Újabb fővárosi tűzfalfestés készült el a Színes Város Csoport által

Újabb tűzfal készült el a Józsefvárosi Önkormányzat és a Színes Város Csoport együttműködése nyomán: a Szigony utca 8. számú épület Losonci tér felé eső oldalán, 600 négyzetméter nagyságú falfelületen a Vuk karakterei elevenednek meg – közölte a Színes Város Csoport szerdán az MTI-vel.

© Farkas András
© Farkas András

Az összegzés szerint az épületet először hőszigetelték, majd utána kerültek fel Dargay Attila népszerű rajzfilmsorozatának karakterei a tűzfalra. Három évvel ezelőtt indult útjára az a kezdeményezés, hogy a Színes Város Csoport művészei Józsefváros Önkormányzata támogatásával ismert magyar meséket festenek fel a VIII. kerületben. Először a Szaffi valósult meg a Szigony utca 10. szám alatt 600 négyzetméter nagyságban, majd a Vuk karakterei kerültek fel egy 800 négyzetméter nagyságú felületre, aztán a Vízipók-csodapók szereplőit festették meg, most pedig elkészült a Vuk folytatása. Terveik között szerepel még a Macskafogó, valamint Somogyi János festőművész 1965-ben készült, Nők galambokkal című sgraffitója újragondolt változatának az elkészítése.

© Farkas András
© Farkas András