Szerző: Varga Bótos Anna
© Kaunitz Miklós/ArtNews.hu
Két ország, két nemzet közötti jó kapcsolatok fejlődéséről, színességéről, hatékonyságáról legfőképpen az tanúskodik, hogyan képes a kezdeti bilaterális síkról egy magasabb szintű együttműködés, szorosabb kooperáció felé haladni, s közös projektekben együtt munkálkodva egy irányban haladni, egymásra kölcsönösen hatva, magasabb minőséget létrehozni. S mindezt az élet minden területén. A Svájc és Magyarország közötti szoros együttműködés kiváló példa erre, amely nemcsak diplomáciai vagy gazdasági téren gyümölcsöző, hanem az élet szinte minden területét áthatja, így a kultúra és a művészetek terén is kiemelkedő.
Ennek fontosságát hangsúlyozta Peter Burkhardt, Svájc magyarországi nagykövete 2019. június 5-én a Vasarely Múzeumban rendezett Aboutness. A kép mint érzéki képződmény című kiállítás megnyitóján, amelyen kortárs svájci és magyar képzőművészek mutatják be együtt és egymás mellett az alkotást kísérő gondolkodási folyamat intellektuális, érzelmi, érzéki, intuitív aspektusait tükröző munkáikat. „Svájc olyan többnyelvű, kulturális téren sokszínű ország, amely innovációra törekszik nemcsak az oktatásban, a kutatásban és az üzleti életben, hanem a kultúrában is. Ez Magyarországra is vonatkozik. Nagykövetségünk számos igényes és érdekes projektet valósít meg svájci és magyar partnerekkel a zene, az irodalom, a tánc, a színház, a film és a képzőművészet területein. A két ország közötti kapcsolatok nagyon fontosak, hiszen a nyílt és tiszteletteljes interkulturális párbeszéd gyümölcsöző, a résztvevők mindig gyarapodnak általa. Egy-egy közös projekt során új kapcsolatok jönnek létre, új impulzusok, gondolatok születnek. A kiállításon bemutatott művek olyan világba vezetnek be bennünket, ahol a dinamikán és a színeken keresztül a művek plaszticitása és színviszonyai révén betekintést nyerhetünk az alkotási folyamatba, s ennek során a művészek észleléseibe és érzéseibe, amelyek magában az alkotásban öltenek testet. A folyamat azonban nem ér véget ezen a ponton, a műveket nézve mi látogatók is asszociálunk, gondolatok és érzések ébrednek bennünk. ” – összegezte megnyitó beszédében a közös tárlat jelentőségét a nagykövet.
Valóban ritkaságszámba menő, egyedi kezdeményezésnek lehetünk tanúi ezen a nem mindennapi seregszemlén. Első látásra úgy tűnik, mintha nem is két különböző országból származnának az alkotások, annyira egységes, rokon szellemiségű, hasonló felfogásról és látásmódról tanúskodó alkotásoknak lehetünk szemlélői. Ezek a munkák már nem arról ismerszenek meg, hogy lokális jellegzetességek, figurák, tájak hordozói lennének, nem látunk svájci hegycsúcsokat, legelésző teheneket és tengerszemeket, sem alföldi vagy balatoni tájakat és ránk jellemző motívumvilágot. Mára már a kortárs művészet szinte a világ minden zugában ugyanazokat vagy nagyon hasonló ismertetőjeleket visel magán, s talán azt is mondhatnánk, hogy közel ugyanazokon a fejlődési szakaszokon jutott el jelen állapotához, jelrendszeréhez, kifejezésmódjához a XIX. század végi, XX. század eleji francia impresszionizmus hatásaitól és a Kandinszkij-féle orosz absztrahálástól kezdve a kubista, szürrealista, posztmodern, strukturalista korszakokon keresztül a mai, kísérletező, elemző, leegyszerűsítő, a végletekig elvont, egy-egy mozzanatra, lényegre, kontextusra, színre, fényhatásokra vagy formára fókuszáló többnyire nonfigurális, képtartalom nélküli művészi attitűdökig.
A tárlat anyagát hat Wallis tartománybeli alkotó (köztük egy magyar származású), két zürichi és hat budapesti művész munkái teszik ki. A tárlat címében szereplő „Aboutness” szó a bemutatott alkotások közös szubsztanciális mondanivalójára utal: a Heinrich Gomperz osztrák filozófus által 1929-ben bevezetett „érzéki képződmény” terminusra. „E fogalom azt jelenti, hogy a műalkotás mindig „szól valamiről”, s a valamiről-ség mindig mélyreható és releváns, s egyáltalán nem független a kifejezéstől. Vagyis a műalkotások jelentős mélységgel rendelkező esszenciális kertbe, kontextusba vannak beágyazódva. Az aboutness a megszólítás hogyanja is egyben. A kiállító alkotók közös jellemzője, hogy a 90-es évek utáni konkrét és absztrakt művészet és a valóság közötti relációk elmélyítésével foglalkoznak.
A kiállítás ebből a kontextusból és nézőpontból arra fókuszál, hogyan materializálja a művész a gondolatát, intuícióját, mondanivalóját, az alkotás tárgyát és a vele kapcsolatos ismereteit, élmény- és érzésvilágát, emlékképeit, vízióját, és hogyan érzékenyíti át a művész a kép tárgyát, ha tartózkodik az ábrázolástól, a narrativitástól, az idealizálástól és a figurativitástól. (…) A kiállítás közös jellemzője, hogy a művészet és a valóság közötti relációk értelmezésével s az érzéki-konkrét kifejezés elmélyítésével foglalkozik.„ – fejtette ki a tárlat vezérgondolatát N. Mészáros Júlia művészettörténész, a tárlat kurátora.
A kiállított művek nemcsak a modern látásmód és érzésvilág tárgyiasult kifejeződései, hanem permanensen innovatív módon a modern technika legújabb vívmányait is felhasználják mondanivalójuk árnyalásához, így a vászonra olajjal festett képeken kívül láthatunk alumíniumlapra applikált fotót, merített papíron akrilfestéket, szitanyomatot, akrilt fára húzott vásznon vagy fólia és színes üveg, illetve vas és üveg párosítását, illetve digitális technikát is.
Számomra az egyik legkifejezőbb, legplasztikusabb és legköltőibb alkotás Deli Ágnes: Könnyek című műve, amely bár kemény anyagok, vas és üveg házasításából jött létre, mégis lírainak tűnik, hatalmas könnycseppek sorát létrehozva mintha a kinagyított fájdalom metaforája lenne, a látszat és valóság közötti összefüggésekre világít rá. Krajcsovics Éva nagyon érzékeny, halvány pasztell színekkel játszó négy vásznán (Zöld tér; Elmozdulás; Rózsaszín; Kék szürkékkel) leheletfinom árnyalati áttűnéseket érzékeltet, a kurátor szavaival „színélmény-képein, a színmezők közötti feszültségből és sűrűségbeli telítettségének különbségéből az emlékfoszlányszerűség képi metaforája generálódik.” Egyes festmények erős színeikkel tűntek ki, mások a festési technikával, a vonalak, színsávok variálásával, vagy egészen sötét, mély tónusok hatáselemzésével. Több vászon alatt olvasható a „Cím nélkül” felirat, ami maga is a kézzel fogható, címet adó téma háttérbe szorítását hangsúlyozza, sokszor csak egyetlen színtónust szerepeltetve. Érdekesek Bernát András Tér tanulmányai, Leonie von Roten digitális vegyes technikával készült, üvegszerű, tükröződő felületen színek és vonalak áttűnő hullámzását érzékeltető munkái, és Helen von Burg Vibráció című színcsíkokkal operáló vásznai. Bernhard Lochmatter alumíniumlapra helyezett fotói a technika, a színek és formák egymásra hatását helyezik előtérbe. Nádler István vászonra kazeintemperával festett szivárványszerű színskálái (Mindenkor III.), s ezek hullámsávokkal „felülírt” variációi (Triptichon II. B.) hívják fel magukra a figyelmet. Szíj Kamilla egytónusú, hol ujjlenyomatokat, hol a pókháló hálózatosságát idéző vásznai különös textúrájukkal hívják fel magukra a figyelmet Német Jánoshoz és Philippe Wengerhez hasonlóan. Geometriai összefüggések keresésében Hans Jörg Glattfelder (Permutáció, lefelé tartó háromszögekkel) és Gottfried Honegger tűnik ki (Cím nélkül). Az alkotási folyamat még megannyi érdekesebbnél érdekesebb, dekoratív hatású megnyilvánulásának lehetünk itt szemtanúi.
Összességében elmondható, ahogy N. Mészáros Júlia kurátor is summázta megnyitó szavaiban: „az itt szereplő művészek az élet és a természet, a valóság és a világ, a látható és a láthatatlan, a tér és az idő, és a műalkotás folyamatának belső összefüggéseit, a mindennapok történéseit, saját élményeiket, felfedezéseiket és reflexióikat tették meg alkotásaik tárgyává. Művészetük közvetlen szemlélődésen alapul, mely a természetre és a dolgok, művészeti anyagok, eszközök, és a kifejezés természetére irányul. Alkotásaikat lényegre szorítkozva és tiszta művészeti eszközökkel hozzák létre. (…) A rendezés a rokon szemléletű alkotói törekvések eltéréseit, az egyéni látásmódok, témaválasztások közelsége ellenére a művészi koncepciók és kifejezés különbségeit emeli ki.„
A kiállítás jó alkalom egyrészt a kortárs művészeti irányzatokkal való ismerkedésre, az egyes művészeti tendenciák, kifejezésmódok, technikai és variációs lehetőségek elemzésére, továbbgondolására, a hazai konkrét és a nem-ábrázoló, nem-figuratív művészet interpretációs kérdéseiről való elmélkedésre, másrészt és ezzel párhuzamosan egy kis kitekintésre, hogyan reflektálnak a ma valóságára hazánkon kívül másutt, jelesül az ezerszínű Svájc jelentős alkotóműhelyeiben.
A kiállítás a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) szervezésében jött létre. Kiállító művészek: Helen von Burg, Bernát András, Deli Ágnes, Hans Jörg Glattffelder, Gottfried Honegger, Krajcsovics Éva, Bernhard Lochmatter, Nádler István, Németh János, Léonie von Roten, Szíj Kamilla, Szöllősi Tibor, Verena Troger, Philipp Wenger művei láthatók.
A tárlat a Vasarely Múzeumban 2019. szeptember 22-éig várja az érdeklődőket. Bővebb információ a https://vasarely.hu/ oldalon található.
Varga Bótos Anna