Babakiállítás az Őrségben (Őrségi Nemzeti Park, Magyarország)

Közel 100 saját készítésű miniatűr makettből álló babakiállítást rendez Guba Rózsa babakészítő népi iparművész az Őrségi Nemzeti Park „kapujában” található Ivánc településen. A kiállított alkotások segítségével szinte megelevenednek előttünk az ismert történelmi figurák, több európai ország talán kevésbé ismert viselete, ruházata és Magyarország népszokásainak sok, mára gyakran elfeledett pillanatai, jelenetei is.

A kiállítás nyilvános és ingyenesen, 2019. júniusban hétvégenként látogatható, pénteken 14.00-18.00 óráig, szombat – vasárnap pedig 11.00 – 18.00 óráig.

A messzebbről érkező és nagyobb „forgatagot” kedvelő látogatóknak a június 28-29-30. hétvégét ajánljuk, mely időpont egybeesik a méltán nemzetközileg is híres Őrségi Vásárral, amely a következő településen, mindössze 14 kilométerre található a babakiállítástól.
Ivánc település környékén Felsőmarác irányába az országos túrizmus által még talán kevéssé ismert, de annál csodálatosabb Himfai Parkerdőt tudjuk ajánlani egy délelőtti kikapcsolódásra.  Ivánc településen pedig az Európában építészeti ritkaságnak számító „amerikai stílusban” épült ivánci Szent Miklós katolikus templomot valamint a Sigray Emlékparkot, ahol a 200 éves Nepomuki Szent János szobor is látható. A pálinka szerelmeseinek pedig a szintén Iváncon található Őrvidéki Pálinkafőzőt tudjuk a látogatóink figyelmébe ajánlani.


Az ALKOTÓ

Marozsyné Guba Rózsa – 1951-ben született az Alföldön (Magyarország). 1985-ben kapta meg a babakészítő népi iparművész címet. Feldolgozta és zsűriztette Magyarország tájegységeinek a jelentős népviseleteit. Így például Sárköz, Kalocsa vidékének népviseleteit az 1800-as évek kezdetéig, valamint Baranya, Dunántúl, az Alföld és a Palócföld számos népviseletét is. Munkái jelentős részét a japán piacra készítette, de megtalálhatók a világ szinte minden táján. Munkái számos “államközi” ajándék részét képezték a 80-as években, így megtalálhatók voltak pl. Helmuth Kohl kancellár és Fidel Castro gyűjteményében is.

Jelenleg egy olyan makettszerű babakiállítás elkészítésén fáradozik, mely nem csak megjeleníti az adott terület vagy korszak öltözékét, hanem kiemeli és visszaadja a nézőnek Európa legmeghatározóbb néphagyományait, történelmi szereplőit és vallási momentumait is.

Website: www.babamuzeum.com
Facebook: https://www.facebook.com/arteuropedolls