Divat a rosé! – Erről is szól a Rosalia Fesztivál

Szerző, fotók: Marity Mira

Még mindig dübörög a rosé láz, a magyar rozé bor pedig kiemelkedően versenyképes. Többek között ez is elhangzott a 8. Rosalia Fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón, amit a patinás, és egyben modernül dizájnos hangulatot árasztó Kóstolom Borházban tartottak a szervezők. A főszereplő a halványrózsaszín pazar bor volt, na meg a kovászos kenyér, amely újra reneszánszát éli a családok asztalain.

Pozitív rosé trend itthon és külföldön

A Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. neve nem ismeretlen a borkedvelő közönség és a szakma számára. A Rosalia mellett olyan rangos boros eseményeket szerveznek, mint a VinAgora és a Budapest Borfesztivál. A tavalyi rozés happening óriási sikerrel zárult, az 50 kiállító nemes nedűjét mintegy 30 000 látogató kóstolgatta. A Rosalia 8 éve nem másról szól, mint egy laza hangulatú össznépi piknikről, maradandó gourmand élményekről, szórakoztató családi programokról, remek koncertekről, és persze a három napos hétvégi rendezvény sztárjáról: a jóféle magyar rozéborról és pezsgőről. Mert az utóbbiból is bőven akad itthon, fejtette ki a Borkult ügyvezetője, Zilai Zoltán, aki meglehetősen kompetens bor ügyekben – személyében a Magyar Bor Akadémia elnökét is tisztelhetjük. A rosé fogyasztást világviszonylatban is bővülő fogyasztói igény és kínálat jellemzi, népszerűsége töretlen, és a legmegfelelőbb bevezető termék kezdő borivóknak – kijár neki tehát egy nívós fesztivál.

Rosé és kovászos kenyér? Ideális kombó!

Az eszményi duóból ízelítőt kaptunk, így bátran állíthatjuk, hogy a tradicionális kovászos kenyér méltó párja lesz a rendezvényen a rosénak. A KovászLabor a minőségi és egészségtudatos táplálkozást képviseli a fesztiválon, élesztő nélkül készített, hagyományos módon kelesztett és dagasztott pékáruival. A teljes kiőrlésűtől kezdve a parasztkenyéren át, a tönköly-, rozs- és királybúzából készült frissensült cipók, veknik és bagettek emelik majd a gasztronómiai élményt. Ormós Gabriella, a KovászLabor közösség alapítója elmondta, hogy az egyszerű kis pék tematikájú workshop hogyan nőtte ki magát több mint 6000 tagot számláló komoly közösséggé. Ezen a fórumon kiváló és kikísérletezett kovászos receptek, módszerek és tapasztalatok cserélnek gazdát. A kovász itt valóban közösségi élmény, ami összeköt. A fesztiválon a minőségi gabonából készült, ízes és egészséges mindennapi kenyér népszerűsítése lesz a cél.

Láthatatlan Kiállítás a Rosalián

Vajon mi a közös nevező egy borfesztiválban és a vakok és gyengénlátók sikeres kiállításában? Hát az ízlelés, az ízek és a kóstolás! Mindehhez szervesen kapcsolódik egy fantasztikus kezdeményezés, a Látássérültek Szakiskolájában működő Pék Tanműhely. Az itt tanuló fiatalok rendhagyó és különleges programokkal várják a fesztiválozókat. Bemutatót tartanak a kovásszal készült pékáruk készítéséről, és jó pár fortélyra is megtanítanak a kelesztést és formázást illetően. A kiállítás standjánál látássérültek szolgálják fel a bort, de lehetőséget adnak a látogatóknak is a bekötött szemmel történő borkóstolásra. Aki kíváncsi arra, milyen nehézségekkel kell szembenézniük a gyengénlátóknak a mindennapokban, speciális pályán mehetnek végig, vakoknak készült társasjátékokkal játszhatnak, és még a Braille írógépet is kipróbálhatják. Mert nem csak a jóízű és kedélyes borozgatás, hanem a társadalmi szemléletformálás is célja a Rosaliának.  

Vedd meg a kelyhedet!

Az eseményre a belépés díjtalan. A Rosalia fesztivál grafikával ellátott unikális kristály poharát viszont érdemes előre megrendelni, már csak azért is, mert a kiállítók kizárólag ebbe fognak bort tölteni a fieszta idején. Limitált darabszámú páros poharak is igényelhetők azok számára, akik a kedvesükkel érkeznek. Ehhez bónusz ajándék is jár majd a helyszínen, ami lehet egy piknikpléd vagy egy borkóstolás az exkluzív kiállítók valamelyikénél. A rendezvény tele lesz jobbnál jobb családi és gyerekprogramokkal, interaktív játékokkal, zenei előadásokkal. A nagyszínpadon fellép majd többek között a Mary Popkids, az Animal Cannibals, a Hász Eszter Quintet, az Aurevoir, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Parno Graszt és még sokan mások. A Rosalia – Rosé és Pezsgőliget Fesztivál május 31-től június 2-ig a megújult Városligetben várja azokat, akik szeretik a finom bort és a fejedelmi street food ételeket, a remek programokat és a kollektív piknikezést, vagyis a nyárköszöntő juniálisok önfeledt atmoszféráját.

https://rosalia.hu/

,