600 fényévnyi távolságból megérkezett a zene

Négy iskolai zenetanár két évvel ezelőtt lement egy próbaterembe, hogy mindenféle kötöttség nélkül zenéljenek egyet. Aztán egy esztendeig lényegében ki se dugták az orrukat a helyiségből. Írták a dalokat, majd a semmiből megnyerték az ország legnagyobb tehetségkutató versenyét. Az Antares – mert így hívják őket – nagy szakmai érdeklődés mellett október végén jelenteti meg debütáló nagylemezét.

Antares © Andrási Ingrid

Az Antares a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, tőlünk körülbelül 600 fényévnyi távolságra van. Az Antares csillag az amatőr és a hivatásos csillagászok egyik érdekes célpontja, az Antares zenekarban pedig megvan a potenciál, hogy a fúziós és fifikás zenék kedvelőinek váljon nagy kedvencévé.

Az együttes lényegében a semmiből robbant be, amikor 159 indulóból megnyerték idén Budapesten a Fülesbagoly Tehetségkutató Special könnyűzenei versenyt. Bár a négy muzsikus már két éve elkezdett dalokat írni, de legelőször tavaly decemberben mutatkoztak a közönség előtt. Addig szigorúan hetente kétszer próbáltak, dalokat szereztek, gyúrták a témákat. A kemény munka eredménye meglett, mivel a nagyszabású versenyt megnyerték. A zsűriben ülő Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára a döntőben annyit mondott, hogy „24 éve foglalkozom tehetségkutatással, és ti vagytok, akiket kerestem”.

Az Antares zenéjének gerincét a progresszív rock képezi, de mivel a négy zenész – Kolosai Ferenc ének/basszusgitár, Dér Dávid billentyű, Kovács Botond gitár, Pap Dávid Page dob – négy különböző zenei vonalról érkezett, dalaikban sok minden fellelhető, többek közt a jazz, a hip-hop, a funky, a pop és a 70-es évek rockja. Az együttes tagjai a bennük rejlő tudást igyekeznek is átadni zeneiskolai keretek között, – s mint mondják – egy kultúrára éhes generációt szeretnének kitermelni. A dobosuk az oktatás egy másik területén is aktív: figyelemzavaros és hiperaktív gyerekeknek segít hetente két alkalommal zenei foglalkozásokkal beilleszkedni a hétköznapokba.

Az Antares első lemeze október 24-én jelenik meg CD-n és az online boltokban, aznap pedig koncerten is bemutatják a dalokat Budapesten, a Trip Hajón.

A lemezbemutató Facebook-eseménye:

https://www.facebook.com/events/1035239200140481/

Antares az online boltokban:

https://songwhip.com/album/the-easyflow/eating-stars