25. Lengyel Filmtavasz, 05. 09-15. / Budapest-Szeged-Debrecen

A Lengyel Filmtavasz (néhány évig Lengyel Filmszemle) a Lengyel Intézet legrégebbi rendszeresen ismétlődő projektje, amely 1993 óta kerül megrendezésre a Budapest Film Zrt. segítségével. Egyben a lengyel nemzeti filmgyártás legrégebbi magyarországi szemléje is. 25 év alatt összesen több mint 200 filmet mutattunk be majdnem 80 film alkotóját láttuk vendégül. Nemcsak Budapesten voltunk jelen, de Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Győrben és Szombathelyen is. A legújabb játékfilmek mellett bemutattuk a lengyel filmgyártás klasszikusait is, valamint izgalmas kísérőrendezvényeket is szerveztünk, többek között levetítettük nagy lengyel rendezők egyetemi filmetűdjeit, animációs filmeket világhírű lengyel jazz-muzsikusok filmzenéivel, lengyel és magyar rövidfilmeket. A Lengyel Filmtavasz Magyarországon elsőként mutatott be élőzenei kísérettel vetített némafilmeket valamint az első Lengyelországban 3D technikával forgatott lengyel filmet. Számos alkotót láttunk vendégül: rendezőket, színészeket, operatőröket, hangmérnököket, forgatókönyv írókat, filmzeneszerzőket, producereket, filmkritikusokat és másokat. A nagy mesterek – Andrzej Wajda, Krzysztof Zanussi vagy Krzysztof Kieślowski – legújabb műveinek bemutatásán túl helyet adtunk az olyan alkotónak is, mint Krzysztof Krauze, Jan Jakub Kolski, Wojtek Smarzewski és Małgorzata Szumowska, akik évekkel később az új klasszikusokká váltak.

A Lengyel Filmtavasz grafikai arculatáért a kezdetektől Krzysztof Ducki, a Budapesten élő ismert lengyel művész felel. Érdemes megemlíteni azokat a kiváló tolmácsokat, akiknek hála a lengyel filmek szövege érthetővé vált a magyar közönség számára is: Fóti Judit, Kálmán Judit, Troján Tünde, Pászt Patrícia és Asztalos András. Olyan ismert újságírók, filmkritikusok működtek velünk együtt, mint Andrzej Werner, Łukasz Maciejewski, Báron György, Pörös Géza és Lukácsy György.

A 25. Lengyel Filmtavasz Debrecenbe és Szegedre is ellátogat. Gazdag programjában szerepelnek régi és új filmek is, mint például a számos díjat elnyert, nagy nemzetközi sikereket elkönyvelő filmalkotás, a Hidegháború (Paweł Pawlikowski), vagy a Még egy nap élet című nemzetközi film-koprodukció, de természetesen ismét találkozhatunk jó néhány filmújdonsággal is. Műfaji változatosság, számos lengyel vendég, csodálatos zene, mozi az egész családnak-ezeket kínálja az idei filmszemle.

Bővebben a filmekről:

A 303-AS REPÜLŐSZÁZAD. IGAZ TÖRTÉNET /2018, reż. Denis Delič/
A film azoknak a lengyel pilótáknak állít emléket, akik a második világháború alatt bravúros légicsatákat vívtak a Nagy-Britanniát támadó német légierővel, megakadályozva ezzel a német hadsereg angliai partraszállását. A címbeli 303-as hadosztály legendás lengyel vadászrepülő-egység volt, melynek tagjai híresek lettek bátorságukról és hősiességükről.

A FŐLAKÁJ /2018, reż. Filip Bajon/.

1900-1945 között játszódó családi saga, melynek fő motívuma Mateusz, a kasub fiú és Marita, a porosz arisztokratalány szerelme. A történet az egykori lengyel-német határvidéken élő három nemzedék bonyolult sorsát mutatja be. A Pomeránia kasub etnikumú lakosságának egy része lengyelnek vallotta magát, miközben egy másik része a német államhoz kötődött, és 1939 őszén részt vett a lengyel szomszédok tömegirtásában.

KUTYA-MACSKA BARÁTSÁG /2018, reż. Janusz Kondratiuk/

Janusz Kondratiuk filmje a családi viszonyok édes-keserű képe, amelynek egy igaz történet az alapja. Egy nem hétköznapi család (mindkét testvér híres filmrendező volt) ironikus humorral fűszerezett ábrázolása, konfliktusaival és harcaival, amely viszont megható pillanatoktól és igazi közelségtől sem mentes.

Az est díszvendége: Olgierd Łukaszewicz, aki zseniális alakítást nyújtott a Magyarországon máig népszerű kultikus lengyel filmben, a Szexmisszióban. Az ismert lengyel színészt magyar produkcióban is láthattuk: Deaák Krisztina Vonzások és választások című televíziós filmjében.

MEGKEGYELMEZÉS /2018, reż. Jan Jakub Kolski/

Az egyik legszebb film az anyai szeretetről. A történet a II. világháború utáni Lengyelországban játszódik. A kommunista terrorapparátus meggyilkolja Wacławot, a Honi Hadsereg katonáját. A gyászoló szülők 500 km-t utaznak fiuk holttestével, hogy méltó nyughelyet találjanak számára. Az eseményeket unokájuk, a 17-éves Jan szemszögéből mutatja be a rendező.

Az est díszvendége, Grażyna Błęcka-Kolska először látogat Budapestre. A színésznő ebben a filmben nyújtott lenyűgöző alakításáért a 2018-as gdyniai Lengyel Filmfesztiválon megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat.

A Lengyel Filmtavaszok történetében nagyon ritkán láttunk vendégül női alkotókat. Grażyna Błęcka-Kolskával sokszor találkozhatott már a magyar közönség férje, Jan Jakub Kolski filmjeiben. A  Csodálatos hely, A Popielawy mozi története, a Pornográfia vagy Jasminum című filmek korábbi filmtavaszaink programjában szerepeltek nagy sikerrel. Legújabb filmjében a színésznő saját tragikus élettapasztalataiból merítve megrázó hitelességgel alakítja a gyászoló anya szerepét.

A lengyel filmes mustra egyik legizgalmasabb programja a nagy filmes mester, Krzysztof Zanussi Éter című legújabb alkotásának magyar premierje lesz. A filmvetítés után az idén 80. születésnapját ünneplő Zanussival is találkozhat a magyar közönség. Az Éter a társproducer Laokoon Group révén hamarosan a magyar mozikban is látható lesz.

 Krzysztof Zanussi új filmje lélektani dráma, amely a Faust-mítoszt dolgozza fel. A huszadik század elején játszódik Galíciában, ahol egy katonai orvos az éterrel kísérletezik, hogy segítségével hatalmat szerezzen az emberek fölött, megfosztva őket szabad akaratuktól. Ennek azonban igen magas ára van…

IN MEMORIAM KRZYSZTOF KOMEDA

Az idén Krzysztof Komeda Évet írunk. Ezért a mi programunkból sem hiányozhat ez a nagyszerű filmzeneszerző, aki csodálatos szerzeményeivel hozzájárult sok lengyel film sikeréhez.

Krzysztof Komeda (eredeti neve: Krzysztof Trzciński, 1931 – 1969), a modern lengyel jazz úttörője volt. Eredeti szakmája szerint  fül-orr-gégész volt. 1956-62 között sikeresen szerepelt rangos európai zenei fesztiválokon. Több mint hatvanöt film zeneszerzője volt, de Roman Polańskival dolgozott együtt a legtöbbet, szinte a haláláig komponált barátja filmjeihez. Szoros művészi kapcsolatban álltak egymással, barátságukat kölcsönös szakmai tisztelet jellemezte. Komeda Wajdával is dolgozott együtt, Az Ártatlan varázslókban -Polańskihoz hasonlóan – ő is megjelenik. Jazz-zenészként Lengyelország kultikus figurája volt, filmzeneszerzőként Hollywood legjobbjai közé tartozott. Élete tragikus hirtelenséggel ért véget ötven éve, egy baleset következtében. Az idén néhány filmmel rá emlékezünk.

KALITKÁK 1966, 7 perc Rendezte: Mirosław Kijowicz – animáció

FONOTT KOSÁR 1967, 8 perc Rendezte: Mirosław Kijowicz – animáció

KÉT EMBER SZEKRÉNNYEL  1958, 15 perc Rendezte: Roman Polański
Egy szürreális filmetűd: a tengerből előbukkan két férfi egy nagyméretű szekrénnyel, amelyet aztán magukkal cipelnek a város utcáin, mindenféle abszurd helyzetbe kerülve.

ÁRTATLAN VARÁZSLÓK / 1960,  Rendezte: Andrzej Wajda

„Azért csináltam ezt a filmet, hogy megmutassam, hogy „a fiatalság jön”, de nem az a fajta, akiket a kormány szeretne látni, nem az a nowa-hutai, hanem teljesen más, Nyugatra tekintő, jazzt hallgató, színes ruhás, különböző színű zoknikban. A hatalom pedig küzdött a jazz és az ilyen ruhák ellen. Mindennek egymáshoz kellett hasonlítania. A saját identitásáért harcoló ifjúság ebbe nagyon nem illett bele.”

(Andrzej Wajda)

KÉS A VÍZBEN / 1962, 101 Rendezte: Roman Polański
Az est díszvendége: Zygmunt Malanowicz

Polański háromszereplős filmklasszikusában Malanowicz alakította a szemtelen és provokatív fiatalabbik férfi főhőst, a „Fiút”. Az ismert lengyel színész később sok film-és színházi szerepe ellenére, a nézőknek mindig a Fiú maradt.  Magyarországon Gaál István 1979-es Cserepek című filmjében is szerepelt.

Malanowicz most beavatja a nézőket ennek a lengyel filmklasszikusnak a kulisszatitkaiba, és azt is megtudhatjuk, hogy a szocializmusban hogyan volt lehetséges egy ilyen újszerű és modern filmet leforgatni, és milyen árat fizettek érte az alkotók.

„Polański filmje hazai filmtörténetünk első olyan filmjének bizonyult, amely megpróbált kitörni a lengyel filmiskola zárt historizmusából, amely az évek során meghatározott témakörök, komplexusok, lelki sérülések, egyéni és csoportos téveszmék által volt megjelölve. Ebben az értelemben ez valami teljesen új és friss dolog volt, amilyet a háború utáni lengyel mozi még nem ismert. Ilyen módon egyetlen lengyel rendező sem mesélt még.”
(Marek Hendrykowski)

VISZLÁT, HOLNAPIG / 1960, 80 Rendezte: Janusz Morgenstern
„Azt szerettem volna bemutatni, hogy megjelent egy új generáció és vele egy új szellem. (…) Vissza akartam adni a másfajta gondolkodásmódot, cselekvést és még a lányok iránti rajongást is – mely finomabb, átláthatóbb, olcsó ideológiáktól mentes. Emlékezni kell arra, hogy milyen hangulat uralkodott néhány évvel korábban. A ZMP (Lengyel Ifjúsági Szövetség) ülésén támadás ért azért, mert az utcán, útban odafelé hangosan felnevettem.  A Viszlát, holnapig az én magán – enyhülési folyamatom volt.”

(Janusz Morgenstern)

Az idei év programjában először kínálunk fiatalabb nézőinknek ún. Családi mozit, mely Lengyelországban egyre nagyobb népszerűségnek örvend,. A Lengyel Intézetben bemutatásra kerülő két filmet, a Kalandorok társaságát és A kalandok uralkódóit. Innen Oblivio-hoz kimondottan lengyel, vagy lengyelül beszélő nézőink figyelmébe ajánljuk.

További információk:

www.lengyelintezet.hu

Facebook.com/Filmtavasz

https://www.youtube.com/watch?v=maUeBKUK-fc

BUDAPESTI PROGRAM:

Művész mozi, Budapest VI., Teréz krt. 30.

Május 9. (csütörtök) 18:30   A 303-AS REPÜLŐSZÁZAD. IGAZ TÖRTÉNET
Május 9. (csütörtök) 18:30   KALITKÁK + ÁRTATLAN VARÁZSLÓK

Május 10. (péntek) 19:00   ÉTER belépés meghívóval
Az est díszvendége: Krzysztof Zanussi, filmrendező

Május 11. (szombat) 18:00   A FŐLAKÁJ

Május 11. (szombat) 20:30   HIDEGHÁBORÚ

Május 12. (vasárnap) 19:00   Két ember szekrénnyel + KÉS A VÍZBEN

Az est díszvendége: Zygmunt Malanowicz, színész

Május 13. (hétfő) 19:00   KUTYA-MACSKA BARÁTSÁG

Az est díszvendége: Olgierd Łukaszewicz, színész

Május 14. (kedd) 18:30   MÉG EGY NAP ÉLET

Május 14. (kedd) 20:30   FONOTT KOSÁR + VISZLÁT, HOLNAPIG

Május 15. (szerda) 19:00   MEGKEGYELMEZÉS
Az est díszvendége: Grażyna Błęcka-Kolska, színésznő
 

A Metropolitan Egyetem diákjainak plakátkiállítása a Művész moziban.

A filmeket lengyel nyelven, magyar felirattal vetítjük (kivétel a 303 repülőszázad és Még egy nap élet c. filmek)

Belépő kedvezményes áron kapható: 1.000,- Ft

***

Családi program csak lengyelül!

Lengyel Intézet, Budapest VI., Nagymező u.15

***

Május 11. (szombat)   15:00   Kalandorok Társasága / Klub włóczykijów

Május 12. (vasárnap)  15:00   Władcy przygód. Stąd do Oblivio / A kalandok uralkódói. Innen Oblivio-hoz

,