres Tamás rendező irányításával két olyan produkciónak is főszereplője, amelyekben a zene és a költészet kézen fogva járnak. Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművésszel közös estjükön Ady Endre és Babits Mihály versei állnak a középpontban, míg Vecsei H. Miklós Junior Prima- és Roboz Imre-díjas fiatal színművésszel a Nagy Magyar Versek sorozatban számos magyar költő, köztük klasszikusok, jól ismert kortársak és fiatal tehetségek műveit is előadják. Előfordult már, hogy Bereményi Géza egyik írását hallhatta a közönség, de Czutor Zoltán fia, Győző első verseskötetéből is olvasott már fel Vecsei H. Miklós az egyik ilyen esten.

-Ezek az előadások sok játékra, spontaneitásra, kreativitásra és összekacsintásra adnak lehetőséget a színész és a zenész között, hiszen egymásra rezonálunk. Szöveggel és zenével reagálok az elhangzott versre, a színészek pedig szabadon beleénekelhetnek, táncolhatnak, tapsolhatnak a zenébe. Az eddigi estjeink hatalmas sikerrel, teltházzal mentek. Ezekben a verses-zenés produkciókban sok finomság van, amihez ritkábban jutnak hozzá a nézők. A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy ki vannak éhezve az emberek az igényes, mégis szórakoztató, minőségi kultúrára, talán ez az oka az estek népszerűségének – mondta Czutor Zoltán. A Nagy Magyar Versek sorozat következő előadása május 8-án lesz Budapesten, a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban és május 25-én Örvényeshegyen. Ugyancsak a költészet és a zene találkozik a Király versek című produkcióban, amit március 17-én láthat a közönség a budapesti K11 Művészeti és Kulturális Központban. Ezen az esten is Czutor Zoltán zenél, míg a verseket Balsai Móni, Fenyő Iván és Hajdú Steve adja elő.

A rockzenész a legnagyobb példaképe, John Lennon emléke előtt is tiszteleg, hiszen az idei évet többszörös és kerek Lennon-évfordulók teszik különlegessé. John Lennon 1940-ben született, vagyis idén lenne 80 éves, de a Beatles alapítója 1980-ban tragikusan fiatalon, 40 éves korában merénylet áldozata lett. Ráadásul, ha az aktuális év kettős számjegyeit (20+20) összeadjuk, akkor is 40 az eredmény. Nem véletlen tehát, hogy Czutor Zoltán és zenésztársai idén az eddiginél is nagyobb figyelmet szánnak a könnyűzenei életet és közgondolkodást is meghatározó művésznek. A Lennon konstelláció című műsor számos Beatles- és Lennon szerzeményt gondol újra úgy, hogy az egy mai koncertszínpadon is megállja a helyét mind akusztikus, mind rockzenekari felállásban. Akik korábban már voltak Belmondo plays Beatles-koncerten, bizonyára ezt is kedvelni fogják. A Lennon konstelláció-koncerteken felcsendülő slágerek feldolgozásai közötti átkötő szövegek és spontán zenei játékok pedig azokhoz a fiatalokhoz is közel vihetik Lennon zenéjét és életszemléletét, akik még meg sem születtek, amikor a gombafejűek alapjaiban forradalmasították a világ könnyűzenéjét. A Lennon konstelláció című előadást legközelebb április 17-én mutatják be a budapesti Hunnia Art Bisztróban, majd május 15-én az egri Beatles Múzeumban. Czutor Zoltán május 26-án a Vígszínházban is fellép a Beatles 50 emlékesten a Blackbirds zenekar vendégeként.

A Belmondo frontembere mindezen produkciók mellett a Szépművészeti Múzeumban Czutor és Madonna címmel először március 12-én tart rendhagyó, szubjektív tárlatvezetést Raffaello Esterházy Madonna című festményéről, illetve a kor festészetéről. A kiállításlátogatás után a közönség tagjai részt vehetnek egy Czutor Akusztik koncerten is.