Különdíjakat osztottak ki a Kortárs és a Nemzeti Színház közös videós színházkritikai pályázatán

A Kortárs folyóirat és a Nemzeti Színház közös Videós színházkritikus kerestetik címen meghirdetett pályázatán a zsűri nem osztotta ki az első három díjat, de négy különdíj gazdára talált a pályázók között.

A versenyre mindenkinek két darab, egyenként 5 perces videós kritikát kellett beküldenie egy szabadon választott és egy Nemzeti Színházas előadásról.

“Sokra értékeljük a pályázók munkáját ebben a most induló új műfajban és biztatunk mindenkit, hogy a jövőben is készítsen ebben a fiataloknak szóló műfajban hasonló munkákat, hogy népszerűsítse a magyarországi színházi élet eredményeit.” – fogalmazta meg a zsűri tanácskozása után véleményét Thimár Attila, a Kortárs folyóirat főszerkesztője.

A díjak átadására tavasszal egy kerekasztal beszélgetés alkalmával kerül majd sor a Nemzeti Színházban, ahol a zsűri tagjai (Fodor Bernadett, Szirmai Gergely, Thimár Attila, Verebes Ernő) és a díjazott pályázók a videós kritikai műfaj jelenéről és jövőjéről fognak értekezni.

Forrás: Kortárs folyóirat

,