Fergeteges évadzáró a FÉM-ben – Éljenek a függetlenek!

Szerző, fotók: Marity Mira

Jó színháznak nem kell cégér, de ami kiváló és különleges, azt érdemes még inkább propagálni. A FÉM Arts & Café olyan egyedülálló és unikális színházat csinál és képvisel, ami példaértékűen kiemelkedik a hazai független színházak sorából is. Az Annuska 2.0 rendhagyó Gárdonyi adaptáció frappáns és zseniális lezárása volt egy amúgy sikeres évadnak.

Annuska húsba vágó aktualitása

Gárdonyi Géza: Annuska című vígjátékának specifikusan modern átirata olyan átütő erővel prezentálja a kortárs független színházak helyzetét és küzdelmeit, ahogyan azt még nem láttuk a színháztörténelemben. Az adaptáció Cziczó Attila modernkori reneszánszemberének átdolgozása. Cziczó mindenütt ott van, ahol a művészet múzsái megjelennek. Verset ír és színházat rendez, drámát modernizál és zenét szerez, novellát és kisregényt alkot és ő maga is zenélget, pedagógus és újságíró is, emellett társulatokat alapít. Maga a Fém Arts & Café is az ő lélekbeli projektje (rögtön a Fészek után), ezzel aztán érthetővé válik az a fajta elementáris erejű katarzis, amit az Annuska 2.0 minden egyes jelenete kivált – főként azokban a pillanatokban, amikor a színházcsinálás és alkotói válság gyötrelmes és euforikus szituációira reflektál.

A FÉM-ből árad a kreativitás

Van ez a korszak, amiben élünk, ez a régi „szép” időket idéző három T-s éra. Az igazi, autentikus és értékes kultúrát ott nyirbálja a rendszer, ahol tudja. A tűrés, tiltás és támogatás triumvirátusában sorra véreznek el a fősodorba nem kényszeríthető alternatív kis színházak. A TAO megment vagy megaláz, mindegy is, mert a független művészetnek és színháznak nem jut belőle. Ezekben a kínkeserves időkben egy vátesz-jellegű (és küllemű) ember, Cziczó Attila megálmodja a Fém Arts & Cafét. Rajta kívül még ketten osztoznak a grandiózus álmokban, és ezzel együtt a tervezés és megvalósítás oroszlánrészében is. Jendrics Anikó, Horváth Máté és Cziczó SAJÁT PÉNZBŐL, emberfeletti energiával, kreativitással és pozitivizmussal hozza létre a FÉM-et, amiről nem lehet eleget beszélni, eléggé propagálni. Amit ők a belvárosban véghez vittek, az valóságos kulturális csoda. A kávézóval egybenyitott játszótér teret ad mindennek, amit a nívós művészet égisze alatt említhetünk. Van itt színház és filmvetítés, koncertek és irodalom – és nem utolsó sorban egy vagány kis kávézó, ahol a kulináris örömöknek is hódolhatunk.

Példaértékű színház, remek repertoár

A kis kamaraszínházban minden műfaj képviselteti magát. Van bohócdráma (A szenvedély Lola szerint) és abszurd színjáték (FÉM), van monodráma (Iza és Krisztián) és tragikomédia (Váci utcza 40). A következő évad premier tervei között szerepel egy fanyar komédia, Szakonyi Károly Adáshibája, illetve Párizs című szerelmi dráma, ami mintegy Ady költemények parafrázisaként értelmezhető. Az Annuska 2.0 azért volt méltó és szimbolikus lezárása az évadnak, mert félelmetes realitással, ugyanakkor sírós-nevetős lendülettel ábrázolja a független színházak csodálatos születését, működési és fenntartási küzdelmeit, makacs létjogosultságát és diadalát. Az Annuska 2.0 a legcsodálatosabb parabolája a „színház a színházban” műfajnak, görbe tükre és ars poetica-ja minden alternatív és kortárs színházi társulatnak. Ebben a darabban maga a való élet írja a dramaturgiát, katarzisként ható hitvallása pedig azt erősíti meg, hogy a kreatív és lélekkel teli színházcsinálásra igenis van igény – főleg akkor, ha ezt egy ilyen zseniális és összetartó társulat produkálja, mint amilyennel a FÉM rendelkezik.

Nincs vakáció

A FÉM-ben nyáron sem áll meg az élet. A Mozi a színházban programsorozat keretein belül júliusban és augusztusban is várják a sikeres magyar filmek kedvelőit. A FéMozi előadásaira mindössze 100 forint a belépő. Augusztusban és szeptemberben dupla magyar rövidfilm vetítések lesznek, amelyekre a jegy 1400 forint elővételben. A vetítés Versus néven fut, az előadások után kibeszélőn lehet megvitatni a látottakat. Az esztétikus és hangulatos kávézó pedig minden nap 14-től 22-ig van nyitva, és vegyszer- és adalékmentes hozzávalókból készült házi ételekkel, kávékölteményekkel és isteni limonádékkal várja a kánikulától szédült, fizikai, lelki és szellemi feltöltődésre vágyódókat.

,