12. Ördögkatlan Fesztivál, 2019

„Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete” (Friedensreich Hundertwasser)

Védnökök: TÖRŐCSIK MARI †CSEH TAMÁS

HÍREXTRA: XXVII. Turisztikai Évadnyitó Gálán Kiss Mónika és Bérczes László kapta meg a 2018. Legjobb Fesztiválszervezői Díját!

Minőség, emberség, szabadság, közösség

Öt napon át a jobbik részünket mutatjuk fel – hogy méltók legyünk a Katlan két védnökéhez: Cseh Tamáshoz és Törőcsik Marihoz!

Szabadság, fiatalság

Tamás. Tíz éve már.
2019-ben ezzel kell kezdeni a beköszöntőt. És nem félni, hogy beköltözik a szomorúság. Mert az szomorú (ha ez a megfelelő szó – természetesen nem ez), hogy Cseh Tamás már tíz éve nincs köztünk…

Nem, ez így pontatlan: Tamás tíz évvel ezelőtt meghalt. De velünk van, mert az Ördögkatlan őrzi és képviseli, amit védnöke, Tamás is mindig: a szabadságot és a fiatalságot. Ha méltók szeretnénk lenni hozzá (és persze Törőcsik Marihoz, a társvédnökhöz), és igen, szeretnénk, akkor nincs más dolgunk: legalább öt napra nyerjük el / nyerjük vissza fiatalságunkat. Mert aki fiatal, az kíváncsi, az nyitott, az energiát ad és befogad, az repül és másokat is repít. És ez maga a szabadság.

Természetesen emlékezünk Tamásra: itt lesznek baráti társai, Bereményi Géza és Másik János, és nyitunk egy Cseh Tamás Szobát, ahol Tamáshoz illő, emberi léptékű intim térben megidézheted saját, személyes emlékeidet… De a leglényegesebb mégiscsak a jelenlét ereje lesz, amivel látogatók és művészek derűt és lendületet adnak minden történésnek, legyen az a magyar színház jövőjét (és már jelenét) adó k2 őrült vállalkozása, a Karnevál, a Sztalker Csoport Shakespeare-bolondsága; legyenek azok a magyar filmbe berobbanó Reisz Gábor vetítései; a Hagyományok Háza múltat és jövőt összekötő történései, a Jelenkor írói… de mi mást hozna közénk Dinyés Daniék Háryja és a szemtelenül szabad operabeavatók; és szoborba öntött klasszikusokat tesz kortásunkká Háy János pofátlan magyar irodalomtörténete: Csokonai és Petri, Petőfi és Móricz, Arany és Weöres mosolyognak majd ránk a nagyharsányi utcasarkokon, ahol Pina Bausch zseniális koreográfiájával csetlünk-botlunk, és katlanközösséget alkotva táncoljuk el, mindenki a maga módján, mégis együtt a négy évszakot…

Beletáncoljuk magunkat a Womboval kísért napfelkeltébe, szomorkodunk, hogy vége, és örülünk, hogy kezdődik valami új, egy új nap, és mi még mindig jók vagyunk és nemnormálisak, és szabadok és fiatalok…

DÍSZVENDÉGEK

Reisz Gábor, filmrendező
A fiatal rendező pár évvel ezelőtt berobbant a magyar filmes világba sajátos című első filmjével: „VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan”. De szerencsére nem a sajátos cím miatt, hanem a nagyon személyes új megszólalással, derűs, mégis fájdalmas, a magyar filmből hiányzó, humorral és emberszeretettel teli, az élet picit dolgait megragadó műfajával. De az igazi, díjakkal is jutalmazott átütő belépő a második film, a „Rossz versek” lett – mi pedig boldogan nyugtázzuk, hogy a magyar film egy újabb nagyszerű rendezővel lett gazdagabb. Filmes díszvendégeink sorát (Tarr Béla, Jancsó Miklós, Hajdu Szabolcs) 2019-ben Reisz Gábor folytatja. Három filmjét vetítjük (az említetteken kívül láthatjuk a „Nekem Budapest”-et is), és fellép zenekara, a „VAN” is – és természetesen beszélgetés is lesz vele, amit – tapasztalatból tudhatjuk – többszázfős hallgatóság kísér majd. A vetítések és a koncert Nagyharsányban lesznek, a beszélgetés pedig a beremendi Kovácsműhelyben.

Reisz Gábor © Szemerey Bence

Jelenkor Kiadó

Az 1993-ban alapított Jelenkor Kiadó a mindig megújulni képes magyar irodalom műhelye, amely 2015-től a Libri Kiadói Csoport tagja. A legendás múltú kiadói műhely – máig többek között Mészöly Miklós, Nádas Péter, Nemes Nagy Ágnes, Polcz Alaine és Tolnai Ottó műveit is gondozza – célja a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatása, valamint a késő modern és kortárs világirodalom értékeinek közvetítése. A megújult Jelenkor Kiadó első megjelenése 2015 szeptemberében Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regénye és Závada Péter Mész című verseskötete volt. Világirodalmi szerzői között tudhatja többek között a kanadai Margaret Atwoodot, a chilei Roberto Bolañót, az amerikai Cormac McCarthyt, a dél-koreai Han Kangot és az ausztrál Richard Flanagant. A már említett magyar szerzők életművei mellett a fiatal költőgeneráció több tagjának – köztük Deres Kornéliának, Kemény Zsófinak, Simon Mártonnak és Závada Péternek – is a itt jelennek meg a könyvei. Jelenkoros szerző a 2018-as Libri Irodalmi Díjjal kitüntetett Tompa Andrea, a Békés Pál-díjas Papp Sándor Zsigmond, a Füst Milán-díjas Lanczkor Gábor és Peer Krisztián, illetve Forgách András, az Élő kötet nem marad című regény szerzője, amely kötet kiadási jogai közel 20 országban keltek.

Boldizsár Ildikó

Az Ördögkatlan Fesztiválra egy csokor saját és más kedvenc verset hoz Babiczky Tibor, Simon Márton és Szabó Imola Julianna; Peer Krisztián fellép az Elavult nevű formációjával, Boldizsár Ildikó Hamupipőke Facebook-profiljáról is mesél, Tompa Andrea Omerta című regényéből felolvasószínházi előadással készülnek a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei (Dimény Áron, Albert Csilla, Kántor Melinda, Csutak Réka); Keresztesi József pedig bemutatja az Inverz Opheliát, legújabb kötetének verseit.

Hagyományok Háza 2019-ben a Hagyományok Háza a 12. Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége lesz. A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő programoknak a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít méltó hátteret. A falu főterén álló színpad lesz többek között a 15 éves Szalóki Ági gyerekkoncert-sorozatának egyik helyszíne, este pedig az énekesnő mezőségi asszonyokkal kiegészülve ad koncertet. A Teleki Liget színpadi programjában látható lesz a csallóközi Csavar Színház gyerekelőadása, Berecz András különleges színházi-népzenei előadása, a Katlan szervezésének köszönhetően itt fog fellépni Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band is. A gyerekek és gyereklelkűek egész nap próbálgathatják ügyességüket a Fabatka népi játszótér térjátékain, kipróbálhatják a kosaras körhintát vagy a kézi őrlőmalmot, kora délután pedig a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából cirkuszi műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt.

A védett, kétszintes műemlék pincesor az ország egyik leglátványosabb műemlék együttese, az apró pincék kézműves tárgyak kiállításának és fotókiállításoknak adnak majd helyszínt. A pincéknél mesterségbemutatókon lehet megcsodálni régi mesterségek fortélyait, illetve különböző népi kézműves technikákkal lehetőség lesz ékszereket, használati tárgyakat is készíteni.

Az egész napos programfolyam, amelyen a néphagyomány a maga teljességében jelenik meg, tánc- és énekkurzussal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló mesékkel, szabadegyetem-előadásokkal és hajnalig tartó táncházakkal válik teljessé. A Hagyományok Háza programok házigazda zenekara a vajdasági Fokos zenekar, a Fölszállott a páva – Döntők döntője 2018 győztes zenekara, éneket Juhász Réka, a Népművészet Ifjú Mestere tanít, a táncok kezdőknek és haladóknak való átadásáért pedig Gyetvai Júlia és Kele Kristóf, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai felelnek.

KIEMELT PROGRAMOK

SZEGFŰTÁNC (Pina Bausch) – TRANSTÁNC – KATLANTÁNC
Július 31 –
Találkozzunk, mert találkozni jó. Szóvalhogy jó emberek együtt… Végülis ez a Katlan. Ehhez hívjuk segítségül a 20. század egyik legnagyobb színházteremtőjét, Pina Bauscht vagyishát az ő híres táncát. Ehhez nem kell előképzettség, ehhez nem kell semmi, csak te magad, hogy jelen légy, részese légy. Sok-sok táncos segít majd nekünk, hogy megtanuljuk testünkkel „jelelni” az évszakokat, és így, egy közös katlantánccal körbekígyózzuk Nagyharsányt, összetalálkozunk, együtt táncolunk a focipályára és ott kiteljesedik ez az egész, ismerős és ismeretlen, ügyes és ügyetlen, kicsi és nagy, gyerek és felnőtt, helyi lakos és idegen, művész és nem művész…
És mindannyian azt mondjuk: ősz-tél-tavasz-nyár. Élet.

KODÁLY ZOLTÁN: HÁRY JÁNOS

(szcenírozott daljáték)

Zenei vezető: Dinyés Dániel,

Előadók: Kolonits Klára, Balga Gabriella, Cseh Antal, Lusine Sahakyan, Erdős Attila

Mesélő: Fodor Tamás

Közreműködik: Szolnoki Szimfonikusok Zenekar, Nemzeti Filharmonikusok Kórusa

Homokrajzok: Nagy Katalin Matild, Nagy Dénes

A szerző neve és a mű címe már válasz lehet a kérdésre: miért aktuális Kodály Zoltán 1926-ban bemutatott, azóta a zenetörténet fényes lapjaira került zeneművének 2019-es előadása. Ez a gyönyörű klasszikus bármikor aktuális – ugyanakkor fontos aláhúzni a tényt: folyamatos feladatunk, hogy a magyar kultúra legszebb alkotásait minél több emberhez eljuttassuk. Küldetésünknek tekintjük, hogy mind a koncertlátogató ínyenceket, mind az úgynevezett komolyzenei koncertre először kerülő „laikusokat” megnyerjük magunknak – pontosabban az igényes művészetnek.

Hamvas Béla – k2Színház: Karnevál

világpremier

Hamvas Béla a magyar irodalom- és filozófiatörténet egyik legjelentősebb alakja, ám kimondhatjuk, rajongói többen vannak, mint olvasói. Legfőbb műve, a hét könyvből álló Karnevál gigantikus alkotás, nemhogy megírása, de elolvasása is istenkísértő vállalkozás – ám mindazok, akik teljesítik ezt a vállalkozást, elmondhatják, megérte. És a félelmetesen izgalmas szellemi kaland, végtelen utazás után tulajdonképpen azonnal megszületik a „szenvedélybetegek” bátorsága: újra megtenni ezt az irodalmi szupermaratont. A semmiből 2008-ban megszülető, azóta teljességében kivirágzó Ördögkatlantól korántsem idegen az ilyen jelképes „istenkísértés”. Védnökétől, Törőcsik Maritól kölcsönözve a fesztivál mottóját: „Nem vagyunk normálisak”.

Ízelítő a további programokból:

Titkos Társulat

Színházi előadások: Széttépve, A lány, aki hozott lélekből dolgozott, Üvegbúra, A dohány utcai seriff, Ady-Pilinszky-est (Udvaros Dorottya) – „Ördöngösök” (Kaposvári Egyetem) – „Cseresznyéskert”, „Psyché” (SzFE) – „Kezdhetek folytatódni” Petri-est (Pál András-Rozs Tamás), Mulatság, „Csütörtököt mondok” (Kisspista), Imre Zoltán Program táncelőadások – „Jóéjt, szomszéd!” – „Batang felé” – „Jövőtánc”, „Árvácska”, Momentán Társulat – A kutya életbe avagy Az ágy közös, a párna… – Kaméleonlány – Független Színház – Roma Hősök – Pesti Magyar Színiakadémia – DEKK Dumaszínház – MáSzínház – kocsmakvíz, -„Osztályvigyázz!” – „Tiszavirág” – „7 nap” – Szentesi diákszínjátszók, „Vízkereszt” – Sztalker Csoport, Beck Zoli szerzői estje, „Mondjad, Atikám!” – Vecsei H. Miklós, „Részegek” – Sztalker-suli, „Pustol a hó” (Szarvas József) – „A nagybőgő” (Hunyadkürti György) – „Díszelőadás” (Titkos Társulat) – „A halottember” (Varga Anikó), Utcaszak + „Take Art”-project

Árvácska © Nagy Gergő

Gyerek- és családi programok: Cirkusz (a Baross Imre Artistaképző fiataljainak bemutatói) Halász Judit, Bóbita Bábszínház, Szalóki Ági, a Baross Imre Artistaképző cirkuszi műhelye gyerekeknek…

Koncertek: „Keresztben jégeső” (Bereményi Géza és Másik János estje), Reisz Gábor filmjei és VAN-koncert) Rájátszás, Ripoff Raskolnikov, Kiscsillag,  Dánielfy Gergő és az Utazók – Opsa Deheli, Péterfy Bori Love Band, 30y, Idegen, Mission Delirium Brass Band, Wombo, Quimby, Nappali Kemping Bár, Ananas Parano – DLRM – Los Orangutanes – Kale Lulugyi, Müller Péter Sziámi Andfriends – The Qualitons – Bénin International Musical – Fran Palermo – Besh o droM – Romungro Gipsy Band – „Csönded vagyok” (Cseh Tamás-est), Szűcsinger – Csemer Bogee – „Párbeszéd”-koncertek (Tálas Áron / Pandzarisz Dina, Szirtes Edina Mókus / Kemény Zsófi) – Balaton / Cabaret Medrano – Szilárd Piano Projekt – Slam Poetry – Bősze Ádám zenei stand-up, Budapest Klezmer Band (vendég: Falusi Mariann) – „Mi vagyunk a Grund!” – Dés László koncertje – Berecz András – Romano Drom, Aranyakkord (Kiss Tibi / Lajkó Félix) – Platon Karataev – Boe – Háy Come Beck, Egyedi Péter-projekt

Péterfy Bor
Besh o droM
Háy Come Beck © sinco

Komolyzene: Kodály Zoltán: „Háry János”, „Pormacska” (Faragó Béla-koncert), Halas Dóra – Dés András – Győri Noémi, „Lengyelország Amszterdamban” – Julia Bronkhorst monooperája, Monteverdi: „Tankréd és Klorinda” / Pergolesi: „Úrhatnám szolgáló” – Á la cARTe / Heureka (rendező, karmester: Philipp György)…

Irodalom: Szabó Imola Julianna, Babiczky Tibor, Simon Márton, Boldizsár Ildikó, Peer Krisztián, Keresztesi József, Tompa Andrea, Szálinger Balázs, Dezső Kata, Regős Mátyás, Izer Janka

„Szocio”: „Mentőcsónakok egy süllyedő hajón” – A cigányok Magyarországon (Bérczes Tibor beszélgetés-sorozata)

Katlandal 2019 – „Szájadba citromot”

„Vissza! Vissza! Vissza!” – ismételte eufóriában a közönség tavaly nyáron a Vylyan Teraszon, amikor a Faluturisták előadásának fináléja elhangzott. És mi úgy döntöttünk, visszahozzuk a dalt 2019-re. Mert amikor meghallgattuk Keresztesi Jóska és Köles Feriék pompás dallamhoz illeszkedő, Ördögkatlanhoz passzoló, alkalmi elmeszüleményét, csak ennyit szóltunk: „Vissza!”. De ehhez kellett az is, hogy a 30y beleszeressen ebbe az operettbe mártott katlanrockba. És persze hogy beleszeretett. Stúdiókörülmények között, Beck Zoliék vezetésével, Etus szólójával megszületett a dal, az Ördögkatlan 2019-es slágere.Indítsd el, nézd, hallgasd, velünk üvöltsd: „Szájadba citromot!”. Aztán a végén nyomd meg a gombot: „Vissza!”

Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

HETI BÉRLETEK

Elővételben: 16.000 Ft Helyszínen: 18.000 Ft

NAPIJEGY:

Elővételben: 4.200 Ft
Helyszínen: 4.900 Ft

Forrás: Ördögkatlan Fesztivál