A MÁV Szimfonikusok új művészeti vezetővel indítja jubileumi évadát

A hatalmas sikerrel lezajlott kéthetes Japán-turnéról a mai napon hazaérkezett MÁV Szimfonikus Zenekar új művészeti vezetővel és vezető karmesterrel indítja következő szezonját. Csaba Pétertől, aki 7 éve képviselte a Zenekar szakmai arculatát, az izraeli születésű Daniel Boico veszi át az együttes művészeti vezetését. A Zenekar 2019-2020-as évada a jubileumok jegyében telik. Az együttes 2020. május 1-jén ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját, ebből az alkalomból, pedig, a 250 éve született Beethoven valamennyi szimfóniáját, minden versenyművét és legnagyobb oratorikus művét is színpadra viszik a szeptemberben induló évadban.

© Steirer Máté

Hatalmas siker Japánban

Az együttes kéthetes japán útjáról ma tért haza, ahol legfontosabb koncertjét az ország egyik leghíresebb koncerttermében, a Suntory Hallban adta. A hét hangversenyből álló turné minden állomásán telt házzal és hatalmas lelkesedéssel fogadták a magyar együttest, akiket minden helyszínen Kobajasi Kenicsiró, a MÁV Szimfonikusok tiszteletbeli vendégkarmestere irányított. A turné nem csak zenei és szakmai, hanem kultúrpolitikai  szempontból is kiemelkedő jelentőségű volt. A sorozat Tokió-i állomásán részt vett a két ország nagykövete, valamint Schőberl Márton kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár is, aki a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok emlékéve legjelentősebb eseményeként méltatta a zenekar fellépéseit Japánban és az ország legjobb zenekarának nevezte a MÁV Szimfonikus Zenekart. Dr. Palanovics Norbert, Magyarország japán nagykövete élete egyik legjobb koncertjének titulálta az estét. A turné egyik állomása Iwaki volt, Kobajasi Kenicsiró szülővárosa volt, ahol a helyiek élő sorfallal köszöntötték a zenekart, ahol a mester az alkalomra írt új művét is bemutatta a zenekar.

© Steirer Máté

75 éves a MÁV Szimfonikus Zenekar

A jövőre 75 éves zenekart 1945-ben, a második világháború végnapjaiban alapította Varga László, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. akkori elnök-vezérigazgatója azzal a céllal, hogy a vasút kultúrát is szállítson. Meggyőződése volt ugyanis, hogy a békekötés után nemcsak építőanyagra és élelmiszerre lesz szükség, hanem a háború okozta lelki sebek orvoslására is. Úgy vélte, egy országjáró zenekar sokat tehet ezért. Az évforduló napja május elsejére esik; ekkor szólalt meg először a vasutas fúvós zenekarokra épülő formáció a MÁV zenekaraként. Az ezt követő hónapokban Szőke Tibor, az első vezető karmester valódi szimfonikus társulatot formált a javarészt amatőr zenészekből, egyre több magasan képzett muzsikust kötve a társulathoz. A zenekar idővel az ország egyik legismertebb művészegyüttesévé vált, amelynek nemzedékek köszönhetik első komolyzenei élményüket.

© Steirer Máté

Bérletek a jubileumi évadra és Open Day

A MÁV Szimfonikusok jubileumi évadára, június 3-ától, hétfőtől újíthatók és válthatók bérletek a régi és az új bérlők számára, de előtte még, június 2-án, vasárnap újra megrendezik Open Day címmel a Zenekar belvárosi minifesztiválját. A belváros és a Palotanegyed hat kertjében és terén várják majd a zenészek kamarazenével, ajándékokkal, információkkal, beszélgetéssel az érdeklődőket, hogy aztán este 8 órától a Nemzeti Múzeum megújult kertjében egy ingyenes koncerttel nyissák meg a bérletezési időszakot.

© Steirer Máté

A jubileumi évad műsora és vendégei

A jubileumi évadban a zenekar Beethoven születésének 250. évfordulója tiszteletére a szerző valamennyi szimfóniáját és versenyművét, valamint legnagyobb oratorikus műveit is műsorra tűzi. Különleges estének ígérkezik a Szőke Tibor Mesterbérlet márciusi előadása, amikor Kovács János vezényletével Beethoven utolsó hatalmas művét a Missa Solemnis-t tűzi műsorára a Zenekar, melyet teljességében igen ritkán hallani koncertszínpadon. A Mesterbérlet további előadásain a MÜPA-ban, Beethoven kiemelkedő műveivel találkozhat majd a közönség, olyan szólisták interpretálásában, mint Maxim Vengerov vagy Kobajasi Kenicsiró, de a hazai zenei élet legnagyobb reménységei Devich Gergely, Ránki Fülöp, Balogh Ádám és Pálfalvi Tamás is a közönség elé lépnek majd. A Zeneakadémiai sorozatok, valamint az Olasz Kultúrintézetben megrendezett bérleti előadások továbbra is várják a Zenekar régi és új közönségét. Meghívást kaptak ebben az évadban többek között Kirill Troussov, Josef Špaček és Roberto González-Monjas hegedűművészek, Andrei Ioniță és Várdai István csellisták, valamint Várjon Dénes, Frankl Péter és Dubravka Tomšič zongoraművészek.

Új művészeti vezető: Daniel Boico

Az elmúlt hét évet a zenekarnál Csaba Péter neve fémjelezte. A Franciaországban élő karmester a következő évadtól állandó vendégkarmesterként működik tovább a zenekar mellett, helyét egy új művészeti vezető, és ezzel együtt egy újfajta vezetési szemlélet veszi át. A zenekarhoz szerződik Daniel Boico, izraeli származású, Párizsban és az USA-ban felnőtt, Szentpéterváron tanult és a világ legnagyobb zenekarainál vezényelt, fiatal dirigens. Boico személyében olyasvalaki csatlakozik az együtteshez, aki nem csak karmesterként vesz majd részt a zenekar munkájában, hanem ismeri a nagymúltú amerikai szimfonikus zenekarok menedzsmentjének működését is. Ezen tapasztalatait felhasználva egy az eddigieknél dinamikusabb, jövőbe mutató és korszerű vezetést kívánnak kialakítani az együttesnél.

Daniel Boico, karmester

Tel Avivban született 1969-ben, muzsikus szülők gyermeke. Apja hegedűművész, az Orchestre de Paris koncertmestere volt. Boico gyermekéveit Párizsban és az USA-ban töltötte, előbb énekesnek készült, azután tért át a karmesteri pályára. A Szentpétervári Konzervatóriumban a legendás hírű Ilja Musin tanítványa volt (több híres orosz karmester, köztük Valerij Gergijev is nála tanult). Döntőbe került és díjnyertes volt az Antonio Pedrotti és a Prokofjev Nemzetközi Karmesterversenyen. 1995 óta vezényel, sok zenekarnál vendégszerepelt, a világ minden táján, többek között a Royal Filharmonikusok, London, a Berlini Rádió Zenekaránál és a Német Szimfonikus Zenekarnál, az Izraeli Filharmonikusok, a Moszkvai Filharmonikusok és a Taipej-i Filharmonikus Zenekar hangversenyein. Fellépett többek között a Berlini Filharmónia Nagytermében, a Carnegie Hallban, a Chicago Symphonic Center-ben, San Franciscoban, Tel Aviv-ban, Nürnbergben, Mexikóban, Abu Dhabi-ban, a moszkvai Csajkovszkij–teremben. 2009-től 2011-ig a New Yorki Filharmonikusok asszisztens karmestere, egy alkalommal Kurt Masur helyett vezényelt egy hangversenyt. Riccardo Muti váltó-karmestere volt a Chicago-i Szimfonikus Zenekar ázsiai turnéján, ugyanennél a zenekarnál asszisztens volt Daniel Barenboim, Pierre Boulez és Zubin Mehta mellett. Jelenleg a Dél-Afrikai Köztársaság 600 000 lakosú nagyvárosa, Durban Filharmonikus Zenekarának első vendégkarmestere. Több lemeze is készült.

MÁV Szimfonikusok 2018.06.02. – Open day

MÁV Szimfonikusok 2019.09.27. – Koncert Plusz

Sir Karl Jenkins spot

Best of videó