Azerbajdzsánban mutatja be a Párizs Éjjelt a Recirquel – Elsőként lép fel magyar társulat a bakui nemzetközi színházi fesztiválon

Újabb Európán kívüli országban mutatkozik be a Recirquel. A magyar társulat október 20-án a bakui M.A.P. nemzetközi színházi fesztivál keretében mutatja be Párizs Éjjel című előadását. A Vági Bence által rendezett újcirkusz produkciónak, amely a 30-as évek francia fővárosának éjszakai lokáljait és varieté világát idézi meg, Azerbajdzsán legrégebbi színháza, az Állami Zeneművészeti Színház ad otthont.

© Nagy Attila

A Recirquel Párizs Éjjel című előadása az elmúlt években a világ számos országában – Franciaországtól Olaszországon és Kolumbián át a skóciai Fringe fesztiválig – aratott komoly szakmai és közönségsikert. Októberben újabb Európán kívüli helyszínen, a kortárs színházi és előadó-művészeti produkcióknak otthont adó bakui nemzetközi színházfesztiválon mutatkozik be a Vági Bence által rendezett előadás.

© Nagy Attila

Az azerbajdzsáni M.A.P. (az angol zene, művészet, valamint perfomansz kifejezésekből született mozaikszó) kulturális fesztivál széles műfaji választékot kínál a drámától kezdve a kortárs táncon, az operán, valamint az audiovizuális előadó-művészeti produkciókon át egészen az újcirkusz-előadásokig. Az egy hónapig tartó esemény programjainak hét helyszín, köztük a Recirquel-t vendégül látó Azerbajdzsáni Állami Zeneművészeti Színház ad otthont. A fesztivál idei előadói között a társulat egyedüli magyar fellépőként kapott helyet; az eseményt számos nemzetközi produkció színesíti, köztük olasz, spanyol, finn, litván, orosz, valamint vezető kortárs izraeli társulat művészei is bemutatkoznak.

© Bende Tamás
© Bende Tamás

A Recirquel az idén nyáron újragondolta, és táncos elemekkel, új számokkal bővítette a 2014-ben debütált Párizs Éjjelt. A produkció a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja a nézők elé, annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival. A Müpa és a társulat közös produkciója a világhírű fotóművész, Brassaï jellegzetes világából merít inspirációt. A darabban artisták és táncosok keltik életre a korszak dekadens és fülledt erotikájú világát, felidézve a századelő párizsi lokáljainak vággyal teli és szerethető miliőjét.

© Bende Tamás

A Párizs Éjjel a novemberben kezdődő müncheni Tollwood fesztivál kiemelt műsorszáma lesz, Magyarországon legközelebb januárban lesz látható a Müpa Fesztivál Színházában.

© Bende Tamás

A Recirquel Újcirkusz Társulatról

Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat öt egész estés nagyszínpadi produkciója – Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus, illetve a My Land – a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig. Vági Bence és a Recirquel Társulat 2017-ben felkérést kapott a 17. FINA Világbajnokság Záróünnepségén látható monumentális produkció, a Csodaszarvas legendája megrendezésére, amelyben a több mint 200 artista és táncos lépett színpadra a világ 18 országából.

A Társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, új, közép-kelet-európai – magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 600 előadást tartott, amelyet majd 300 ezren láttak világszerte.

A magyar előadóművészeti életben az újcirkusz, mint új művészeti ág a Recirquel születésével jelent meg. A társulat állandó alkotócsoportjának célja olyan egész estés nagyszínpadi produkciók megírása, kitalálása és megvalósítása, amelyben a műhöz szerzett zene, látványvilág a cirkuszművészetet egy új, és absztrakt kifejező mozgásművészetté formálja, így létrehozva egy történetet elbeszélő újcirkusz előadást. A Recirquel produkcióiban a klasszikus artistatechnika mellett ezért fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene.