Héberül szólal meg A Meztelen Bohóc Tel-Avivban – A Recirquel sikerprodukcióját is bemutatják az izraeli magyar kulturális évad keretében

Öt alkalommal játsszák a Recirquel Újcirkusz Társulat A Meztelen Bohóc című előadását az izraeli magyar kulturális évad keretében. Július 20. és 22. között a tel-avivi Herzliya Előadó-művészeti Központban tekintheti meg az izraeli közönség a magyar társulat produkcióját, amelyet ezúttal héber nyelven adnak elő. A Vági Bence rendezte, a kortárs táncot a színház- és cirkuszművészettel ötvöző előadás a bohóc pályafutásának utolsó pillanatait végigkövetve fejti fel a mosolygós, festett álarc mögött rejtőző lélek valódi mélységeit.

© Nagy Attila

Két év után az izraeli magyar kulturális évad keretében tér vissza Izraelbe a Recirquel. A Társulat A Meztelen Bohóc című darabját 2017-ben nemcsak a tel-avivi Operaház közönsége, hanem a kritika is hatalmas lelkesedéssel fogadta, „varázslatos showként” és szavakkal vissza nem adható, „lelki-mentális orgazmusként” aposztrofálták az előadást.

© Nagy Attila

A produkciót a Recirquel hagyományaihoz híven újhéber nyelven mutatják be – korábban A Meztelen Bohóc többek között megszólalt már franciául, spanyolul és lengyelül is – Egyed Brigitta színésznő kifejezetten erre az alkalomra tanulta meg a szövegét ivritül. Az előadásoknak a Tel-Avivban található, mintegy 800 főt befogadó kulturális központ, a Herzliya Performing Arts Center ad helyet július 20. és 22. között. A Jerusalem Post, a vezető angol nyelvű izraeli hírportál, az előadást beharangozó cikkében hosszan méltatja A Meztelen Bohócot, amely az artisták mutatványain és a gravitáció meghaladásán túl egyenesen az emberi létezés szívébe repíti a nézőket. A lap szerint Vági Bence ebben a produkcióban is a cirkuszművészetet és a kortárs táncot ötvözve kutatja az identitás mibenlétét, az előadó-művészet esszenciáját és az emberek közötti kapcsolódás lehetőségeit.

© Nagy Attila

A Recirquel és a Müpa közös produkciója, A Meztelen Bohóc az elmúlt években a világ számos országában aratott közönségsikert; bemutatták már többek között Spanyolországban, Hollandiában, Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon is; a produkció létrejöttéről 2017-ben film is készült Mi ez a cirkusz? címmel.

Videó az előadásról: https://vimeo.com/111877182

© Nagy Attila

Az izraeli magyar kulturális évadról

Az izraeli magyar kulturális évad március 15. és október 23. között több mint ötven magyar kulturális programot kínál, megszólítva minden korosztályt Tel-Avivban, Jeruzsálemben és más városokban. A magyar kulturális évadot a magyar–izraeli kapcsolatok újrafelvételének és a Budapest és Tel-Aviv közötti testvérvárosi megállapodás 30. évfordulója alkalmából rendezik meg.

További információ:

A Recirquel Újcirkusz Társulatról

Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat öt egész estés nagyszínpadi produkciója – Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus, illetve a My Land – a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig. Vági Bence és a Recirquel Társulat 2017-ben felkérést kapott a 17. FINA Világbajnokság Záróünnepségén látható monumentális produkció, a Csodaszarvas legendája megrendezésére, amelyben a több mint 200 artista és táncos lépett színpadra a világ 18 országából.

A Társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, új, közép-kelet-európai – magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 600 előadást tartott, amelyet majd 300 ezren láttak világszerte.

A magyar előadóművészeti életben az újcirkusz, mint új művészeti ág a Recirquel születésével jelent meg. A társulat állandó alkotócsoportjának célja olyan egész estés nagyszínpadi produkciók megírása, kitalálása és megvalósítása, amelyben a műhöz szerzett zene, látványvilág a cirkuszművészetet egy új, és absztrakt kifejező mozgásművészetté formálja, így létrehozva egy történetet elbeszélő újcirkusz előadást. A Recirquel produkcióiban a klasszikus artistatechnika mellett ezért fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene.