Azt hiszem egyetlen egyszer találkoztam személyesen Heller Ágnessel, egy könyvbemutatón, alig egy hónappal a halála előtt. Nem tudom véletlen-e, mindenesetre hátborzongató, még a világhírű filozófusunk szép kora ellenére is, hogy Polcz Alaine és Bitó László: ‘Az utolsó mérföld’ c. beszélgetős könyvének az élettől való méltó búcsúzás témájára épülő bemutatója volt ez, az Örkény István Könyvesboltban, ez év júniusában. Pár hét múlva nem volt hírportál, amely nem hozta volna le elvesztésének felfoghatatlan gyors és furcsa módját.
Az 1929-es születésű, zsidó származású, Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként is jegyzett, világhírűvé vált filozófusunk 2019. július 19-én a balatonalmádi strandról ment úszni. Nem tért vissza.
A 90 éves, sokat tapasztalt, évtizedekig külföldön élő, majd 2010-től újra professor emeritaként az ELTE Esztétika Tanszékén oktató világhírű filozófustól a Noran Libro kiadásában, Kőrössi P. József és Kassai Zsigmond összeállításában és szerkesztésében megjelent emlékkötettel búcsúznak pályatársai, barátai. A Szabadon élni – Keller Ágnes (1929 – 2019) címmel megjelent kötetben 40 személyes és tudományos kötődéssel Heller Ágneshez kapcsolódó közéleti szereplő nem csak tudományos, de magánemberi jelentőségét is feltárja Heller Ágneshez fűződő viszonyának. Így a két nagyinterjút is tartalmazó, a tudományos munkásság és sajátos, nyitott, őszinte gondolkodásmód mellett a személyes vonatkozásokba is beavató kötetben a közéleti személyiségek nem csupán tisztelettel, de személyes vonatkozásukkal is megnyilvánulnak az elhunytról. A kötetben nem csak újságírók, esztéták, filozófusok, művészek szólalnak meg Heller Ágneshez kötődő viszonyukról, annak jelentőségéről, de első házasságából született lánya, Hermann Zsuzsa is. Az utolsó esszéként szereplő Anyu című írásában nyíltan vall a szülei között lévő feszültségekről, annak feloldásáról, a válásról és édesanyja második házasságából és tudományos munkásságából adódó távkapcsolatukról. A kötetben lévő interjúkban megszólaló Heller Ágnes nem csupán szakmai és magánéletét követhető vonatkozásokról beszél, hanem arról is, zsidó származású kiskamaszként hogyan élte túl a Duna-parti kivégzéseket, hogyan győzte le ebből fakadó víziszonyát és hogyan váltott a kezdetben fizikához és csillagászathoz kapcsolódó tanulmányi terveiről a filozófiára. Heller Ágnes bizonyos értelemben, őszintéségéből fakadóan akár megosztó személyiség is lehetett volna. De nem volt az volt, hiszen egész életét következetes és őszinte megnyilvánulásokkal élte, és ami még fontosabb, gondolkodta végig. Saját szavait idézve (A kötet 7. oldala):
„Nagyon nem szeretem a lábjegyzeteket. Az a véleményem, hogy a lábjegyzet filozófiailag gyanús, jelentős filozófus ugyanis ritkán ír lábjegyzeteket. Olyan könyvet, amelyben oldalanként több mint egy lábjegyzet van, nem veszek a kezembe, mert biztosan egyetlen gondolat sincs benne. Amit megtanultam, amikor filozófus lettem: másképp kell gondolkodni, mint eddig. Egyrészt nem szabad, hogy jó memóriám legyen. Akinek jó a memóriája, arra gondol, hogy mit mondott egy bizonyos témáról más, én meg azt szeretném tudni, hogy mit gondolok erről én, ehhez a memória nem használ, csak árt.”
Heller Ágnes alig 4 hónapja hagyott itt minket, gondolatisága azonban örökre itt maradt, és ehhez ez a most megjelent emlékkötet is hozzájárul, személyes vonatkozásaival egyedülálló módon. A könyv minden írása és annak egésze is Heller Ágneshez méltó őszinteséggel beszéli el egy egész életen át gondolkodó asszony jelentőségét mások (a megnyilvánulók) életében. És az, hogy ennek része szinte szürreális halála, és annak körülményei is, abból fakadnak, hogy pályatársai, kortársai, a könyv szerzői hozzá hasonló módon, maguk akarják ezt az őket ért veszteséget, traumát végiggondolni és feldolgozni. Furcsa önreflexió, nem tudatos alkalmazás, de én aki évek óta több tucat könyvajánlót megírtam a címadásban mindig „ragaszkodtam” a „Gondolatok a …. kötetéhez” megjelenéshez.
Maradok halálában is tisztelettel: Tóth Judit Nikoletta
