Könyvek és olvasás egy éjen át

Szeptember 28-án három üzletének is meghosszabbítja nyitvatartását a Libri, és izgalmas beszélgetésekkel, előadásokkal várja az irodalom szerelmeseit az Olvasás Éjszakáján. Az elmúlt időszak népszerű könyveinek szerzőivel, illetve az irodalommal mély kapcsolatot ápoló színészekkel, zenészekkel találkozhatnak a résztvevők Budapesten és Győrben.

A Libri három üzletével vesz részt a 2019-es rendezvénysorozaton: a budapesti Libri Könyvpalota mellé a Nyugati téri könyvesbolt, illetve a Libri Győr Könyvesbolt csatlakozik idén. Az üzletekben író-olvasó találkozókkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, koncertekkel ünneplik az olvasást és a könyveket.

A Libri Nyugati téri üzletében Jásdi István és Spiró György új könyveikről beszélgetnek az est házigazdájával, Juhász Annával. A Scolar LIVE írói, Molnár Krisztina Rita, Czakó Zsófia és Mécs Anna rövidprózai műveikről mesélnek; Donáth Mirjam, Fullajtár Andrea és Péterfy Bori pedig Sheila Heti kötetéről, a Változások könyvéről, gyerekvállalásról és anyaságrólbeszélgetnek.

Az este során előadásokat is láthatnak a vendégek: Szabó Réka kortárs irodalmi alkotásokból összeállított darabját Fullajtár Andrea színművész adja elő; Balsai Móni és Bálint András A Bilincs a szabadság legyen című előadásából Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezését ismerhetjük meg.

Az estét a Magyar Klarinét és Szaxofon Társaság zenei műsora nyitja, zárásként pedig Borbély Mihály Kossuth-díjas klarinét- és szaxofonművész előadását hallgathatják meg a résztvevők.

A Könyvpalotában Szabados Ágnes kérdezi az elmúlt időszak sikerkönyveinek szerzőit: Tittel Kinga Budapest titkairól mesél; Krusovszky Dénes, 2019 Libri irodalmi közönségdíjasa Akik már nem leszünk sosem című regényéről beszél; Ungváry Rudolf pedig a magyar társadalom két évszázadnyi zajos történelmét mutatja be Balatoni nyaraló című új könyve kapcsán. Szécsi Noémi új könyve apropóján a női létről, termékenységről és szexualitásról vall; Gárdos Péter rendező-forgatókönyvíró hamarosan megjelenő, Királyi játszmák című könyve műhelytitkait fedi fel, Légrádi Gergely idén megjelent novelláskötetét mutatja be, Dezső András pedig beavatja az olvasókat Maffiózók mackónadrágban című sikerkönyvének kulisszatitkaiba.

Az estét Vecsei H. Miklós színész és Beck Zoltán, a 30Y frontembere zárja egy különleges Ady-műsorral.

Idén a Győr sétálóutcájában található Libri könyvesboltba is beköltöznek egy éjszakára a könyvrajongók. Az est házigazdájának, Mikos Ákosnak Tomor Anita romantikáról, írásról, nagy sikerű regényeiről mesél; Fábián Janka a történeteiben megelevenedő különleges sorsokat mutatja be; Péterfy-Novák Éva vall tabukról, tapasztalásról, írásról, és könyvei keletkezéstörténetéről. Lakatos Levente, a mai magyar szórakoztató irodalom egyik legnépszerűbb alakja pedig műhelytitkaiba avatja be a hallgatóságot.

A programsorozatot Egyedi Péter, az Óriás zenekar frontemberének zenés estje zárja.

Nyugati tér – Kortársaság Special Edition (1066 Budapest, Nyugati tér 1.)

Az esemény házigazdája: Juhász Anna

14:45-15.00
Ráhangolódunk az olvasásra – A Magyar Klarinét és Szaxofon Társaság együttesének összeállítása a jazz és a klezmer világából. Klarinéton játszik: Szikora Márton, Rácz Balázs, Babindák István és Antal Szabolcs. Basszusklarinét: Kurucz Levente.

15.00-15.45
Jásdi István: Mi maradunk! – Egy népes család négy generációjának szerteágazó és lebilincselő története bontakozik ki előttünk a 19-20. század fordulóján. A szerző többek között családtagjainak visszaemlékezéseiből, saját gyerekkori élményeiből és hivatalos dokumentumokból építette fel rendhagyó családregényét. A szerzővel Juhász Anna beszélget kutatómunkáról, írásról és emlékezésről.

16.00-16.45
Molnár Krisztina Rita, Czakó Zsófia és Mécs Anna – a Scolar LIVE égisze alatt rövidprózával megjelent írók erős véleményt, egyedi hangot képviselnek műveikben. A szerzőket Juhász Anna kérdezi.

17.00-17.45
Fullajtár Andrea: Villanófény – A kortárs irodalom szubjektív válogatásából áll össze Almási Szabó Réka darabja, az egyszemélyes előadás izgalmas, rövidített változatát láthatjuk az Olvasás Éjszakáján Fullajtár Andrea színművész előadásában.

18.00-18.45
Spiró György mesél írásról, könyveiről – A szerzővel az Egyéni javaslat című könyve, a 2018-ban Libri irodalmi díjra jelölt Kőbéka, valamint korábbi kötetei kapcsán beszélgetünk alkotásról és a kortárs irodalmi életről.

19.00-20.30
A Bilincs a szabadság legyen (előadás) – Polcz Alaine és Mészöly Miklós, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzőpárjának levelezése nemcsak kettejük bensőséges kapcsolatának érzékeny lenyomata, hanem a 20. század második felének korrajza is. A színpadra alkalmazott változatot Balsai Móni és Bálint András előadásában láthatjuk.

20.30-21.00

Pár perc kvíz – Vegyen részt kvízjátékunkon, tesztelje tudását és válaszoljon az bor és az irodalom bensőséges kapcsolatára vonatkozó kérdéseinkre!

21.00-22.00
Közös beszélgetés a gyerekvállalásról – Sheila Heti kötetéből, a Változások könyvéből kiindulva három nagy hatású nő, Donáth Mirjam, Fullajtár Andrea és Péterfy Bori beszélget a női szerep változásáról, az anyaság témájáról.

22.00-22.15
Kis esti zene – Klasszikus jazzkompozíciók Borbély Mihály Kossuth-díjas klarinét- és szaxofonművész előadásában. Nagybőgőn közreműködik: Arday Dániel.

Libri Könyvpalota (1072 Budapest, Rákóczi út 12.)

Az esemény házigazdája: Szabados Ágnes

15:00-15.45
Tittel Kinga: A Várnegyed titkai – A Mesélő Budapest zsebkönyvsorozat izgalmas kötete bizony nem csak a gyerekeknek mutat újat fővárosunk titkairól. A szerző most személyesen is mesél nekünk Budapestről, írásról, titkokról.

16.00-16.45
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem – A 2019-es Libri irodalmi közönségdíj nyertes könyve a mai magyar valóságra reflektál, miközben kíváncsi szemmel tekint a múltba is. A fiatal szerzővel első regényéről Szabados Ágnessel beszélget.

17.00-17.45
Ungváry Rudolf: Balatoni nyaraló – A 18. század végétől egészen napjainkig vezet bennünket Ungváry Rudolf históriája, hogy korokon és életeken átívelő regényéből – egy badacsonyi nyaraló perspektíváján keresztül – megismerhessük a magyar társadalom két évszázadnyi zajos történelmét. Beszélgetés a szerzővel.

18.00-18.45
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve – A szépség, az egészség, a termékenység és a szexualitás kérdésköreit járja körül az írónő a 19–20. század fordulójának korszakát vizsgálva. Szécsi Noémitől Szabados Ágnes kérdez ezen az estén.

19.00-19.45
Beszélgetés Gárdos Péterrel – A nagy sikerű Hajnali láz és Hét mocskos nap című kötetek szerzőjét, a méltán elismert rendezőt és forgatókönyvírót Szabados Ágnes kérdezi hamarosan megjelenő, új könyvéről.

20.00-20.45
Légrádi Gergely: Napfénytető – A Nélkülem szerzőjének új novelláskötete néhány oldalas történetekből áll, amik folyton megakasztják az olvasót – a szó legjobb értelmében. Valamely ponton mindenki magára ismer a mai életet tűpontosan ábrázoló írásokban. A szerzővel Szabados Ágnes beszélget szembenézésről, emlékekről, párhuzamos valóságokról és a szavak elégtelenségéről.

21.00-21.45
Dezső András: Maffiózók mackónadrágban – A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig – Levéltárban átolvasott óráknak, korábban titkosított anyagok átböngészésének és rengeteg személyes beszélgetésnek köszönhetően állt össze ez a páratlan, összefoglaló anyag. Beszélgetés a szerzővel.

22.00-23.30
Ady 100 – Az Olvasás Éjszakájának különleges záróműsora. Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából színre lép Vecsei H. Miklós színész és Beck Zoltán, a 30Y frontembere.

LIBRI GYŐR KÖNYVESBOLT (9021 Győr, Baross Gábor út 11-13.)

Házigazda és beszélgetőtárs: Mikos Ákos

16.00-16.45

Beszélgetés Tomor Anitával – Az Álmodtam rólad, a Nyolc éjszaka és a Sugar Daddy című kötetek szerzője mesél romantikáról, írásról, nagy sikerű regényeinek műhelytitkairól. Az írónővel Mikos Ákos beszélget.

17.00-17.45

Beszélgetés Fábián Jankával – Különleges sorsok, történelmi korok, erős és esendő emberek elevenednek meg az írónő történeteiben. Az évek során megjelent rengeteg nívós kötet mindegyike hűen tükrözi Fábián Janka egyedi, máséval össze nem téveszthető írói hangját.

18.00-18.45

Beszélgetés Péterfy-Novák Évával – Az Egyasszony című könyv villámcsapásként érte a magyar olvasókat. Volt, akit sokkolt, és volt, akinek egy pillanat alatt megvilágította az élet sötét sarkait. Az írónőt az esemény házigazdája, Mikos Ákos kérdezi tapasztalásról, írásról, blogjáról és könyveiről.

19.00-19.45

Beszélgetés Lakatos Leventével – A mai magyar szórakoztató irodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja, a Szigor-sorozat szerzője osztja meg velünk műhelytitkait.

20.00-21.00

Egyedi Péter zenés estje – Az Óriás zenekar frontembereként ismert énekes-gitáros önállóan, szólóprojektjeivel is úgy szólítja meg zenéjén és szövegein keresztül a hallgatóságot, ahogy az csak keveseknek sikerül. A kiváló zenész különleges hangulatú gitárjátékát hallgathatjuk meg ezen az estén.

Forrás: Libri Bookline