Kávécsarnok / Május

Szerző: Sokolowski Dániel

Nosztalgikus utazásra visz a Latinovits Színház legutóbbi bemutatója. A budaörsi társulat, vendégszínészek közreműködésével a pasztellszínű Szép ernői világot, háború előtti, letűnt, polgári színfestésű romantikákat játszik a színpadon, két velejéig eltérő történetben, egy közös produkcióban.

Kávécsarnok © Borovi Dániel

“Szép Ernőről sok mindent lehet, sőt érdemes tudni. Ehelyt két ilyen mindent emelnénk ki: azt, hogy, Molnár Ferenccel egyetemben, a magyar nyelv egyik megújítója, méghozzá mindketten úgy újítottak, hogy az utca és az éjszaka nyelvét felvitték a színpadra – ahonnan aztán az utca és az éjszaka nyelve visszaszivárgott a szalonokba, onnan pedig vissza az utcára, majd megint a… ja, nem: jött a II. világháború (és ami közben, és ami utána történt), és elsöpört mindent. Érdemes még fentiekhez hozzátenni, hogy Szép Ernő (és Molnár Ferenc) nyelvújítása nem csak stilisztikai forradalom volt, de osztályharc is. Az a bizonyos utcai és/vagy éjszakai nyelv, amit a színpadra csempésztek, a szegények, a megalázottak és megszomorítottak nyelve: a kis cselédeké és az ordas csibészeké, illetve a magukat arisztokratává felstilizáló igyekvő kispolgároké, a XX. Század elejének káoszában lubickoló és/vagy fuldokló kis senkiké.”

A Kávécsarnok letisztult díszletbe helyezett, egyszerűnek ható anekdota, Takács Katalin és Koltai Róbert főszereplésével. A szín egy kimérten pezsgő, belvárosi kávézó, mint a polgári mindennapok megszokott állomása és színhelye, megtöltve dekadenciát nyomokban tartalmazó polgári attitűddel.

Kávécsarnok © Borovi Dániel

A vendégek és a felszolgáló személyzet szokatlannak, de nem idegennek ható nyelvezetéből sugárzik a visszafogott közvetlenség, és az udvariasság, ami leginkább csupán udvariaskodás, mintsem a kiegyensúlyozottság kifejeződése. Probléma? Abból akad bőven, mint ahogyan a cselekmény előrehaladtával a néző számára is kiderül. A felszín alatt elnyűtt érzelemtöredékek, szemrehányások, nevetséges kis traumák bújnak meg, és kászálódnak a felszínre kimért polgárisággal.

Affektálásként ható konfliktusok, magunk kompromittálása és apró mindennapi bonyodalmak egész során keresztül, végül megtalálhatunk egymásban valamit, amit kerestünk, amibe beleszerettünk, vagy csak amire szükségünk mutatkozik – üzeni az előadás.
Könnyed stílus jellemzi a darabot, ne számítsunk meghökkentő fordulatokra, mély drámaiságra, sokkal inkább Takács Katalin finoman munkált gesztusokkal tarkított játszmáira, melyekkel kordában tartja a Koltai Róbert által megformált anyámasszony katonája karakternek a folyamatos, gyermekded magyarázkodását.

A Május címadását tekintve némi ellentmondást érezhetünk. A Kávécsarnokból a Májusba váltva nem bárányfelhős égboltot és virágzó parkokat kifejező allegóriákat, hanem egy feszült, sötét és veszélyes világot látunk, a homályban csak apró, sárgás, kopott izzók mutatnak utat. Korban ha nem is, ám helyszín tekintetében a kávézót elhagyva, már-már posztapokaliptikus az aláfestés, a háborús embertelenség homálya, ahol az érzelmek és a ráció szerepét a nyers erő és felsőbbrendűként legitimált hatalmak veszik át. A parkban a fák helyett tankcsapdák támasztják a talajt, a karhatalom szerepének megjelenítésével egyetemben kicsit Sánta ferenci artikulációt adva a történetnek.

Május © Borovi Dániel

A hangulatot a díszlet mellett, a színt felvezető szürreális figurák fokozzák, akik a háborús idők hordalékai, közvetlenül vagy közvetetten, emberségükben traumatizált társadalmi perifériák, melyek visszadobódtak a szocializáció medrébe… sodródni. Kontrasztos és színtelen megvilágításban látjuk az itt tébláboló alakokat, árnyalatlan környezetben, ám szerepeltetésük hagy kérdőjelet maga után, a továbbiakban csak aláfestésként térnek vissza.

Ezekben az ingoványos időkben keresi helyét a világban a városi kispolgári nívón tengődő fiatal lány (Nagy Katica), aki akár korunk tipikus szereplője is lehetne.

Május © Borovi Dániel

A történet szerint egy randevúról sétál hazafelé az utána vágyakozó fiúval (Brasch Bence), akitől őszinte szavakat vagy érzelmeket nem várhat, ezért folyamatosan falakat emel elé, és nem engedi közel magához. A park sötétjében akaratlanul kontárkodnak bele az öngyilkos (Illyés Róbert) hétvégi rutinná vált tevékenységébe.

Ez a karakter itt nem pusztán egy életbe belefáradt, érzelmileg reményvesztett nyomorult, hanem afféle bölcs bolond, akit a társadalom elfelejtett, de aki talán igazabbnak, valóbbnak látja azt magát, mint mindenki más. Meghatározó, nagyon is komolyan vehető személyiség, a módszerei viszont annál kevésbé, ahogyan öngyilkossági szándékát próbálja foganatosítani – számos kísérlete kudarcba fulladt.
A lány és az öngyilkos találkozása dramaturgiai fordulópont.
A lány szemében a fiú felületes vágyakozását az öngyilkos őszinte vallomásai váltják föl, amihez rögvest vonzódni kezd, még ha ennek alapját nem is szép szavak adják, de végre valami kapaszkodó, valami fény a nyomasztó sötétben.
És végre valaki, aki előtt egyre inkább úgy érzi, megnyílhat. Vonzalma, miként maga a helyzetük is – összetett, az érett férfi irányában gyermekded szerelmi fellángolás, a magát pusztulásba hajszoló ember iránt pedig ösztönös női gondoskodás, mellyel visszahúzná őt a halálból.
Ironikus, hogy a sötét éjszakában éppen egy hurkolt kötél alatti pad az az oázis, ahol két ember megtalálja egymást, kibontakoznak az érzelmeik, és fordulópontot vehet az életük.

Május © Borovi Dániel

Illyés Róbert elképesztő munkát végez az öngyilkos szerepével, tökéletesen átélhető jellemrajzot visz a színpadra. Kiválóan méri ki a mély és felületes gesztusok arányát, a humoros megnyilvánulások mellett érezhetően adja át helyzete drámaiságát. Tökéletes párost alkotnak Nagy Katicával, működik a kémia, hitelesen, pulzálóan csapódik, súrlódik, vonzódik egymáshoz a két személyiség.
Kettejük egyéni és közös alakítása is emberi, a legkevésbé sem hat mesterkéltnek.

Bregyán Péter testesíti meg az arctalan karhatalmat, amely mindig figyel, az élet minden területén legitim, bármelyik bokor mögül, bármikor előbújhat, és maga alá temethet. Távol marad az emberségtől, távol attól akivel éppen beszél, csak a feladatát végzi. Bregyán szerepe egyetlen arrogáns vigyor, ami sokkal kifejezőbb, mint elsőre tűnhet.

Május © Borovi Dániel

A szín végén hajnalodik. A világban elveszett lány és a világot elvesztő ember végül együtt indulnak el a padot megvilágító lámpa biztonságot adó fénye alól a pirkadat zizegő homályába.
Nyitva marad előttük a lehetőség, hogy támaszul szolgálhatnak-e egymásnak, és hogy merre és milyen célból teszik meg következő közös lépésüket.

Stílusában és mondanivalójában két különböző előadást láttunk. A fiatalabb korosztályba tartozó közönségnek a két darab közül egyértelműen az utóbbi bizonyulhat fogyaszthatóbbnak, átélhetőbbnek, és szórakoztatóbbnak.

Május © Borovi Dániel

Miért ajánljuk ezt az előadást? Van az úgy, mikor az ember csak egy kedves, hétköznapi történetet hallgatna meg, máskor pedig olyan meghatározó találkozások után vágyik, melyek fordulópontokról, krízisekről, útkeresésről tanúskodnak, és katartikus végkifejlettel zárulnak.
A Kávécsarnok / Május e kettőt kínálja fel a nézőnek.

Szép Ernő: Kávécsarnok / Május – Budaörsi Latinovits Színház