A 22 rejtélye – Péntek Orsolya kiállítása az RS9-ben

A Velencét mint idő- és térképzetet, folyamatosan alakuló tudatállapotot a város jellegzetes látványának absztrahálásával megjelenítő tematikus kiállítások után Péntek Orsolya képzőművész és író ezúttal „22” címmel állít ki az RS9 színház (Budapest, VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 9.) kiállítótermében december 2-től.

Az interaktív tárlaton 11, klasszikus olajtechnikával készült vászon látható. A 11 képhez, amelyek cím helyett egy-egy számot viselnek, 22 betű és huszonkétféle idézet tartozik egy sajátos geometriai elrendezésben. Az egy-egy képhez tartozó szövegrészletek közül a megnyitóra érkező látogatók egy kalapból húzhatnak egyet, majd megkereshetik az adott szövegrészlethez tartozó képet.

A művész Facebook oldalán https://www.facebook.com/Orsoya-Pentek-1702986486632155/ várja azon látogatók bejegyzéseit, akik találónak érzik valamilyen szempontból az általuk húzott szövegrészletet vagy a hozzá tartozó képet. A művészi kísérlet célja annak vizsgálata, hogy véletlennek tűnő módon kapott jelek, információk milyen viszonyban vannak az egyes látogatók aktuális élethelyzetével, gondolataival, problémáival, illetve, hogy megrajzolható-e egy csoport dinamikája – a szó szoros értelmében, hiszen képzőművészetről van szó – a kísérlet által.

A finisszázzsal egy időben aztán lehull a lepel arról is, hogy mi (ki) volt a kiállításon használt szövegrészletek forrása, és milyen elv szerint rendezték el a képeket. A részvétel a játékban természetesen önkéntes, aki csak a képekre kíváncsi, mint egy klasszikus tárlaton, az is szívesen látott vendég. A kiállítást megnyitja: Rácz Péter költő, műfordító. Csellón Bach-zenével közreműködik Kurucz Krisztián.

RS9 színház, 2019 december 2., 19 óra