Kerekasztal beszélgetéssel zárul a Kortárs és a Nemzeti Színház közös pályázata

A Nemzeti Színház és a Kortárs folyóirat színházi videókritikai pályázatára sok érdekes pályamunka érkezett. A pályázóknak két, különböző színházi előadásról kellett maximum 5 perces videókritikát készíteniük. 

A négy fős zsűri (Fodor Bernadett, a Kortárs online vezető szerkesztője, Szirmai Gergely, videoblogger, Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője, Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja), alapos értékelés után úgy döntött, hogy nem oszt ki első, második és harmadik díjat, viszont négy különdíjban részesíti az arra érdemes pályázókat. 

A döntést az indokolta, hogy egyik pályázat sem teljesítette az összes elvárást (színházszakmai, tartalmi, videóformátumi, performatív), de mindegyikben voltak olyan előremutató elemek, amelyek ennek az új műfajnak a megalapozását szolgálják.

A különdíjak ünnepélyes átadására február 23-án 16 órakor kerül sor a Nemzeti Színházban, és ezt a zsűritagok részvételével egy kerekasztal beszélgetés követi. 

Az esemény: Műfaj születik? Bíztató indulás a videókritikák világában című kerekasztal beszélgetés, amely egy most születő műfaj, a videós színházi kritika fontos elemeit, buktatóit járja körül.

A kerekasztal beszélgetés résztvevői:

Fodor Bernadett, a Kortárs Online (KO) vezető szerkesztője

Szirmai Gergely, videoblogger

Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja

A beszélgetés moderátora:  Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője,

https://www.facebook.com/events/209925440411487/

Forrás:

,