Elindult a Müpa első podcastja Nádasdy Ádámmal, Szinetár Miklóssal és Gundel Takács Gáborral

A zenerajongó közönség mostantól bárhol és bármikor átélheti a Müpa-élményt: elindult a Müpa első podcastja, amelyben Náray Erika nagy sikerű Jazzrajongók című sorozatának beszélgetéseit lehet újrahallgatni. Az első három adás Nádasdy Ádámmal, Szinetár Miklóssal és Gundel Takács Gáborral már elérhető Spotify-on és iTuneson is. A lista a későbbiekben kéthetente bővül újabb adásokkal, és olyan nevekkel, mint Vámos Miklós, Vitray Tamás, Nagy Ervin, Zorán vagy éppen Szabó T. Anna.

Az évek óta töretlen sikerrel futó Jazzrajongók sorozat előadásain a magyar közélet és a hazai művészvilág legkiemelkedőbb alakjai mesélnek Náray Erikának a jazzhez fűződő viszonyukról, személyes kedvenceikről. A kötetlen beszélgetés mellett – amelynek során természetesen nem csak jazzről esik szó, – a zene életre is kel az est háziasszonya, valamint a Berdisz Tamás által vezetett zenekar előadásában. „Tudatosan törekszem rá, hogy a Jazzrajongókkal egy missziót is beteljesítsek: jobban megismertessem és megszerettessem a nézőkkel a stílust, szinte észrevétlenül építsem be az érdeklődésükbe, az ízlésükbe a jazzt” – nyilatkozta korábban Náray Erika a sorozattal kapcsolatban.

A nagy érdeklődésre való tekintettel most bármikor újra meg lehet hallgatgatni a sorozat legnépszerűbb beszélgetéseit. Különleges meglepetéssel készült ugyanis az őszre a Müpa: útjára indította első podcastját, amely nemcsak Spotify-on, hanem iTuneson is elérhető. Az első három adásban rögtön olyan közönségkedvencek beszélgetései szerepelnek, mint Nádasdy Ádám, Szinetár Miklós és Gundel Takács Gábor. De a folytatás is izgalmasnak ígérkezik: a podcast kéthetente bővül újabb adásokkal, és olyan nevekkel, mint Szabó T. Anna, Vámos MiklósVitray Tamás, Nagy Ervin vagy sokak kedvence, Zorán.

A zenés beszélgetések a következő linken érhetők el: https://www.mupa.hu/media/mupa-podcast

Aki pedig élőben is szeretné megtapasztalni a Jazzrajongók utánozhatatlan hangulatát, az legközelebb az október 10-i estre válthat jegyet, amelynek vendége Fehér László Kossuth-díjas festőművész, a kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb, markánsan egyéni hangú alkotója lesz.

Náray Erika vendége: Fehér László
2019. október 10. 20:00 – 23:00
Bohém Étterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/naray-erika-vendege-feher-laszlo-2019-10-10_20-00-bohem-rendezvenyhelyszin

Forrás: Müpa