Jön a Primanima, a fiatal animációsok ünnepe – Animációs dokumentumfilmekkel és kamaszszekcióval erősít a 8. Primanima

Október 30. és november 2. között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, ahol négy napon keresztül ismét a fiatal animációsoké a főszerep. A budaörsi fesztiválon hazai és nemzetközi diákok és pályájuk elején álló alkotók rövidfilmjei mellett egész estés filmek, nemzetközi workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A Primanima idei programja kiemelten foglalkozik a kortárs animációs dokumentumfilmekkel. A gyerekek számára összeállított gazdag mesefilm-válogatást országszerte és a határon túl is vetítik a fesztivállal egy időben, újdonságként külön filmprogram várja a kamaszokat is.

A 8. Primanimára közel 700 filmet neveztek, ezek közül választott ki az előzsűri 60 animációt, melyek a diák-, diploma- és elsőfilm kategóriákban versenyeznek, valamint 45 animáció szerepel a gyerekfilmes, és 15 kisfilm az újonnan létrehozott PrimaTeen versenyprogramban. A számos filmprogram között Night Moves néven éjszakánként a fesztiválra nevezett legextrémebb animációkból lesz látható egy-egy összeállítás.

A fesztivál versenyprogramjában olyan sikerfilmek láthatók, mint a cseh Daria Kashcheeva diák-Oscar-díjas Lány (Daughter) című megrázó stop-motion alkotása, mely egy apa-lánya kapcsolatról szól, Andrasev Nadja Szimbiózis című filmje a párkapcsolati féltékenységet állítja középpontba, Buda Flóra Anna Entropia című, Berlinálén díjazott filmje a női szerepek ellentmondásosságát mutatja be, a svájci Michael Frei videójátékából készült KIDS című fekete-fehér kisfilmje a csoportdinamikát vizsgálja, az angol Anna Mantzaris Jó szándék (Good Intentions) című bábanimációja pedig abűntudatot járja körbe. A fesztiválon mutatkozik be a holland Jelle van Meerendonk elsőfilmje, a Balra lépni szabad (Freedom of Failure), amelyegy balszerencsés golfosról szól, valamint Rebák Tamás METU-n készített diplomamunkája, a Szökési sebesség című sci-fi is, melyben egy űrhajós és egy furcsa lény párharcát követjük nyomon.

Az idei Primaimára rekord mennyiségű gyerekfilm érkezett be, ezért a szervezők bővítették a fesztivál gyerekfilmes versenyprogramját. A gyermekeknek készült animációs kisfilmek közül kitűnik a német Julia Ocker Animanimals című websorozata, melyben élcelődve mutat be egy-egy állatot és annak tulajdonságait. A változatos témákat felvonultató, vizuálisan erős válogatásba több olyan kisfilm is bekerült, amelyek a kisgyermekek számára is érthetően, átélhetően dolgoznak fel komoly kérdéseket, mint a szlovák Martin Smatana világszerte díjazott bábfilmje, A papírsárkány (The Kite),amely egy családtag elvesztéséről szól. Az innovatív kézműves technikát használó mesefilmek közül Az erdő ritmusa (Rhythm of the Woods) című szingapúri filmben egy térben kinyitható leporellón elevenedik meg az erdei vadvilág.

A gyerekeknek és a kamaszoknak két egész estés filmet is vetítenek: a Hajótöröttek című magyar ismeretterjesztő rajzfilm-sorozat moziváltozata a kisebb korosztálynak készült, míg a norvég filmrendező, Mats Grorud A torony (The Tower) című első egész estés bábanimációs filmje a nagyobbaknak szól. A valós történeteken alapuló film egy palesztin kislány szemszögéből mutatja be a Bejrútban 1948 óta több generáció óta élő menekültek világát.

A fesztivál új programszekciója a kamaszoknak szóló PrimaTeen. A rövidfilm-vetítéseket a válogatás kurátora, Peer Krisztina gyermekpszichológus által vezetett beszélgetések követik. A cél az, hogy a kamaszok a számukra komfortos vizuális világon keresztül legyenek megszólítva, ezáltal olyan témákról tudjanak beszélgetni egymással, mint önmaguk és mások elfogadása, az iskolai zaklatás, a testvérféltékenység, a nemiség vagy akár a halál.

A Primanima idén külön figyelmet szentel az animációs dokumentumfilmeknek. A DokuAnim elnevezésű nemzetközi rövidfilmes blokkban lesznek családtörténeti tematikájú kisfilmek, illetve a gender és a multikulturalizmus kérdését körbejáró alkotások. A vetítés előtt egy magyar alkotókkal szervezett pódiumbeszélgetésen Csáki László, a gyártás alatt álló Kék Pelikán című egész estés animációs dokumentumfilm rendezője, valamint Szirmai Márton, a szintén valós történeten alapuló egész estés animációs film, a Hol rontottam el? rendezője mesél készülő filmjéről. A kiemelt programblokkban vetítik a Cannes-t is megjárt egész estés dokumentarista animációs filmet, Anja Kofmel Chris, a svájci (Chris the Swiss) című első egész estés rendezését. Az archív felvételeket animációs jelenetekkel vegyítő dokumentumfilmben a fiatal rendező újságíró unokafivére történetének jár utána, aki a Délszláv háborúban titokzatos körülmények között életét vesztette.

A 8. Primanima nemzetközi zsűrijének tagjai Milen Alempijevic, a szerb ANIMANIMA fesztivál művészeti vezetője, Lucija Mrzljak horvát animációs filmrendező és illusztrátor, valamint Maria Steinmetz orosz származású, Berlinben élő animációs rendező. A gyermekfilmes versenyprogram szakmai zsűrijének tagjai: Weisz Béla rajzfilmrendező, karikaturista, Fischer Ferencanimációs rendező és tanár, valamint Gerzsenyi Judit építészmérnök. Ezen kívül külön véleményezi a filmeket a szakmán kívüli civilekből álló PrimAlter zsűri is, Gyékiss Roland szociális munkás, Mécs Anna író, Somorjai Miklós Waldorf-pedagógus. A PrimaTeen-szekciót a rövidfilmekben megjelenő lelki folyamatok legautentikusabb ábrázolása szempontjátból a Doktor24 Egészségközpont pszichoterápiás munkacsoportja értékeli.

A Primanima Nemzetközi Műhely idei kísérleti animációs workshopját Ducki Tomek lengyel–magyar animációs rendező és Gina Thorstensten norvég képzőművész vezetik, amelyen egy különleges gyurmaanimációs technika, a strata-cut trükkjeit sajátíthatják el a résztvevők. A fesztivál alatt, délelőttönként a rajzfilmek legifjabb rajongói szakemberek segítségével megismerhetik az animációsfilm-készítés titkait a Primanima Animációs Játszóházban. Az animációról való értő gondolkodásról második éve egy filmkritikusi workshop keretében lehet elmélyülni Kránicz Bence filmes szakíró segítségével és a Dot&Line animációs oldal közreműködésével.

A Primanimára számos rendező kíséri el a filmjét, a hazai animációs iskolák hallgatóin és a fiatal magyar alkotókon kívül több külföldi versenyfilm készítője is részt vesz a négynapos fesztiválon, akikkel a kötetlen hangulatú közönségtalálkozókon lehet megismerkedni. Mesterkurzusok keretében mutatkozik be Gina Thorstensen, Lucija Mrzljak, valamint Maria Steinmetz. A fesztivál idén is vendégül látja a közép- és kelet-európai animációs testület (CEE Animation) szakmai találkozóját, akik egy kerekasztal-beszélgetésen azt járják körbe, milyen kihívásokkal küzdenek a régióban dolgozó animációs filmproducerek. Ezzel párhuzamosan bemutatkozik a frissen alakult Magyar Animációs Producerek Szövetsége (MAPSZ) is. A fesztivál ideje alatt kiállítás keretében ismerhetik meg az érdeklődők Lucija Mrzljak fotográfiai munkásságát, Gina Thorstensen illusztrációit és Weisz Béla karikatúráit. A budaörsi Zichy Majorban lesznek láthatók a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Grafika tanszék elsőéves hallgatóinak a fesztiválhoz készített plakáttervei, a Primanima fesztivál történetét fotókkal és plakátokkal gazdagon illusztrált tárlat a Budaörsi Városháza előterében tekinthető meg november közepéig. Zenél a Tekergő Meseösvény gyerekzenekar, az esti koncerteken fellép a Trio Squelini, a G-ras & Roots 4Ward, valamint a fesztivál szervezői is a DJ-pult mögé állnak.

A Primanima fő helyszínei a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház, a BABtér, valamint a Városi Ifjúsági Klub. A gyerekfilmek versenyprogramját, szintén már hagyományos módon, a budaörsi helyszín mellett több más magyarországi nagyvárosban és határon túl is megtekinthetik az érdeklődők, idén Szekszárd, Sopron, Pécs, Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Nürnberg tart kihelyezett Primanima-vetítéseket.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1173294936201557/

Gyerekprogramok Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2459292880807265/

PrimanTeen: https://www.facebook.com/events/2651082934941807/

Forrás: Primanima

,