Keresd a kiskaput! – Megújul a Trafó

Régóta várt épületbővítés kezdődött a húsz esztendős Trafó Kortárs Művészetek Házában. A szeptemberben induló, 22. évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

A Trafó bővítése nem új keletű dolog: már a nyitáskor (1998) készen voltak az úgynevezett második ütem tervei, de forráshiány miatt ez nem valósult meg. A jelenlegi bővítési elképzelések 2014-ből származnak, ekkor még hajózási konténerek összeépítése, átalakítása volt az alapkoncepció. Ez alakult át több, időközben felmerülő igény miatt az évek során fém könnyűszerkezetes technológiává, ami az épület látványában nem okoz majd jelentős változást, viszont a kivitelezésben igen: az épület fém vázat kap, erre kerülnek fel a falpanelek szigeteléssel, burkolatokkal, s mindezek nagyrészét a helyszínen készítik el. Ennek a technológiának az az előnye, hogy gyors, és – ha idővel megvalósíthatóvá válik a második ütem – akkor elemei újrahasznosíthatóak lesznek. A Trafó továbbra is egyik legfontosabb törekvése, hogy a legújabb, leginnovatívabb előadások megtekintéséhez minél kényelmesebb teret biztosítson közönsége számára.

Az új kávézó látványterve:

A lobbi látványterve:

Színházi foyer látványterve:

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza