Szerző: Varga Bótos Anna
Fotók: Korhut Lili
Beszámolómat hadd kezdjem egy személyes vonatkozású vallomással: talán nincs semmi túlzás abban, ha azt mondom, Vajdaság a szívem csücske. S ez érthető is, hiszen életem legszebb fiatal, felhőtlenül bizakodó, bár kissé álmodozó, de talán legboldogabb éveit a budapesti kőrengeteget magam mögött hagyva, a Vajdaságban, ifjú újságíró férjem mellé szegődve töltöttem 1975 és 1991 között. Ezáltal magam is némi ízelítőt kaphattam közvetlen közelről abból a közegből, amelyben azok a művészeti inspirációk, áramlatok, létérzések gyökereztek, amelyeket a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szeptember 12-én nyílt, Bosch+Bosch Csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom című egyedülállóan érdekes, sajátosságokban bővelkedő tárlata hivatott bemutatni. Ezért kiemelkedő érdeklődéssel és felfedező kíváncsisággal tekintettem az eseményre, s nemcsak mert a kiállító művészek egy részével napi szinten találkozhattam anno jövet-menet az újvidéki Fórum Könyvkiadó Intézet falai között, hanem abban a reményben is, hogy mindazt jobban megérthetem, amiről annak idején nem alakult ki bennem teljes vagy megfelelő kép, illetve esetleg már más szemmel át is értékelhetem mindazt, amit a mozgalomról tudni véltem.
A kiállítás a múzeum koncepcióján belül szervesen illeszkedik ahhoz a sorozathoz, amely a szűkebb és tágabb értelemben vett régió országainak kortárs művészeti irányvonalait, akár egyes stílusirányzatok, akár egyes művészeti csoportok vagy csoportosulások munkáin keresztül szándékozik bemutatni a nagyközönség számára. A vajdasági seregszemle az idén immár a második ilyen jellegű tárlata az intézménynek a nagy sikerű SIGNAL – Konceptuális és posztkonceptuális pozíciók a szlovák művészetben című kiállítást követően – hangsúlyozta megnyitó köszöntőjében Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója.
A kiállításnak az ad külön aktualitást, hogy épp 50 éve annak, hogy 1969 májusában megalakult a Bosch+Bosch Csoport, másodikként a hasonló csoportosulások közül Jugoszláviában, érdekes módon jobb híján egy cukrászdában, a szabadkai Triglavban, amely az első időkben a csoport találkozóhelyéül is szolgált. Ugyanebben az esztendőben már meg is nyitották első kiállításukat a Szabadkai Népszínház akkori épületében működő Ifjúsági Tribün kiállító helyiségében. S még egy évforduló kapcsolódik az eseményhez: Csáth Gáza halálának 100. évfordulója, ami még aktuálisabbá teszi a vajdasági művészeti életben való komolyabb elmélyülést. A kiállítást bemutató kiadvány a csoportról külön kiemeli: „Lényeges mozzanat, hogy a nagyobb kulturális és művészeti központokon kívül, az országnak ama peremvidékén jött létre, amelyben kimutatható volt a két világháború közötti magyar aktivizmus hatása (Kassák Lajos, Barta Sándor). A csoport tagjainak nagy része magyar származású volt (Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Szalma László, Szombathy Bálint), de a délszláv anyanyelvű tagok is jól beszélték a magyart (Slavko Matković, Ante Vukov). (…) A kollektíva felbomlását követő években, évtizedekben néhányan közülük a korszak jelentős nemzetközi egyéniségeivé érlelődtek (Ladik Katalin, Szombathy Bálint).
A csoport munkásságának egy jelentős része az elmúlt években integrálódott a magyar művészettörténetbe, eddig azonban csak részleteiben ismerhette meg a szakmai közönség.”
Az, hogy a hatvanas években a jugoszláviai művészeti életben markáns avantgárd irányzatok fejlődhettek, akkor, amikor a környező országokban, így Magyarországon is, még javában tartott az akkor megdönthetetlennek hitt szocializmus korszaka, amely elzártságra ítélte, s tiltásokkal megspékelt szigorú művészetpolitikával szinte bilincsibe verte az alkotókat, az egyrészt abból adódott, hogy az ország nem volt része a szovjet blokknak, s így annak szabályai nem vonatkoztak rá, másrészt és talán ebből eredően, mindez lehetővé tette az eszmék, irányzatok, felfogások szabad áramlását, amely olyan fokú nyitottságot feltételezett és eredményezett, amely tág teret engedett a szabad szellemi és alkotó tevékenységeknek. Ez jó táptalajra talált azután azokban a fiatalokban, akik le akarták vetni a konvenciókat, újat akartak felmutatni, ki akarták élni kísérletező kedvüket, s sajátos módon próbálták kifejezni véleményüket, gondolataikat a körülöttük lévő valóságról, hasonlóan azokhoz a fiatalokhoz, akik a 60-as években szerte Európában és a nagyvilágban ugyanígy gondolkodtak, s feszegetni kezdték a megkövesedettnek vélt régi kereteket. Ehhez a megfelelő fórumot az Új Symposion című újvidéki irodalmi és művészeti folyóirat avantgárd szellemisége teremtette meg. Ez a szellemi pezsgés azután távolabbra is kisugárzott, s a szocializmus zártabb közegeihez is utat találva kifejthette jótékony hatását.
„A szabadkaiak tudat- és helyzetfelismerése a városnak abból a különleges jellegéből következett, hogy a határsávban elhelyezkedve többszörös nyelvi és kulturális identitás hatotta át. (…) Annak a művészetnek a helyi gyökereit keresték, amelynek friss ideája a nemzetközi porondról gyűrűzött be a jugoszláv közegbe, köszönve az ország gazdasági, kulturális és művészeti nyitottságának, a szellemi kapcsolatépítés korlátlan lehetőségeinek. (…) A természetszerű délszláv – főleg újvidéki, belgrádi, zágrábi és ljubljanai – kapcsolatokon túl jelentős szerepet tulajdonítottak a magyarországi hasonelvű nemzedéktársaikhoz való szellemi és fizikai közeledésnek, továbbá – elsősorban a küldeményművészet előnyeit hasznosítva – az európai, valamint az észak- és dél-amerikai művészeti sejtekkel kiépített együttműködésnek.
A Bosch+Bosch Csoport az átértékelés igényével lépett fel, a művészet újfajta társadalmi szerepkörét vizionálta azon túlmenően, hogy tagadta a helyi, vidékies értékrendszert az élet minden területén. Jellegzetes kozmopolita jelenség volt, amely a nemzetközi (ellen)művészet ideáját eszményítette, arra téve kísérletet, hogy megváltoztassa a művészet és a művész múltban rögzült fogalmát. Az avantgárd eszméihez hűen azt vallotta, hogy művésznek lenni nem státus kérdése, hanem élet- és magatartásforma ” – olvashatóak Szombathy Bálintnak, a kiállítás egyik kurátorának summázó szavai a tárlatot bemutató brossúrában.
A kiállítás, amely egyben a Bosch+Bosch Csoport első teljes ívű magyarországi megjelenése is, hatalmas anyagot, csaknem 500 művet vonultat fel, amelynek gerincét az a Marinko Sudac Gyűjtemény teszi ki, amely az igazgató asszony szavai szerint megkerülhetetlen szerepet játszik a közép- és kelet-európai művészet bemutatásában.
A tárlat felépítése könnyen áttekinthetővé teszi ezt a rendkívül gazdag anyagot. Az első teremben a Bosch+Bosch Csoport minden tagja bemutatkozik egy-egy művel: Csernik Attila, Kerekes László, Ladik Katalin, Slavko Matković, Szalma László, Szombathy Bálint és Ante Vukov. Továbbhaladva termenként mutatkoznak be ugyanezek művészek már átfogó képet nyújtva művészetükről a látogatóknak. A tárlat foglalkozik a szabadkai Bosch+Bosch Csoport (amelyet 1969 és 1976 között jegyeztek) utóéletével is, valamint tágabb kontextusba helyezve magával a vajdasági avantgárddal, s legfőbb képviselőivel.
Ami a legszembeötlőbb, hogy szinte nem található hagyományos festmény a tárlaton (kivéve a nagy elődnek tekintett Ács József és Petrik Pál munkáit), zömében fotók, nagyítások, grafikák, montázsok, performanszfelvételek és különböző kísérleti alkotások teszik ki a kiállított anyagot.
Szombathy Bálint multimediális művész, művészeti író, szépíró, szerkesztő, szépségkutató nevéhez például két nemzetközileg is jelentős újítás fűződik: 1970-ben elkészítette első olyan rajzait, amelyek a labda útját képezik le a labdarúgó mérkőzések televíziós közvetítésének követése által, a 80-as években pedig a telefotó (képtávíró) médiumát vonta be művészetébe. Fő jellemzője a műfajok közötti átjárás, illetve azok kombinálása. 1968-ban két háborúellenes akció fűződik a nevéhez. Szisztematikus, felforgató gondolkodást feltételező munkálkodása a 70-es évek elején indult. Az ideológiai és politikai jelképek és tárgyak használatának kezdetét az 1971-i Zászlók című kültéri akciója jelentette, amikor megkezdődött a fotográfia aktív bevonása az alkotás folyamatába. Hasonló jellegű a Lenin Budapesten című akciójáról készült 13 darabos sorozata: a művész arra vállalkozott, hogy Lenin portréját úgy hordozza végig Budapesten, mintha reklámplakát vagy egy tüntetés tablója lenne. A Párt kontrollja alól kiszabadult forradalmi szimbólum a bürokrata rendszernek való ellenszegüléssel ért fel, ami a nyugati új baloldal hatásáról árulkodik. A Bauhaus című munkája is olyan performansz dokumentuma, amelyet a művész újvidéki padlásán vitt végbe. Egy elhanyagolt, nyomorúságos szocialista realista teret mutat be egy beékelt transzparenssel, amelyen BAUHAUS felirat látható. Mindezt felerősíti Tito háttérben látható gipszöntvény arcképe. Jól érzékelteti az ellentétet a Bauhaus elmélete és a létező szocializmus hétköznapjainak külleme között.
Ladik Katalin, aki nemcsak performansz művész, hanem költő és színésznő is egyben, megnyilvánulásainak többségére jellemző, hogy a művészi performansz és a színházi előadás határán áll. A hangköltemények bemutatása testművészeti akciókkal és vokális inspirációkkal párosul. Jelentős teret hagy a véletlennek, előszeretettel épít a közönség bevonására. Erről tanúskodnak Sámán vers című sorozatai (versmondás különböző pillanatait örökíti meg, amit félig fedetlen testtel, különböző jelmezekben visz végbe, szinte extatikus állapotig eljutva). Kotta című sorozatán kollázsszerűen szabásminta darabokat helyez el fekete papíron, illetve kottalapokon, amelyeken a vonalak egymáshoz való viszonyát értelmezi.
Csernik Attila 1969 és 2002 között az újvidéki Fórum Kiadóház grafikai tervezője volt. Könyvek és lapok illusztrálásával sajátos kalligráfiai technikát fejlesztett ki, amely szinte védjegyévé vált. Számos médium használata jellemzi. A 70-es évek elejétől a testre való írás motívuma jelenik meg nála. Képzési felületként tekint az emberi testre. Erre példa Experox című sorozata, amely fotónagyítás, azaz kinagyított arcokat ábrázol, amelyen betűkkel teleszórt fehér golyók látszanak az arcon és a szájon különbözőképpen elhelyezve. A Kísérlet Ladik Katalinnal olyan ötdarabos fotósorozat, amelyen a művésznő félig-meddig felöltözve vagy fedetlen testtel, testére festett betűkkel látható.
Szalma László műveinek alapját a természetben végzett intervenciók és akciók képezték. Az 1970-es években a fotográfia határozta meg munkáinak jellegét. Egyik legismertebb a DADA sorozat, amelynek során fehér DADA felirattal ellátott fekete textildarabokat iktatott az emberi élettér különféle szögleteibe. Ilyen a Hommage à DADA című fotósorozata, amelynek egyik képén pl. vasúti sínen kiterítve látható a DADA felirat, egy másik fotón pedig egy mozdonyra rakva.
Kerekes László multimediális performanszművész a transzavantgárd festészet első úttörője Jugoszláviában. A 70-es évek első felében témái a tájművészethez köthető nyomok, intervenciók, lenyomatok rögzítése. Több kísérleti képregény szerzője. Tájművészeti alkotásai közül kiemelkedő a Vizuális beavatkozások a szabad térben című négydarabos fotósorozata, amelyen kiszáradt földön festékkel vonalakat húz, vagy fehér papírtekercset lebegtet. Ide illik a Testjelölés fehér anyaggal című alkotása is.
Slavko Matković szintén multimediális művész. Ő volt a Bosch+Bosch csoport alapítója a szabadkai Trigláv cukrászdában. 1971-től kezdett kísérletezni vizuális költészettel és ún. szignalista képregényekkel, megbontva a narratív konstrukciót. Ezekből született pl. a Neckermann című képregény-sorozata. Érdekes Vízesés című vegyes technikával készült szoborszerű alkotása, amely egy falon lógó ruhafogasra applikált ezüst színű fém álarcból leomló hosszú kék pamutfonal köteggel asszociál a vízesésre.
Ante Vukov otthonos a hagyományos írott és szövegalapú konceptuális költészet terén, de az akcióművészetben is. A Jelzés projekt című képsorozatán pl. fekete keretbe foglalt papírlapokon egymás alá írt számsorok láthatók.
A vajdasági neoavantgárd művészeket a Kôd Csoport tagjai képviselik még a tárlaton: Slavko Bogdanović, Mirko Radojičić, Slobodan Tišma és Peđa Vranešević, valamint a fentebb már említett Ács Józsefen és Petrik Pálon kívül Bogdanka Poznanović, Vladimir Kopicl és a Verbumprogram.
A kiállítást számos videofelvétel, hang- és képanyag, valamint tárlókban elhelyezett dokumentumok (levelek, fotók, kiadványok) és magyarázó feliratok teszik még teljesebbé és közérthetőbbé.
A tárlat megtekintése után meggyőződéssel állíthatom, hogy a Ludwig Múzeumnak a Bosch+Bosch csoportot és a vajdasági neoavantgárd művészeket bemutató vállalkozása képes olyan magas színvonalú művészi és intellektuális élményt nyújtani a látogatóknak, amely különlegességével, egyediségével, sokrétűségével, újszerűségével sokáig és mélyen bevésődik az emberek emlékezetébe, ezáltal sikerül egy valóban átfogó képet kialakítani azokról a művészeti próbálkozásokról, amelyek a hatvanas és hetvenes éveket jellemezték, s mindezt teszi a szabadkai és a vajdasági képzőművészeti szcéna legmarkánsabb alkotóit felsorakoztatva. Ezzel a múzeum még egy nagy és hiánypótló lépést tett előre a régió jelentős képzőművészeti műhelyeinek megismertetése felé.
A tárlat, amely első ízben mutatja be retrospektív módon a csoport teljes, meglehetősen összetett munkásságát, a zágrábi Avantgárd Művészeti Kutatóintézet és a Marinko Sudac Gyűjtemény együttműködésével, és magán személyek közreműködésével valósult meg. Kurátorok: Dorotea Poznanović és Szombathy Bálint, koordinátor pedig Fehér Zsuzsanna voltak. A kiállításmegnyitót szakmai program előzte meg, amelynek során Boris Buden filozófus (aki a kiállítást is megnyitotta), Dorotea Fotivec kurátor, (Institute for the Research of the Avant-Garde, Zágráb), Dr. Ninkov K. Olga, művészettörténész, (Szabadka Városi Múzeum) és Szombathy Bálint tartottak előadást. A tárlat anyaga a tervek szerint a későbbiekben vándorkiállításként eljut majd horvátországi, szerbiai és csehországi helyszínekre is.
A kiállításhoz kapcsolódóan a Ludwig Múzeum a magyarországi Vajdasági Baráti Egyesülettel közösen „Busszal a múzeumba” címmel oktatási projektet is szervez, amelynek keretében több száz vajdasági középiskolás és egyetemista budapesti látogatását teszi lehetővé és szervezi meg. A diákok a program keretében egynapos kirándulásra érkeznek Budapestre, ahol a kiállítás megtekintése mellett múzeumpedagógiai workshopon is részt vesznek. A foglalkozások magyar, szerb és angol nyelven zajlanak. A projekt támogatója a Vajdasági Baráti Egyesület és a Copy Depot.
A Ludwig Múzeum – Kortársművészeti Múzeumnak A Bosch+Bosch Csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom című legújabb kiállításáról, amely november 17-éig látogatható, bővebb információ a https://www.ludwigmuseum.hu/ oldalon és a múzeum Facebook oldalán található.