Perzsa szerelmes dalokkal repít a „Rózsák kertjébe” Alireza Ghorbani

A középkori misztikus szerelem dalaiba ma is belesajdul a szív, különösen, ha olyan karizmatikus előadó hangján szólalnak meg, mint Alireza Ghorbani. Az iráni énekes december 22-én Lost in Love – Persian love songs című albumával érkezik a Müpába, hogy egyenesen a legendás „Rózsák kertjébe” repítse a közönséget, amely kiapadhatatlan ihletforrásként szolgált a legnagyobb perzsa költők alkotásaihoz.

Alireza Ghorbani © Sahar Saebnia

„Káprázatos, megindító, lenyűgöző énektechnika” – ezekkel a szavakkal méltatta korábbi kritikájában a Le Monde Alireza Ghorbanit, a perzsa zenei tradíció egyik legismertebb előadóját. A teheráni énekes figyelemre méltó nemzetközi karriert tudhat magáénak: fellépett többek közt a londoni Barbicanben, a düsseldorfi Tonhalle-ben és egyebek mellett a Lengyelországban megrendezett 2017-es WOMEX-en. Énekhangját tizenkét éves korában kezdte fejleszteni, harminc éves korára pedig a perzsa dal egyik elsőszámú előadójává nőtte ki magát.

Annak ellenére, hogy művészetében a hagyományokból táplálkozik, mély tisztelettel és kíváncsisággal fordul a kortárs kultúra felé is – ahogy nemzedékének számos ismert iráni előadója. Annak a generációnak a tagja ugyanis, amelynek művészetére nagy hatást tett az 1979-es iráni forradalom, ami nemcsak az ország történelmében okozott változásokat, hanem az iráni klasszikus zene reneszánszát is magával hozta. Ez a zenei hagyomány megőrizte szoros kapcsolatát a 12. századig visszanyúló misztikus költészettel, de a forradalom után feltűnt előadók azzal az igénnyel léptek fel, hogy a klasszikus zene kortárs mondanivalóval és színezettel társuljon.

A mélyen vallásos családba született Alireza Ghorbani már kamaszkorában kitűnt a Korán átszellemült recitálásával, de épp olyan nyitott volt azokra az énekesekre, akiket a rádióban hallgatott. „Annak ellenére, hogy abban az időben nem értettem a zenei rendszert, sem annak működését, ezek a dalok lenyűgöztek, úgy éreztem, hogy valami mély és spirituális dologról van szó. Azt gondolom, ha valakit nem ragad magával a zene már ennyire fiatalon, sosem lehet jó zenész” – mondta korábban.

Az énekes a Müpába Lost in Love – Persian love songs című albumával érkezik, amely igazi balzsam a léleknek. Azokat a klasszikus perzsa költőket idézi meg rajta, akik a legendás „Rózsák kertjében” merítettek műveikhez ihletet, mellettük azonban megszólalnak az iráni költészet kortárs nagyságainak megzenésített alkotásai is. Ebben pedig a klasszikus perzsa hangszerek olyan mesterei lesznek társai, mint – a zenéit szerző – Saman Samimi (kamancheh), Milad Mohammadi (tar) és Zakariya Yousefi (ütőhangszerek). Koncertjük során nem kisebb dologra vállalkoznak, mint hogy bebizonyítsák: a középkori misztikus szerelem dalaiba napjainkban is beleszakadhat a szív.

Alireza Ghorbani
2019. december 22. 20:00 – 22:00
Fesztivál Színház
Közreműködnek:
Saman Samimi (kamancheh, ének); Milad Mohammadi (tar, ének); Zakariya Yousefi (ütőhangszerek, ének)

Jegyek és további információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/alireza-ghorbani-2019-12-22_20-00-fesztivalszinhaz

Forrás: Müpa