Budapestinfo Pont és Sziget Járási Hivatal Szigeten

A bejáratnál lévő BUDAPEST betűk fényfestése, turisztikai tájékoztatás, álláskeresési tanácsok, mobil kormányablak, városnéző túrák várják idén is – immár negyedik éve – a Sziget látogatókat a Budapestinfo Pont házban. Idén – a látogatói igényekhez igazodva – új tervezésű házban, valamint az interaktív kommunikációt segítve – külön Budapestinfo pultban várják turisztikai információkkal, valamint kormányablakkal a közönséget.

A Fővárosi Kormányhivatal és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ idén is közösen áll a fesztiválozók rendelkezésére a Sziget Fesztiválon Budapestinfo Pointjával.

A Sziget Járási Hivatalban immár negyedik éve biztosít hasznos és szórakoztató tanácsadásokat, bemutatókat és szolgáltatásokat a szigetlakók számára Budapest Főváros Kormányhivatala. Az idei évben a kormányhivatal munkatársai az egészségmegőrzésre helyezik a hangsúlyt, így többek között a kézhigiénével, vagy a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztással, egészséges táplálkozással kapcsolatos játékos kihívásokkal, informatív bemutatókkal járulnak hozzá, hogy a szigetlakók minden értelemben jól érezzék magukat.

A kormányhivatal, erősítve a SZIGET szolgáltatási rendszerét, idén is jelen lesz a mobil kormányablak busszal, ahol a látogatók e-személyi igazolványt, útlevelet és vezetői engedélyt igényelhetnek, valamint ügyfélkaput regisztrálhatnak, illetve pótolhatják elveszett okmányaikat és eredeti vagy ideiglenes személyit is csináltathatnak.

A kormányhivatal hatóságai – fogyasztóvédelem, munkaügy és munkavédelem, népegészségügy, közlekedési hatóság – emellett a Sziget egész ideje alatt folyamatos ellenőrzésekkel járulnak hozzá, hogy a fesztiválozók ne válhassanak jogsértések áldozatává, és biztonságosan vehessék igénybe a különböző szolgáltatásokat.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Budapest főváros hivatalos turisztikai és fesztiválszervező cége, idén is széleskörű tájékoztatással várja a Szigetre érkezőket.

Az idén legjobb európai úti célnak megválasztott Budapest – a BFTK által üzemeltetett – kiterjedt Budapestinfo Pont hálózatán keresztül egész évben várja és tájékoztatja a városba érkezőket. A BFTK teszi ezt a régió egyik legjelentősebb fesztiválján, a Sziget Fesztiválon is, az erre a célra felállított házban.

A Budapesti látnivalókról, attrakciókról, programokról a Budapestinfo Point-ban kapnak információt a Szigeten szórakozók.

Az elmúlt évekhez hasonlóan – a kiterjedt tájékoztatás mellett – a várost bemutató vezetett városnéző sétákról, kulturális programokról, ikonikus épületeink megtekintésére szolgáló tematikus túrák ismertetésével várja a fesztiválozókat. 

Emellett a BFTK ingyenes városnéző túrákat szervez a Sziget Fesztivál ideje alatt, melyekhez kiadványokkal – közöttük külön Sziget kiadvánnyal – segíti a várossal való ismerkedést.  A látogatásokra regisztrálni a Budapestinfo Pointon lehet. A túrák időpontjai: augusztus 9-én, 11-én és 13-án 14 óra.

A Budapestinfo Point aktivitásra is hív: interaktív játékok, valamint, Budapest szelfi fal is csábítja a látogatókat. Sőt, akik a @budapest_official -t taggelik, és használják a #visitbudapest hashtaget ajándékért is jelentkezhetnek az infoponton.

Mindemellett a Sziget ikonikus szelfihelyét, a BUDAPEST betűk fényfestését is a BFTK-nak köszönheti a közönség.

A Budapestinfo Point augusztus 7-étől 13-áig minden nap: 10:00-21:00-ig tart nyitva.

További információ: www.budapestinfo.hu

Forrás: BFTK