Szépség és Méltóság

Weber szépséges és Bruckner méltóságos világába kalauzolja a közönséget idei első koncertjén Bogányi Tibor a világhírű Várjon Dénes zongoraművésszel a Kodály Központban.

Bogányi Tibor

Bogányi Tibor vezető karmester kilencedik évadát nyitja a Pannon Filharmonikusokkal. Idei első koncertjén, október 10-én lép a közönség elé, ahol az elmúlt években megkezdett és gondosan megtervezett munkáját folytatva ismét egy Anton Bruckner művet hallhatnak az irányításával a Kodály Központ széksoraiban ülők.

„Ha olyan karmester fogja a kezünket, akinek Bruckner vagy épp ez a szimfónia személyes ügye, akkor nincs nagyon más dolgunk, mint kapaszkodni, és időnként meglepően szép dolgokat hallani. Nincs a zenélésben hamisság, szerepjátszás, ámítás vagy bármi kényelmetlen. Nem akarom azt mondani, hogy a ménkű nagy, másfél órás szimfónia egy percnek tűnt, hiszen épp ez a lényeg. Nem percnek tűnt, hanem ménkű nagynak, jelentősnek, de legalább a körvonalaiban megsejthetőnek.” – összegezte Fáy Miklós Bogányi Tibor vezényletét a legutóbbi Bruckner mű kapcsán a Pannon Filharmonikusok Müpában adott tavalyi koncertje után.

A zeneszerző VII. szimfóniája előtt azonban Carl Maria Von Weber f-moll hangversenydarabja csendül fel, méghozzá a világhírű Várjon Dénes előadásában. Az együttes nem első alkalommal játszik a neves zongoraművésszel, azonban ez az este számára is különleges lesz, hiszen a kiválasztott mű nemcsak ritkán hallható máshol, de különösen kedves is művésznek.

Várjon Dénes

„Weber Konzertstück című műve elég ritkán szólal meg a hangversenytermekben. Én magam már játszottam egyszer a régmúltban, és nagyon szerettem volna ismét foglalkozni vele, mivel különösen szép emlékeim kötődnek hozzá. 1991-ben, pont a diplomám évében a zürichi Anda Géza Zongoraversenyen első helyezést értem el, a díjam pedig többek között az volt, hogy felléphettem a zürichi Tonhalle Zenekarával, melyet a legendás, nagy Wagner-dirigensként ismert Horst Stein vezényelt. A közös koncertre pedig épp ezt a Weber-művet kérték. Mindez huszonévesen nekem óriási élmény volt, természetesen, de a Weber-darab, amit egyébként nagyon megszerettem, azóta valamiért elkerült. Az a különleges benne, hogy habár a címe Konzertstück, mégis olyan, mint egy zenekarra megírt, igazi Weber-operajelenet. Őszintén nagyon várom, hogy újra eljátszhassam.” – mondta Várjon Dénes a koncert kapcsán adott interjúban.

A hangversenyre Bogányi Tibor vezető karmester személyesen is invitálja a közönséget egy videón keresztül, mely a zenekar youtube csatornáján, IDE kattintva nézhető meg.

Az estre jegyek a Kodály Központ jegypénztárában és online a jegymester.hu oldalon vásárolhatók.

Forrás: Pannon Filharmonikusok