Véget ért a Julius Meinl Slam Poetry Bajnokság

Éld át a pillanatot és fedezd fel a benned rejlő költőt! Ezzel a szlogennel hirdetett idén elsőként Slam Poetry bajnokságot a Julius Meinl! A tét nem volt kevesebb, minthogy az első három helyezett bemutatkozhatott a hazai közönségnek az EFOTT nagyszínpadán. Az eredmény: 1. helyezett Nyári Barbara, 2. helyezett: Fazekas András, 3. helyezett: Borsos Bence. Közönségdíjas: Szuromi Kornél.  

Idén először hirdetett Slam Poetry Bajnokságot a Julius Meinl Magyarország. Évről évre egyre többen vesznek részt slam poetry versenyeken, hiszen több mint 15, havi rendszerességgel működő slam klubban valamint évente száznál is több rendezvényen edződnek a performance költészet képviselői. Mára már a slam több, mint műfaj: megkerülhetetlen mozgalommá nőtte ki magát. Nem véletlen, hogy a Julius Meinl Magyarország is, akik évek óta népszerűsítik  „Fizess Verssel” valamint „Meet with a Poem” kampányaikkal a hazai és nemzetközi költészetet, a kezdeményezés mellé állt. Szlogenük: „Ébreszd fel a benned rejlő költőt” évek óta emberek százezreit mozgatja meg, hogy a Költészet Világnapján (március 21.) valamint a Kávé Világnapján (október 1) papírra vessék gondolataikat.   „Manapság gyakran, elidőzünk a telefonunk felett, kizárva a külvilágot s mindezzel elveszítve annak a lehetőségét, hogy egy-egy pillanatot valóban megélhessünk. Pedig egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat mindenkinek. Főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk azt.„– nyilatkozta Takács Péter a Julius Meinl Magyarország ügyvezetője, a kezdeményezés megálmodója.

A Julius Meinl Slam Poetry Bajnokság legjobb 9 versenyzőjére közel két héten át lehetett szavazni a Julius Meinl Facebook oldalán. Az első három helyezett, valamint a közönségdíjas pedig az EFOTT nagyszínpadán mutatkozhatott be a Wellhello és Rita Ora produkció között. A zsűritaz Animal Cannibals (Qka MC és Ricsipí),Süveg Márk Saiid, Magyarország első Slam Poetry országos bajnoka, az ország legrégebben futó állandó havi klubja, a Slam Poetry Budapest Klub állandó házigazdája, a honi szcéna emblematikus figurája, valamint Mészáros Péter, 2017 országos bajnoka, a 2017-es Slam Poetry Európa-bajnokság közönségdíjasa és ötödik helyezettje, a Slam Poetry Szeged és a Slam Poetry Budapest Klub állandó házigazdája alkotta.

Eredmény:
1. helyezett: Nyári Barbara: 
https://www.facebook.com/juliusmeinlhungary/videos/2304215876292659/
2. helyezett: Fazekas András: 
https://www.facebook.com/juliusmeinlhungary/videos/411111342829096/
3. helyezett: Borsos Bence: 
https://www.facebook.com/juliusmeinlhungary/videos/749648668787410/

Közönségdíjas: Szuromi Kornél: 
https://www.facebook.com/juliusmeinlhungary/videos/367578173899936/

Facebook: www.facebook.com/juliusmeinlhungary
Web: www.meinlcoffee.com

Forrás: Julius Meinl

,