Vándorutak a Müpában

A jövő nagy csillaga, Ludwig Mittelhammer lép színpadra a Pannon Filharmonikusokkal november végén a Müpában.

Ludwig Mittelhammer © C. D. Fuchs

A Pannon Filharmonikusok Müpában adott koncertsorozatának második előadásán a jövő egyik nagy reménységétől, Ludwig Mittelhammertől hallhat baritonszólót a közönség. Egy a szólistával a koncert kapcsán készült interjúban Mittelhammer kiemelte: szeret a dalok mélyére merülni, hiszen a legfőbb vágya az, hogy felhozhasson valami igazán fontosat és értékeset a színpadra, hogy átadhasson valamit a közönségnek az általa előadott dalok lényegéből. Az előzetesen meghirdetettekkel ellentétben betegség miatt Gilbert Varga vezető karmester helyett a zenekar állandó karmestere, Vass András dirigálja a Vándorutak című estet.

Program- és karmesterváltozásra kell számítania a Pannon Filharmonikusok november 29-i koncertjén a közönségnek. Gilbert Varga vezető karmester betegség miatt lemondta az előadást, így a hangversenyt a PFZ állandó karmestere, Vass András dirigálja. Az előzetesen meghirdetett Johannes Brahms D-dúr szerenád című mű helyett Brahms III. szimfóniáját és a Magyar táncokat (No. 3; 7; 10) hallhatja a közönség az est második felében.

Vass András

A hangverseny szólistája, Ludwig Mittelhammer rövid idő alatt egyre komolyabb sikereket ért el a különböző nemzetközi énekversenyeken, és már 26 évesen a Bajor Művészeti Díjjal tüntették ki. Díjnyertes szereplésivel felhívta magára a szakma képviselőinek figyelmét, tehetsége gyorsan megmutatkozott.

A Pannon Filharmonikusokkal Gustav Mahler Egy vándorlegény dalai című művet adja elő, melyről az alábbi gondolatokat osztotta meg:

Megtiszteltetésnek érzem és izgalommal tölt el, hogy ezt a Gustav Mahler művet énekelhetem. Ki az a személy, akiről ebben a darabban álmodom? Mahler ezt írta egyik levelében: „Minden csepp véremet neki akarom adni!” Johanna Richterről beszél, akit a Kasseler Hoftheater-ben ismert meg. Fél megnyílni előtte, így a bánatát papírra veti. Nagyon megérint művének őszintesége. Minden „zöld és egyszerűen letisztult” kellene, hogy legyen. Ez teszi a darabot olyan erőssé és meghatóvá számomra. Nincs benne mesterkéltség. Erre a műre igaz az állítás: néha a kevesebb több.

Aki nem szeretne lemaradni erről a kivételesnek ígérkező előadásról, jegyet személyesen a Müpa jegyirodáiban, valamint online a jegymester.hu oldalon IDE kattintva vásárolhat.

Forrás: Pannon Filharmonikusok