Az óbudai Artézi Galériában látható évadnyitó kiállítás címe: Találkozások. A katalógus előszavában is hangsúlyosan fogalmazódik meg a különféle találkozások során létrejövő élmények, gondolatok, a kommunikáció lehetősége. A művészeti alkotások érzelmi és intellektuális kölcsönhatást teremthetnek a művek és nézők között. Adott esetben jelentős lehet az együtt kiállító művészek közötti szellemi egymásra hatás.

Laukó Pál festőművész nem először rendezett és vett részt az Artézi Galériában. Számára jelentős tevékenység a műalkotások létrehozásán kívül azoknak az alkalmaknak, helyszíneknek, közösségeknek a létrehozása, ahol az egymástól eltérő szemléletű, más-más technikát használó képzőművészek kicserélhetik egymás között vizuális tapasztalataikat. Ezért rendszeres résztvevője alkotótáboroknak, alapító tagja művésztelepeknek és kiállításszervezője kortárs festőcsoportoknak.



A jelenlegi kiállításon nyolc festőművész különféle technikával (akril, pasztell, vegyes technika, szitanyomat, fotó) készült dinamikus, expresszív, lényegében nonfiguratív alkotása szerepel. Leginkább a XX. század eleji korai izmusok és a II. világháború utáni absztraktok hatottak a kiállításon szereplőkre (A Bak Péter, Galambos Attila, Ghyczy György, Héder Mária Gabriella, Kőrösi Papp Kálmán, Laukó Pál, Szőnyi Krisztina, Zsila Sándor).


A 2020. február 13-ig látható kiállítás sokszínű kiállítás fő címe: Találkozások, mely alatt szokatlan alcím szerepel: Újpesti és kőbányai művészek kiállítása. Rendhagyó nálunk ez a fajta lokalitás (pontosabban: a lokalitás, mint érték) annak ellenére, hogy Budapesten belül is számos helyi, kerületi művészcsoport működik igen intenzíven. Laukó Pál tagja és rendszeres kiállítója az Újpesti Festők Társaságának és az 1998-tól működő Kőbányai Képző –és Iparművészek Egyesületének. Az előbbiek az Újpesti Galériában, az utóbbiak a Kőrösi Galériában mutatják be rendszeresen műveiket. Laukó Pál közülük választotta ki azt a nyolc képzőművészt, akik most az óbudai Artézi Galéria közösségének mutatkoznak be. Rajkó Andrea Fenya
A kiállítás honlapja: http://www.artezi.hu/
A kiállítás facebook oldala: https://www.facebook.com/ArteziGaleria/
Forrás: Artézi Galéria