Szerző: Sokolowski Dániel
A család fontos. Másképpen mondva, nekünk a család az első, ezt már számtalanszor hallottuk. Ha azonban definiálnunk kell magunkban mindazt, amibe születünk, már komoly kihívásokkal nézünk szembe. Kinek fontos a család, és miért? Önmagunkat akarjuk meghatározni a legelemibb emberi kapcsolataink körében, vagy igazából vágyunk a másik szeretetére, és köthető ez a betöltött pozícióhoz, életkorhoz, nemhez? Bizonyosan.
A nehézségek, traumák különböző mértékben mindenhol jelen vannak, mondhatnánk, a legjobb családban is előfordulnak. Látjuk ezeket, velünk történnek, de mégsem látjuk, mert velünk történnek. Kisebb-nagyobb erőfeszítéssel, ettől eltávolodva kaphatunk ugyan képet saját magunkról, mi is történt/történik velünk, hát még, ha kidobáljuk a családi jeleneteinket egy képzeletbeli színpadra.Ez a színpad elevenedik meg egy portfólióban a Latinovits színház, fiataloknak szánt tantermi előadásának keretein belül.A klasszikus családi konfliktusformulákat felvonultató előadás az iskolások számára is könnyen fogyasztható, képzettársító, elgondolkodtató darab.
Egyéni szociális probléma, ilyet is mondott a tanárnő, ha a leckét nem tudtuk megírni, mert fogorvosnál voltunk, és ezt kaphatjuk általában az élettől, ha a rajtvonal a többiekénél hátrább van a képzeletbeli versenypályán. Azt azonban általában negligáljuk, hogy az „egyéni” mindenkit a maga nemében üthet arcon, és még az sem biztos, hogy valóban csak az illető gondja, hiszen ott is van okozó, szenvedő, és szerencsés esetben megoldó, ám a sorban a legritkább mégis a segítő szerepe.Már az is mankóként szolgálhat, ha a beazonosításban, a magány kiküszöbölésében kapunk fogódzkodót.
A probléma ott kezdődik, ha meg vagyunk győződve arról, hogy nincs probléma, miközben a frusztráció, a boldogtalanság periodikusan, napi rendszerességgel lökdös minket a padlóra. A fiatalabbak, iskoláskorúak körében a kevesebb vagy bizonytalanabb önismereti tapasztalat, az elnyomottság és kiszolgáltatottság, vagy elveszettség érzése felerősítheti az egyébként kisebb vagy nagyobb jelentőségű, kihatású problémákat. Vajon közülük hányan teszik föl magukban a kérdést: ez miért történik? Utána akarok járni, vagy maradjon, ahogy van?
Ezért lehet érdemes ilyen előadásokat látogatni, mert a néző olyan jeleneteket láthat közvetlenül neki szánt nyelvezettel, egyszerű, szókimondó előadásmóddal, amelynek könnyedén részese lehet.
Igen, ez nálunk is ilyen…
Az előadás önmagában élvezetet nyújthat, de bele is épülhet a saját tapasztalatba, ismerőssé, felismerhetővé válhat legalább egy gesztus, egy jelenetrész, egy szófordulat.
Talán ezért…
Mindeközben vajon mit gondolhat anya/apa? Fogalmam sincs, mert soha nem beszélünk erről, tabu. Az Apa Anya Fiú Lány minden irányból tükröt mutat, apuról, anyuról, fiúról-lányról, testvérről, milyen érzelmek, szenvedélyek, gondolatok feszülnek velük szemben a másik félben. Vajon anyu csak azért üvölt, mert rosszat akar neked? Vagy ő is csak ember, esetleg boldogtalan, és egy korodbeli lány traumáit hordozza magában harmincöt éve?
A darab intenzív és közvetlen, mindennapi érzelmeket, indulatokat, gondolatokat hoz felszínre és pörget át a színen, fiatal színészek előadásában, az ifjabbak számára is ismerős gesztusokkal, nyelvezettel, eszköztárral.
Holger Shober: apa anya fiú lány – Budaörsi Latinovits Színház