Fél évszázados a Metro debütáló lemeze, Zorán mesél róla

Pontosan 50 évvel ezelőtt jelent meg a Metro zenekar klasszikus felállásának egyetlen lemeze, a Metró. A legendás album dalait a rajongók Zoránnal együtt hallgathatják végig november 28-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol az énekes mesél is a lemezről, az akkori korszakról, történésekről.

Zorán © Török Réka

A Metró 1969-ben jelent meg a Sztevanovity Zorán ének, gitár, Sztevanovity Dusán gitár, Frenreisz Károly basszusgitár, Schöck Ottó billentyűs hangszerek és Brunner Győző dob felállású zenekartól.

– Sokáig vártunk a lemezkiadásra – emlékezett vissza Zorán. – végül is egy aránylag derűs album jelent meg, örültünk a létünknek, a zenélésnek. Egy felhőtlennek mondható korszakot élhettünk meg, rengeteg rajongónk volt, akik elkényeztettek bennünket.

A zene nagyobb részét Schöck Ottó, a szövegeket döntően Dusán írta. Az egyik kivétel a Citromízű banán, amit Frenreisz Károly szerzett.

– A dalban benne van a fanyarság, a csalódottság, összességében ironikus az egész – árulta el Zorán. – Egy bohókás korszak bohókás dala.

A lemez a borítója miatt is különleges volt. Az elején az együttes tagjainak arca látható, merész pszichedelikus színvilággal. Az albumnak mégis a hátsó oldala igazán rendkívüli.

– Sajdik Ferenc karikatúrista rajzolta, és tele van furcsaságokkal – mondta Zorán. – Akárhányszor megnézi az ember, mindig talál rajta valami újabb érdekes részletet. A képen még a Beatles is fellelhető, akik egy léghajón ereszkednek le, csak hogy hallhassák a Metrot zenélni…

A Metró albumról és az akkori korszakról további részleteket, történeteket mesél Zorán november 28-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A közönség végighallgathatja kiváló hangzásban a teljes albumot a legendás énekessel, akivel aztán Horváth Gergely, a Klasszik Rádió műsorvezetője beszélget. Az estet a Lemezjátszó Classic programsorozat részeként szervezik meg a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében.

Metro Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/447924762529013/