Kistehén koncert az Akváriumban!

Május 10-én izgalmas meghívott zenészekkel ünnepli a Kistehén az új, Bocsánat albumának vinyl megjelenését. A koncert különlegessége, hogy  néhány dal a vendégelőadókkal közös feldolgozásban csak itt és most lesz hallható az Akváriumban!

A Kistehén új lemeze tavaly decemberben jelent meg, melynek dalait a zenekar idei első fővárosi koncertjén, az Akvárium falai között a NagyHallban hallgathatják meg a rajongók. Kollár-Klemencz László eddigi Kistehén albumai kifejezetten az ő keze nyomát viselték, az új anyagot azonban a teljes zenekar jegyzi. “Ez az anyag önálló, szabad, kísérletező, műfajok határait feszegető, mind zenében, mind szövegben. Nincsenek tabuk, ezért nincs is mit ledönteni, eleve ott hevernek a földön. A Kistehén pedig rutinosan ugrál és táncol közöttük, legtöbbször nevetve, máskor pedig melankóliába fordulva” – mondta az albumról Kollár-Klemencz László.

A koncerten jobbnál jobb vendégzenészek is fellépnek, egyikük, Nové Soma (Middlemist Red, Mordái) az egyik legerősebb új dal társelőadója lesz az Akváriumban: „Számomra legérdekesebb dal az új albumról, az „Öntsd le sóval”. A Kistehén felkért, hogy játsszak majd el a koncerten egy számot velük az új albumukról, így végül ezt a dalt választottam. Érdekes a dalszövegi narratíva és ebben érzem legkifinomultabbnak a hangszerelési építkezést. E mellett, műfajilag talán ez a szám áll legközelebb hozzám.”

Czakó-Kuraly Sebestyén és Balla Gergő a Platon Karataev oszlopos tagjai szintén a meghívott zenészek közt lesznek, Gergő így nyilatkozott a felkérésről: “Generációm számára a Kistehén talán az egyik legfontosabb zenekar, hatalmas dolog nekem, hogy együtt zenélhetek velük. Az új lemez mindenképp a legerősebb és legérettebb anyagaik között van,. Ha valamelyik dalt ki kéne emelnem, az a Bocsánat, ami egy társadalmilag érzékeny sláger, nem nagyon van olyan nap, amikor ne énekelném magamban legalább egyszer. Az Akvárium koncerten a Kistehénnel közösen most az Old enough for love című dalunkat fogjuk előadni, amit fel is dolgoztak tőlünk.”

Ne felejtsétek, május 10. Akvárium, Kistehén koncert!

Vendégzenekar és vendégzenészek:

MORDÁI zenekar, Márton Dani (Ricsárdgír), Nové Soma (Middlemist Red, Mordái), Balla Gergő és Czakó-Kuraly Sebestyén (Platon Karataev).

További információk a Kistehén és az Akvárium Facebook-oldalán! 

https://www.facebook.com/KiSTeHeN/

https://www.facebook.com/events/406584436767071/

https://akvariumklub.hu/programok/kistehen/

Forrás: Kistehén