Közép-Európa Táncszínház: Ketten/Sinni – bemutatók

Október 20-án a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon dupla bemutatóval készül a Közép-Európa Táncszínház. A Ketten/Sinni című új darabokat Mészáros Máté és Juhász Péter készíti.

Mi történik, ha bezárunk egymás számára ismeretlen embereket egy térbe? Hogyan alakulnak ki kapcsolatok, és a kialakult kapcsolatok miként hatnak a többi jelenlévőre? Az est ezekre a kérdésekre keres válaszokat. A két bemutató lazán, epizódszerűen kapcsolódik össze, egyik sem előzménye-folytatása a másiknak, ugyanakkor mégis sok szálon képesek párbeszédet kezdeményezni egymással. S ez a párbeszédesség válik döntővé az előadás minden elemében, valamint a nézői befogadás dinamikájában is.

Mészáros Máté: Ketten

Duóforma, közös tánc, együtt, folyamatos kölcsönhatásban való létezés.
A személyiség vizsgálata az individuum nélkül.
Az Én elhagyása és behelyettesítése a Mi fogadalmával.
Folyamatosan változó, dinamikus, építő, romboló helyzetek.
Az értelmezés lehetőségét a közönség kezébe adjuk, hiszen mindannyian különböző személyes történelemmel és referenciákkal rendelkezünk. A darab szerkezete epizód-szerű, elősegítve a megértés személyes élményét, megteremtve az igazi kapcsolatot mű és néző között.

Mészáros Máté először a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Szegedi Kortárs Balett szólistája lett. Később olyan alkotókkal dolgozott együtt, mint Ohad Naharin, Sharon Eyal vagy Myriam Naisy, hat éven át pedig a Wim Vandekeybus vezette Ultima Vez társulat tagja, asszisztense, társalkotója volt. Koreográfusként és oktatóként Olaszországban, Norvégiában, Spanyolországban, Portugáliában, Kanadában és Ausztráliában dolgozott. 

Előadók: Dabóczi Dávid, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nyeste Adrienn, Szilvási Anna

Zene: Mádi László

Díszlet, jelmez: Mészáros Máté

Koreográfus: Mészáros Máté 

Juhász Péter: Sinni 

Mi történik, ha egymás számára ismeretlen embereket zárunk be egy térbe?
Hogyan alakulnak ki kapcsolatok?
A kialakult kapcsolatok miként hatnak a jelenlévőkre?
Milyen csoporton belüli dinamikák, ritmusok jönnek létre?
Maga a térben való elhelyezkedés hogyan befolyásolja a történéseket?
Szükség van hangra, mozgásra?
Csapatunk a válaszok keresése közben birkózik meg az őket körülvevő szociális háló akadályaival.

Juhász Péter a Budapest Kortárstánc Főiskola után a salzburgi SEAD intézetbe nyert felvételt, majd dolgozott a Les Ballets C de la B-ben, a Charleroi Danses-szal, Eléonore Valère-Lachkyval. Immár több éve Franciaországban, Emanuel Gat társulatával dolgozik. 

Előadók: Dabóczi Dávid, Horváth Adrienn, Nyeste Adrienn, Szilvási Anna, Takács László, Tóth Laura

Zene: Mádi László

Fény: Fogarasi Zoltán

Koreográfus: Juhász Péter 

Jegyek

Forrás: Közép-Európa Táncszínház