„A mindenség titka” – László Fülöp kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Szeptember végétől január elejéig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria és a The de Laszlo Archive Trust-tal együttműködésében létrejött legújabb, egyéni kamarakiállítása, amely a 150 évvel ezelőtt született, nemzetközileg ismert festőművésznek, László Fülöpnek (1869-1937) állít emléket. Az egész kontinens tekintetében kora legjelentősebb portréfestőjének számító művészt itthon, szülőhazájában alig ismerjük, holott számos alkotását maga a kiállításnak otthont adó Magyar Nemzeti Galéria is őrzi, és állandó kiállításainak részeként látható. Kevesen tudjuk, hogy a Pesten született, a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult, majd elsősorban Londonban alkotott, a 20. század egyik legtehetségesebb portréfestőjeként számon tartott művész korának egyházi-, nemesi- és művészvilágának legnagyobbjait örökítette meg azok rendelésére. A születésének évfordulójára kialakított kamaratárlat ezen portrékból, az érett korszakának számító művészi ciklusból tizenhat alkotást mutat be, egyedülálló alkalmat teremtve ezzel a festő ritkán kiállított remekműveinek egyben láttatásához.

Az egyetlen termes, mégis közönségétől akár órányi figyelmet is megkívánó tárlat anyagában olyan neves személyiségek portréi láthatóak, akik szerepe Európa történetének vagy a művész életének alakulásában meghatározó, így egyházi és nemesi rangban álló, és politikai személyiségek mellett felesége, és fia képe is.

László Fülöp már a századfordulón, itthon, a Városliget közelében található műtermében keletkezett alkotásaival is az egyik legvagyonosabb magyar festő volt. Több tényező, és a nagy volumenű külföldi megrendelései együttes hatására Nyugat-Európába ment, majd 1907-ben Londonban telepedett le. A magyar művészeket végig támogató, élő modellel, előzetes vázlat nélkül dolgozó, klasszikus, késő reneszánszi elemeket idéző alkotó, pályája során több mint 4000 portréval járult hozzá a korszak történelmének megörökítéséhez is. A leginkább magángyűjteményekből Budapestre érkező alkotásokon olyan elődök felvállalt hatásai is láthatóak, mint Diego Velázquez, Anthonis Van Dyck vagy Giovanni Boldoni. A tökéletesen élethű, a tárgyi környezet mértani pontosságú megörökítésére is ügyelő László Fülöp azonban nem csupán történelmi személyiségek felvett, vagy rájuk testált szerepükben megmutatkozó képmásait készítette el utókorának. Aki a portrék hatására ezzel nem szembesül, annak segít ennek megérzésében a II. Vilmos német császár portréja által kiváltott, ahhoz készített, lánya szavait idéző felirat: „Végre a papa és nem a császár.” Aki szavak nélkül is érzi a festmények szereplőinek, a művészen át megszűrt és az ecset által vizuálisan visszaadott hatását, valós személyiségének felismerését, az elég, ha megáll Lucy Madeleine Guinness, a festő feleségének arcképénél és nem fog kételkedni abban. Nem egyszerűen arról van szó, hogy László Fülöp jól ismerte feleségét és képes volt visszaadni annak finom nőiességét és a köztük lévő intim és mély kötődést. Sokkal inkább a köztük lévő tiszta érzelem megtapasztalásának a hatására nyúlhatott ilyen bátran, de a klasszikus vonalvezetését megtartva kimagasló beosztással élő vagy „csupán” nagyon tehetséges modelljei alapvető, minden pozicionálástól mentes, emberi vonatkozásához. Hamvas Béla sorait idézve: „Ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka.”

„A nagyvilág művésze vagyok…” László Fülöp (1869-1937) – Magyar Nemzeti Galéria

Fotók forrása: Magyar Nemzeti Galéria