VII. Kórusok Éjszakája – A közös éneklés eufóriája

Szerző: Marity Mira

Azon gondolkodom, hogyan lehet, hogy mindig mosolyognom kell, ha a kórusos élményeimre gondolok. Azt hiszem, hogy az nem tudja megérteni igazán, hogy mit is jelent az együtt éneklés boldogsága, aki még nem énekelt több tucat vagy akár több száz emberrel harmóniában. Nekik is, és minden volt, jelenlegi és jövőbeli kórustagnak, illetve minden zenét szerető embernek ajánljuk a június 1-én megrendezésre kerülő VII. Kórusok Éjszakáját.

„A zene az kell.” (Dés László: Valahol Európában)

Emlékszem, amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusával turnéztunk szerte az országban. A nyári koncertjeink közé tartozott a nagy sikerű program a Tihanyi apátságban. Kristálytisztán fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amikor kint alkony borult a templomra, bent elcsendesült a közönség moraja, és mi halkan elkezdtük dúdolni zárószámunkat, az igézően gyönyörű Esti dalt Kodálytól. Könnyes szem, libabőr, eufória és vastaps. És mellette egy életre szóló, csodálatos örök élmény. A Kórusok Éjszakája bizonyosan tele lesz ilyen impressziókkal, mert a legnívósabb karokat sorakoztatják fel a szervezők.  

Eljön majd a Vox Humana Énekkar, a Kodály Intézet Vegyeskara, a Laudate Gyermekkar, a Bárdos Lajos Vegyeskórus, és velük együtt közel 50 énekkar ereszti ki a hangját a belvárosban. Hazai és külföldi, profi és amatőr kórusok is lesznek az előadók között. A fesztivál szlogenje: Hangot a térnek! A Kórusok Éjszakája valójában arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a közös éneklés örömére, az együtt dalolás közösséggé kovácsoló erejére. Emlékszünk még a Mindenki című kisfilmre? A magyarok számára Oscar-díjat érő alkotás érzelmeket felkorbácsoló varázsa leginkább a megindítóan gyönyörű kórusdalban, a Bodzavirágban lakozott…

„Legyen a zene mindenkié!” (Kodály Zoltán)

Nálunk hagyománya van a kóruséneklésnek, és ezek a gyökerek Liszttől, Kodálytól és Bartóktól eredeztethetőek. Alig van olyan család, akinek valamelyik tagja ne énekelt volna valamilyen énekkarban. Az énekórákon megszerettették velünk a magyar népzenét, ezért biztosan fülünkbe hallatszik a fesztiválon majd egy-két ismerős dallam. A kórusok 20 perces cappella koncerteken mutatkoznak be. Mindenki megtalálja a kedvére való hangzásvilágot, mert lesz klasszikus és kortárs zene, népzene és könnyebb dallamok is. Gyerekkarok, női kórusok, vegyeskarok és kisebb létszámú énekegyüttesek kápráztatják el az igényes zenére áhítozó füleket. Helyszínként a Palotanegyed átjárható hangulatos terei szolgálnak, így könnyű lesz átsétálni mondjuk a Nemzeti Múzeumból a Lőrinc pap térre, a Premier KultCaféból a Gesztenyés kertbe, vagy a Vörösmarty Gimnáziumból a Jézus Szíve Templomba. Azon se csodálkozzunk, ha bolyongás közben egy rögtönzött utcai énekes flashmob-ba botlunk. A tájékozódásban térképpel ellátott programfüzet segít majd.

„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.” (Debussy)

A Kórusok Éjszakája június 1-jén szombaton várja a zeneszerető és énekelni vágyó közönséget, a város szívében, a Palotanegyedben. Műfaji sokszínűség jellemzi a fesztivált, így nehéz kiragadni egy-egy konkrét eseményt. Főleg azért, mert valószínűleg akkora a csábítás, hogy az ember egyik koncertről a másikra akar majd rohanni, hogy le ne maradjon egyik élményről sem. Délután 4-től a Múzeumkertben a fesztiválon fellépő kórusok bemutatkoznak, és a hallgatók ez alapján válogathatják ki az esti repertoárt. Az eseményt este 11-kor közös öröméneklés zárja majd a Rádió épülete előtt, a Pollack Mihály téren. Biztos vagyok benne, hogy nem csak énekesként, de hallgatóként is lélekemelő katarzis lesz részt venni ebben a monumentális kollektív utolsó Záródalolásban.  

http://korusokejszakaja.hu/2018/hu