EGYETLEN ÉV – Dienes Lilla könyvbemutatója Veiszer Alindával

Dienes Lilla EGYETLEN ÉV című és sikergyanús könyvének bemutatója 2019. június 12-én, 17 órakor az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.).

A kötetet a szerző közreműködésével Veiszer Alinda mutatja be.

Dienes Lilla (Dr. Simon-Nagy Lilla)

Wohl Ellával 1900-ban megfordult a világ. Kísérlete, hogy megmentse azokat, akiket szeret, erőpróbába csapott át. A tét pedig nem más, mint négy nő egymásba fonódó sorsa: a tékozló testvéré, a fényes karrierért mindent odadobó baráté, a gátlástalan özvegyé, és – akarva-akaratlan – Elláé is. A kérdés csak az, hogy kinek-kinek milyen árat kell fizetnie az útért, amelyre rálép. Mert a világon semmi sincs ingyen.

Dienes Lilla női érzékenységgel, de nem csak nőkről mesél. Hőseit csábítja a pletykák és a bosszúvágy mérgező íze, az élni, szeretni és tetszeni akarás, és egy különleges világ, ahol az álmokból valóság, a valóságból pedig ismét álom lesz. A fordulatos történet során megismerjük a tizenkilencedik–huszadik század fordulójának Magyarországát, és korabeli „világközepét”, Párizst – annak minden ellentmondásával együtt.

Dienes Lilla 1982-ben született Budapesten, Gödöllőn nevelkedett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett nemzetközi tanulmányok szakon, és ugyanitt doktorált. Élt Franciaországban, az Egyesült Államokban, Németországban és Finnországban, írt disszertációt, sajtóközleményt és számos történetet. Az Egyetlen év az elsőnyomtatásban megjelent regénye.

A bemutató után a szerző dedikálja a könyvét, amely a helyszínen kedvezményesen vásárolható meg.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

Forrás: Kossuth Kiadói Csoport