„Elrepít egy alternatív univerzumba, ahol bármi lehetséges” – Kováts Adél, Vándor Éva és Kelemen Kristóf is megnézte a Baltazár Színház új előadását

Január 12-én a Pitypang/Por című előadás után kérdezte a Baltazár nézőit, hogy milyen élmény volt számukra a produkció. A lelkes válaszolók között ott volt Vándor Éva, a József Attila Színház társulatának színésznője, Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, és Kelemen Kristóf, független színházi rendező, valamint a Radnóti dramaturgja.

© Bege Nóra

A Baltazárnak már többéves kapcsolata van a Radnóti Színházzal, hiszen utóbbiban 2017 októbere óta van műsoron Szikszai Rémusz rendezése, az Ádám almái, amelyben a Baltazár színészei is játszanak.

© Bege Nóra

A Pitypang/Port, Réti-Harmath Olívia és Farkas Dorka mozgásszínházi rendezését ebben az évadban már csak két alkalommal láthatja a közönség: valamint március 6-án és 7-én, mindegyik nap este hét órától. Jegyek a jegy.hu oldalon válthatók, 3. kerületi lakcímkártyával 1100 forintos kedvezményes jegyek igényelhetők a sajto.baltazarszinhaz@gmail.com e-mailcímen.

Forrás: Baltazár Színház