A hetedik te magad légy! – Jön a VII. Kórusok Éjszakája

2019. június 1-jén hetedik alkalommal adnak hangot a térnek a józsefvárosi Palotanegyed utcáin és terein a Kórusok Éjszakáján. Budapest VIII. kerületében ezen az estén mintegy 50 hazai és külföldi amatőr kórussal találkozhat a közönség. A fesztivál hátterét a Csíkszerda Egyesület biztosítja, a szervezést pedig a Csíkszerda kórus kétszáz önkéntese bonyolítja, akik mindannyian hisznek abban, hogy énekelni bárhol és bármikor érdemes. 

A fesztivál során közel ötven kórus lép fel, akiket rövid, húsz perces a cappella koncerteken hallgathat meg a zeneszerető közönség. A koncertek helyszínéül idén is a Palotanegyed különleges terei szolgálnak, melyek között akad olyan is, amely csak ezen az egy estén nyílik ki a látogatók számára. A tíz helyszín között megtalálható a korábbi évekből már ismert Jézus Szíve Templom, a Lőrinc pap tér 3. alatti lakóház, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szent Anna Kollégium, a Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Magyar Építész Kamara épületének belső udvara, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának Gesztenyés kertje is, ám a szervezők új helyszínekkel is bővítik a palettát – 2019-ben a Premier KultCafé (volt Vörösmarty mozi) rendezvénytermét, a Párbeszéd Háza dísztermét, valamint a Krúdy Gyula utca 11. szám alatt álló lakóház frissen felújított belső udvarát is énekhangok töltik be június 1-jén.

A kórusok között felbukkannak régi és új fellépők egyaránt; többen pedig külföldről érkeznek a Kórusok Éjszakájára – Görögországból, Írországból, Lengyelországból, Norvégiából, és számos vidéki város énekkara is megmutatja magát. A fellépők hat különböző kategóriában képviseltetik magukat a fesztiválon: gyerekkórus, klasszikus zene, könnyűzene, kortárs, illetve modern zene, népzene és régizene. Az állandó helyszíneken túl a Palotanegyed bármely pontján találkozhat a közönség énekes flashmobot tartó kórusokkal a délutáni óráktól egészen késő estig.

A Kórusok Éjszakája programsorozata 2019. június 1-jén, szombaton 16 órakor veszi kezdetét, azonban a már jól ismert Éneklő utca helyett idén az Éneklő Kertté változó Múzeumkert várja a közönséget, ahol a fellépő kórusok rövid ízelítőt adnak repertoárjukból. Az este folyamán 19.30-kor ugyanitt ismét felhangzanak a pár perces zenei bemutatkozások. A fesztivál utolsó koncertjei 22:20-kor kezdődnek, majd 23 órakor a Pollack Mihály téren a közönség és a fellépők közösen zárják a Kórusok Éjszakáját, a Közös Éneklésen, ahol felcsendül majd az erre az alkalomra írt Záródal, melynek zeneszerzője Tóth Árpád, a Kórusok Éjszakája művészeti vezetője, szövegírója pedig Molnár Illés.

Belépőjegyek elővételben kaphatóak a korusokejszakaja.hu oldalon, ahol a fesztivállal kapcsolatos összes információ megtalálható. Az elővételes, online jegyvásárláson kívül természetesen a rendezvény napján, június 1-jén, a Palotanegyed több pontján megtalálható infopultokban is lesz lehetőség a személyes jegyvásárlásra. A belépőjegyek a fesztivál összes helyszínére és programjára érvényesek.

A szervező Csíkszerda-kóruscsalád jellegzetes mintájú öltözékben fellépő tagjai is felvillantanak részleteket idei projektjeikből. A kórusok művészeti vezetője Tóth Árpád, a nemzetközileg elismert karnagy és zenepedagógus, aki többek között a 2019-es záródal szerzője. A Kórusok Éjszakája fő célja, hogy népszerűsítse a kóruskultúrát és láthatóvá tegye, az éneklés örömöt ad és összeköt bennünket. A Kórusok Éjszakája a közösségi önszerveződés egyik remek példája, hiszen a fesztivál hetedik éve kizárólag önkéntesek segítségével jön létre.

Web: korusokejszakaja.hu

Facebook: www.facebook.com/KorusokEjszakaja

Instagram: www.instagram.com/korusok.ejszakaja