Sikerekkel zárult a Magyar Divat & Design Ügynökség első design START mentorprogramja

Véget ért a Magyar Divat & Design Ügynökség első design START mentorprogramja, amely szakmai támogatást nyújtott a hazai designereknek, elősegítve a sikeres magyar márkák létrejöttét. A hét mentorált márka egy háromlépcsős program teljesítésére vállalkozott, amely egy hat modulból álló workshop- és előadás-sorozatot, egy hazai gyárnál teljesített gyakornoki programot, valamint egy külföldi szakmai utat foglalt magába. Az első design START befejezését követően, elindult a következő mentorprogramra való jelentkezés is az MDDÜ honlapján. 

Credit: HFDA The Fulldog.

Februárban az utolsó mentorált is befejezi szakmai gyakorlatát a Magyar Divat & Design Ügynökség design START nevű mentorprogramjának keretében, amely hét mentorált márkával indult el. A designerek egy háromlépcsős programon vettek részt, amelynek első része egy hat modulból álló workshop-és előadássorozat volt. A témák kiválasztását a designipari stratégiához készített piackutatás kiértékelése és a designerekkel készített mélyinterjúk előzték meg, amelyek rávilágítottak a designerek hazai nehézségeire, illetve a fejlesztést igénylő területekre.

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy hazánk feltörekvő designerei leginkább a sikeres vállalkozói léthez szükséges ismeretekben szenvednek hiányt, ezért a workshopokon olyan gyakorlatban is hasznosítható vállalkozói készségek kapták a főszerepet, mint az üzleti tervezés, a finanszírozás, a kommunikáció alapjai, a marketing és digitális technológia, a márka és designkommunikáció, valamint a jogi ismeretek. Mindezt olyan szaktekintélyek adták át, akik kiemelkedő szakmai kvalitásaikkal és eredményeikkel hiteles mentorai voltak a mentorprogramban részt vevő tehetségeknek.

Credit: HFDA The Fulldog.

Az elméleti alapok elsajátítása után, a résztvevők külföldi tanulmányutakra indultak az MDDÜ szervezésében. Olyan világszínvonalú kiállításokra és gyárakba jutottak el, mint a meisseni porcelángyár, a lipcsei Designer’s Open, a Grassimesse szakkiállítás, vagy a párizsi Maison&Objet nemzetközi vásár, ahol első kézből értesülhettek a designvilág jeles képviselőinek gyakorlatairól. Többek között azt is megtudhatták, hogy az élmezőnybe tartozó designerek milyen szakmai szempontok alapján válogatják ki a kiállításon felvonultatott termékeket, vagy hogy milyen kommunikációs eszközökkel pozícionálják magukat. Mindemellett az árképzéssel kapcsolatos ismereteiket is bővíthették.

A design START teljesítésének utolsó lépcsője a szakmai gyakorlat, amely során az ügynökség elismert szakemberekhez és brandekhez kapcsolta a program résztvevőit. A mentoráltakmegismerték azokat a mindennapos gyártói folyamatokat, amelyek közös tudásmetszetet igényelnek a tervezőkkel: az új termékek bevezetésétől kezdve, a szállítástervezésén át, egészen a gyártástervezésig – lehetőségük nyílt minden gyártói folyamatot megismerni.

Credit: HFDA The Fulldog.

 „A program egy fontos hiányt igyekszik pótolni az iparágban azáltal, hogy a designereknek lehetőséget nyújt betekintést nyerni a teljes szervezési láncba. Ennek segítségével ugyanis átfogó képet kaphatnak a termék életútjáról – az ötlettől a megvalósuláson keresztül a kereskedelmi stratégia kialakításáig. A közös együttműködés előnyös lehetőséget kínál a gyártóknak is, hiszen a gyártók, ha tehetik, törekednek arra, hogy saját kollekciót vagy terméket alakítsanak ki, ehhez pedig feltétlenül szükség van a designerekkel való személyes kapcsolatra” – nyilatkozta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetője.

Elindult az új design START mentorprogram – már lehet jelentkezni!

Elkezdődött a legújabb design START mentorprogramra való jelentkezés.Az MDDÜ célja, hogy egyre több magyar designernek nyújtson szakmai támogatást, tovább erősítve azt a stratégiai célt, hogy a jövőben Budapest legyen a régió divat-és designközpontja. A mentorprogramba való bekerülés feltétele a nyílt szakmai pályázaton való részvétel, amelynek részletei az alábbi linken érhetők el:

https://mtu.gov.hu/documents/prod/design_START_mentoring_palyazat.pdf

A 2019-ben indult programba kiválasztott résztvevők a designipar különböző területeiről érkeztek – Bárány Anna, Fű Borbála és Fülöp Fruzsina például kerámiatervezéssel foglalkoznak, míg a 4 MS Design, a Paper Up!, a PDSIGN és az UPLUX lakberendezési tárgyakon és belsőépítészeti munkákon dolgoznak. Ők lesznek azok, akik a program elvégzését követően hatékonyabb és szilárdabb működést valósíthatnak meg, személyre szabott és fenntartható üzleti modelleket alakítanak ki, valamint erősíthetik nemzetközi láthatóságukat mind az online, mind az offline felületeken. Az MDDÜ célja, hogy stratégiai partnerséget építsen velük, ily módon növelve az iparág hazai exportját, fellendítve a magyarországi alapanyag előállítását, valamint erősítve a nemzetközi értékláncokba való intenzívebb bekapcsolódást.

***

A Magyar Divat & Design Ügynökségről

A Magyar Divat & Design Ügynökség a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként alakult meg 2018-ban, két kiemelt részleggel: divatipar és designipar. Az ügynökség célja a hazai divat- és designipar nemzetközi ismertségének és elismertségének növelése, ezen keresztül pedig az országimázs erősítése. Emellett legfontosabb feladatai közé tartozik az export növelése, a hazai gyártói háttér erősítése és fejlesztése, a tradícióval rendelkező kreatív és szakmai tudás fejlesztése. Integratív szervezetként kiemelt célja a divat- és designiparágban tevékenykedő hazai és nemzetközi szereplők közötti hatékony szakmai koordináció megvalósítása, ami elengedhetetlen a hosszú távú sikerhez.

Forrás: Magyar Divat & Design Ügynökség