Emese Benczúr: BRIGHT FUTURE / Finissage

2019.11.29. péntek/Friday, 18:00
  MOLNÁR ANI GALÉRIA

Benczúr Emese: BRIGHT FUTURE, 2019, canvas, silicone, confetti, 210 x 450 cm

Szeretettel meghívjuk Benczúr Emese BRIGHT FUTURE című kiállításának záróeseményére. A művésszel Petrányi Zsolt művészettörténész beszélget, a finisszázson fellép a MOX törzs / Tribe zenekar.

Időpont: 2019. november 29., péntek, 18 óra
Cím: Molnár Ani Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 36.

„Benczúr Emese belekódolta az installációba azt, hogy el fog tűnni, méghozzá a befogadók fogják eltüntetni akarva, akaratlanul. Mi magunk tüntetjük el a saját jövőnket és a napokkal, hetekkel később érkezők már nem fogják látni a feliratot, csak a kiállítótér falán a képernyőt, amin megnézhetik, hogy volt egy idillikus állapot is, amikor még látható volt: Bright Future.” Don Tamás megnyitószövegéből

Benczúr Emese (1969) Budapesten született, 1996-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 2003-ban elnyerte a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat, 2006-ban pedig a Munkácsy-díjat, a magyar művészeknek járó legrangosabb kitüntetést. Rendszeresen vesz részt csoportos, illetve egyéni kiállításokon, hazai és külföldi művészeti rendezvényeken egyaránt. Munkái olyan neves nemzetközi eseményeken kerülnek bemutatásra, mint a Manifesta, a Velencei és a Liverpool Biennálé, illetve megtalálhatók több nagyobb magán- és intézményes gyűjteményben (MUSAC, Ludwig gyűjtemény). Műveiben szövegeket, rövid szlogeneket jelenít meg, amelyek az anyaghasználattal és a sajátos technikával különleges kapcsolatot teremtve munkái komplexitását fedik fel. 2015-ben a „Siliconvalse – A „magyar valóság” egy lengyel kurátor szemével” című kiállításon szerepelhetett Brno városában, amely a magyar művészet elmúlt 20 évét ölelte fel. 2017 és 2019 között több csoportos kiállításon vett részt a Ludwig Múzeumban és a debreceni MODEM-ben. 2018-ban egyéni kiállítása nyílt a MODEM-ben Let It Be címen.

We are pleased to invite you to the finissage of Emese Benczúr’s exhibition ‘BRIGHT FUTURE’. Zsolt Petrányi, art historian will talk with the artist, MOX törzs / Tribe band will perform afterwards.

Date: 29th November 2019, Friday, 6 p.m.
Address: Ani Molnár Gallery, 36 Bródy Sándor street, Budapest 1088

„Emese Benczúr coded in the installation that it is going to disappear, more precisely the viewers are going to make it disappear, whether they want it or not. We ourself destroy our own future and the visitors arriving in the coming days or weeks are not going to see the text anymore, only the screen on the wall on which they can see that there used to be an idillic state when the Bright Future was still visible.” from Tamás Don’s opening speech

Emese Benczúr (HUN, 1969) graduated from the Hungarian University of Fine Arts in 1996. She was awarded with the Derkovits Scholarship in 2003 and the Munkácsy Prize in 2006, the most significant prize in Hungary for visual artists. She regularly exhibits at solo and group exhibitions, art events in Hungary as well as abroad for example at the BOZAR in Brussels. Her works have been shown at prestigious international events such as the Manifesta, the Venice Biennale or the Liverpool Biennial. Major collections include her works such as MUSAC or the Ludwig Collection. In her works she often uses text, mostly short slogans. The text, the used material and her working method are interrelated, which contributes to the complexity of her works. In 2015, she was invited by the curator for a group exhibition entitled „Siliconvalse – Hungarian Reality”, which provided an overview of Hungarian art in the last 20 years and was held in Brno, Czech Republic. Between 2017 and 2019 she participated in several group exhibitions at Ludwig Museum and MODEM in Debrecen. In 2018 her individual exhibition „Let It Be” opened at MODEM.

Forrás: Molnár Ani Galéria