Rendhagyó Bánk bán premier a TRIP Hajón

2020. március 9-én a TRIP Hajón tartják, a közel egy évtizedes múltra visszatekintő NézőKépző ifjúsági programsorozat keretében megvalósuló különleges előadás, A Bánk bán per bemutatóját.

A Katona József drámáján alapuló előadás ősbemutatóját Magács László rendezi, a szereplők Baki Dániel, Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső és Móga Piroska.

Az alkotók egy bírósági tárgyalás keretében idézik meg a Bánk bán szereplőit, ahol a nézők megismerkedhetnek a dráma alakjainak indítékaival, majd az előadást követően egy bírósági tárgyalás esküdtjeiként saját maguk is véleményezhetik az elhangzottakat, sőt ítéletet is hozhatnak. A fiatalok ilyen szintű bevonása érthetővé és átélhetővé teszik a drámát, az alkotók pedig fontosnak tartják, hogy közelebb hozzák a középiskolás korosztály tagjaihoz a Bánk bánt, megértessék velük, miben rejlik ennek az archaikus nyelvezetű klasszikus drámának az ereje.

Katona József Bánk bánja nem csupán régies nyelvezete miatt nehéz olvasmány – összetett karakterek, különleges motivációk, izgalmas cselekményszövés jellemzik. A TRIP hajón március 9-étől látható rendhagyó előadással az alkotók arra vállalkoznak, hogy négy színész segítségével közérthetően, jól követhetően fejtsék ki a történetszálakat, megismertessék a közönséggel a szereplők motivációit, miközben Katona József eredeti szövegét alapul véve hozzanak létre egy színházi szempontból és oktatási segédanyagként is hiteles, izgalmas és érdekes előadást.

Magács László, az előadás rendezője szívügyének tekinti, hogy közelebb hozza a klasszikusokat a mai kor közönségéhez, különös tekintettel a fiatalokra.

– Minden, ami a Bánk Bánban elhangzik és megtörténik, az ma is elhangozhatna és megtörténhetne, csupán a fiatalok nyelvezetéhez, látásmódjához kell igazítani. De a drámában ábrázolt szereplők, az ott taglalt kérdések, és problémák örökérvényűek – mondta el a rendező.

A nézők A Bánk bán per előadás során egy bírósági tárgyaláson vesznek részt, ahol a bíró, az ügyvéd és az ügyész mellett az esküdtszék tagjaiként hallgatják végig a tanúvallomásokat a Bánk bán történethez kapcsolódóan.

Az elhangzó kérdések és válaszok, vallomások mellett a modern technikát is segítségül hívják az alkotók, hiszen egyes jeleneteket, a per során akár döntő fontosságúnak bizonyuló mozzanatokat mobiltelefonnal titokban felvett jelenetekként, kivetítve jelenítik meg a tárgyalás során.  A Bánk bán per nem csupán a drámát helyezi értő és érthető környezetbe a diákok számára, hanem segítségével belekóstolhatnak abba is, milyen a törvénykezés világa, majd az előadás második részében, egy szakember vezetésével esküdként dönthetnek arról, bűnös-e Bánk bán vagy sem. A nézők a közös ítélethozatallal nyithatnak utat a darab további értelmezésének, elemzésének irányába.

© Kárpáti Fanni

A darab a M.I.T. című előadás csapatának legújabb bemutatója, ami egy valódi színházi kalandozás Madách Imre Az ember tragédiája című drámája nyomán. Ez az előadás továbbra is szerepel a TRIP Hajó repertoárján.

Játsszák: Baki Dániel, Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső, Móga Piroska

Író: Fabacsovics Lili

Rendező: Magács László

Web: https://tripart.hu/hu/eloadas/a_bank_ban_per___bemutato

Facebook: fb.com/tripbudapest

Facebook-esemény: fb.com/events/481236512464225

Jegyek: https://jegyx1.hu/esemeny/648/a-bank-ban-per/2020-03-09-19-00

A NézőKépző egy közel 10 éves múltra visszatekintő ifjúsági programsorozat, amely a Merlin Színházban indult, majd az Átriumban folytatódott, 2017 óta pedig a TRIP-en működik töretlen sikerrel. Ezidő alatt többezer elégedett fiatal és idősebb fiatal fordult meg a NézőKépző eseményein, ami arra ösztönzi az alkotókat, hogy tovább tágítsák a látogatók körét, és még több olyan történelmi, illetve tudományos témát dolgozzanak fel új nézőpontból, különféle művészeti eszközök segítségével, amelyek nem csak aktualitásuk, de a fiatalok életéhez szorosan kötődő elemeik miatt is élvezhetővé válnak. 

A NézőKépző a középiskolai tananyaghoz, elsősorban a történelem tantárgyhoz kapcsolódva ismerteti meg a tizenéves korosztállyal a művészet különböző területeit, szélesíti a fiatalok kulturális ismereteit. A művészet és a történelem kapcsolatát neves szakértők és különböző médiumokban alkotó kortárs művészek segítségével mutatják be. A TRIP repertoárján a színház, a zene és a kortárs tánc egymást erősítve és kiegészítve jelenik meg. A szintén márciusban induló TRIP Energia az Energiaklubbal közös együttműködésben megvalósuló, a klímaváltozás folyamatát, következményeit vizsgáló beszélgetéssorozat.

Forrás: TRIP Hajó