Négy az egyben

A Pannon Filharmonikusok Müpában adott sorozatának januári koncertjén egy kürtkvartett kerül főszerepbe egy „eljátszhatatlan” versenyművel.

Négy az egyben címmel hirdette meg a Pannon Filharmonikusok a Müpában adott bérletsorozatának harmadik, január 31-i koncertjét. A hangzatos elnevezés a négy szólóhangszerre utal, melyek Robert Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyművében hallhatók. A kürtkvartettben Zempléni Szabolcs mellett a Pannon Filharmonikusok művészei: Varga Ferenc, Borbíró Máté és Pétersz Árpád játszanak szólistaként. A koncerten Bogányi Tibor vezényletével elhangzik továbbá Jean Sibelius En Saga (Legenda) – szimfonikus költeménye és Johannes Brahms-Arnold Schönberg: g-moll zongoranégyese is.

A kürt ritkán kerül ilyen kiemelt szerepbe a hangversenyeken, mint ahogy ezt a Müpa közönsége hallhatja majd január 31-én. Schumann sokáig eljátszhatatlannak is titulált versenyműve igazi csemegének számít, ezen azonban a pécsi zenekar törzsközönsége talán már meg sem lepődik, hiszen az együttes minden évadban igyekszik rendkívül izgalmas kínálattal készülni koncertjeire.

A kürtkvartett művészeti vezetője, Zempléni Szabolcs Szentendrén él, Hamburgban tanít és eközben nemzetközi porondon muzsikál, a világ legrangosabb hangversenytermeiben áll színpadra. A darabról az alábbiakat említette a zenekarnak:

„Nagyon szeretem. Minden kürtösnek van egy-két olyan mű a fejében, amit feltétlenül el szeretne játszani a pályafutása során: ez a darab is sokaknak nagy álma. A legtöbb kürtös nagyon tiszteli, hiszen az egyik legnehezebb versenymű. Igen tisztán megmutatkozik benne a szerző hangszer iránti szeretete. Schumann itt a végletekig kiaknázza a kürtben rejlő technikai finomságokat, inspirálták őt a ventilkürt nyújtotta lehetőségek, a kromatikus skálák, a modulációk.
Sokáig nem is játszották a darabot, mert eljátszhatatlannak titulálták: ritka volt az a muzsikus, aki el merte vállalni az első szólamot. A hangszer fejlődésével és az elvárások növekedésével szerencsére egyre gyakrabban hallható, én is vágytam rá, hogy eljátszhassam – ez három éve történt először.”

Zempléni Szabolcs mellett a Pannon Filharmonikusok három kürtművésze, Varga Ferenc, Borbíró Máté és Pétersz Árpád lesz hallható szólistaként a mű előadásakor. A zenészek munkájáról, valamint a hangversenyen várható szerepükről Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója így nyilatkozott:

„Az elmúlt 5 évben megfiatalodott a PFZ kürtszólama.  Fiatal művészeink kvalitására reflektál, hogy a szimfonikus zenekarban megszokott szerepük mellett készséggel és kellő ambícióval állnak a közönség elé szólistaként is, mellyel méltó társai lesznek Zempléni Szabolcsnak.” 

Schumann szerzeménye előtt Jean Sibelius En Saga (Legenda) – szimfonikus költeményét élvezheti a közönség, majd az estet Johannes Brahms műve zárja, melyhez eredetileg mindösszesen négy muzsikusra volt szükség a megszólaltatásához. A zeneszerző nagy tisztelője, az Egyesült Államokba emigrált Arnold Schönberg ültetett át nagyzenekarra. Ebben a változatban hallhatjuk a Pannon Filharmonikusoktól, Bogányi Tibor vezető karmester vezetésével.

Azok, akik kedvet kaptak a koncerthez, jegyet még a hét folyamán vásárolhatnak a Müpa jegyirodáiban, illetve a www.jegymester.hu oldalon.

Forrás: Pannon Filharmonikusok