A-kategóriás fesztiválon lesz Deák Kristóf Foglyok című filmjének világpremierje

Újabb nemzetközi sikert ért el az Oscar-díjas Deák Kristóf: a rendező első televíziós nagyjátékfilmje, a Foglyok a rangos goai filmfesztiválon mutatkozik be a külföldi közönségnek. A Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert Indiai Nemzetközi Filmfesztivál mindössze 15 filmet válogatott be a versenyprogramjába.

Az Oscar-díjas Deák Kristóf filmje az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nem csak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik – és egyikük sem sejti, hogy miért.

Az igaz történetet feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

India legrégebbi és legnagyobb fesztiválja a mindössze 15 filmből álló versenyprogramban fogja vetíteni a Foglyokat. Itt az Arany Páva díjért versenyez majd olyan alkotások között, mint például a Narcos c. nagy sikerű sorozat főszereplőjének, a brazil Wagner Mourának az első rendezése, vagy az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok.

Az Indiai Nemzetközi Filmfesztivált 1952 óta az ország különböző pontjain rendezték meg, 2004 óta ad otthont számára a varázslatos tengerparti város, Goa. Az idei eseménysorozat november 20-án kezdődik. A fesztivál szervezőinek célja a különböző műfajokban készült, különleges látásmódú alkotások felkutatása és bemutatása. A Foglyokat az alkotók közül a rendező, Deák Kristóf, a film egyik producere, Dreissiger László, Szamosi Zsófia színésznő, valamint Vörös András forgatókönyvíró képviseli majd Indiában.

Szinopszis

1951-ben Budapesten egy átlagos család élete a feje tetejére áll, amikor hajnalban a hatalom képviselői toppannak be hozzájuk – ám kitelepítés helyett beköltöznek, a saját lakásukban ejtve foglyul a családot. És mindenki mást, aki csak az ajtóhoz merészkedik…

Telnek a napok, magyarázat nincs, az egyre abszurdabb összezártság, a titkok és a félelem pedig lassan kikezdik a lakás foglyainak idegeit.

Egy hihetetlen, de igaz történet az Oscar díjas Deák Kristóf rendezésében.

A Foglyok főbb szerepeiben Sodró Eliza, Szamosi Zsófia, Fekete Ernő, Porogi Ádám, Molnár Levente, Lengyel Ferenc, Jászberényi Gábor, Soltész Bözse, Kardos Róbert, Csőre Gábor és Vasvári Emese láthatók. Szamosi Zsófia mellett több alkotó neve is visszaköszön az Oscar-díjas Mindenki stáblistájáról, többek között Balázs Ádám zeneszerző, Csillag Mano vágó, Steinhauser Andrea casting director és Péterffy Máté hangmérnök is erősítette a csapatot.

A Foglyokat a miskolci Cinefest közönsége már láthatta szeptemberben, az első kritikák szerint a film „A magyar színészszakma erődemonstrációja , „szokatlan történet, különös karakterekkel, óriási mennyiségű abszurd humorral ” és „okosabban jövünk ki róla, mint ahogy bementünk“. A televíziós bemutató várhatóan 2019 decemberében lesz a Duna Televízió műsorán, moziban pedig csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni a filmet. A film a Filmfabriq gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra program Fehér György-pályázatának támogatásával készült, a MasterGood főtámogatói részvételével.