Szemessy Kinga táncos antropológus legújabb koreográfiája, a Testnapló című részvételi táncelőadás során a testet, mint a személyes és kollektív emlékek helyét járja körül. Az előadók között szerepel Szilágyi Krisztián fiatal táncművész, Golub Jana fordító, illetve a MU Színházban alkotó szép korúak közössége is. A különböző generációk testükhöz fűződő viszonyát és emlékeit feldolgozó előadás április 11-én utoljára lesz látható a MU Színház színpadán. A produkció kapcsán egy személyesebb hangvételű és rendhagyó interjú készült a táncosok közreműködésével; élményeikről Jana, Zsóka, Anni, Gigi, Kati, Krisztián, Eszter, Gabi, Karcsi és Mari kérdezték körbe egymást.
Preeferált kép © Szemessy Kinga
Jana: Gyakorolt-e hatást a testeddel való kapcsolatra ez a projekt vagy esetleg ráirányította valami olyanra a szemedet, amit eddig nem ismertél magadban?
Zsóka: Mindenképpen hatással volt rám a projekt kivitelezése. A mozgás és a tánc mindig lételemem volt, ahogy visszaemlékszem a kezdetektől fogva. Tánc közben, mindig felszabadultnak és boldognak érzem magam és általában nem vagyok visszafogott. A projekt viszont arra kötelezett, hogy odafigyeléssel mozogjak az általam választott mozgáskombinációk kivitelezése miatt. Vagyis az önfeledtség vagy felszabadultság helyett az összpontosítást kellett előtérbe helyeznem. Nem a zenének és gondolataimnak adtam át magam, hanem a mozgáskombináció folyamatos életben tartására kellett figyelnem. Ez egy rövid időre automatikussá vált. Amikor ebből kiléptem akkor ismét felszabadulttá váltam. A betanult koreográfiai részek viszont mentesek voltak a görcsösségtől. Vagyis úgy érzem, hogy elsődlegesen gondolati (agyi) területet érintett nálam a projekt.
Milyen gondolatod, vagy gondolataid és elsődleges emlékeid vannak a testeddel és annak mozgásával kapcsolatban?
Anni: Amióta az eszemet tudom, mindig is imádtam mozogni. A fára mászástól a balettig sok mindent kipróbáltam, csak a magasugrás fogott ki rajtam. Otthon a kertben gyakoroltam, sikerült is, de tornaórákon megálltam a léc előtt. Később, gimnazista koromban imádtam tánciskolába járni. Mostanában azt figyelem, hogy egy mozdulat hatására mely izmok aktivizálódnak. Néha el is csodálkozom a tapasztaltakon. A Testnapló rávilágított arra, hogy mozdulatokkal sokkal több mindent ki lehet fejezni, mint azt régebben gondoltam volna.
Mennyiben befolyásolta a munkádat a résztvevők életkora, elő-képzetlensége?
Gigi: Egyáltalán nem, hiszen az életkor csak egy szám és az általad előképzetlenségnek nevezett állapot csak egy állomás az úton. Az előbbi csak színesebbé tette az előadást, az utóbbit pedig előnynek is nevezhetjük, hiszen a Testnapló fontos szegmense a megismerés, felfedezés, korlátok átlépése/megtartása/vizsgálata/ízlelgetése egy “játszótéren”, ahol a spontán, nem tanult reakciók teszik számomra a darabot élővé, eredetivé, hitelessé.
Volt olyan meghatározó pillanat akár előadás közbe, akár a próbafolyamat során, ami meghatározó volt, és magaddal viszed a darabból? Ha igen, és szívesen megosztanád, mi volt az?
Kati: Igen, igen volt, azaz voltak! Az első az előkészületek alatt, amikor az egyik- másik testrészünkről kellett írnunk. Sosem néztem úgy rá a kezemre, hogy a története jutott volna az eszembe. Viszont ennek kapcsán visszaemlékeztem a kisiskolás mivoltára, majd az anyai mozdulataira és nem utolsó sorban arra, amikor alkot. Most már többször is hálásan nézek a ma már ráncos, kidolgozott kezeimre. Az előadás alatt pedig arra jöttem rá, hogy mi mindent lehet kifejezni szavak nélkül, kizárólag a mozgással, ezen belül is a tánccal.
Hogyan érezted magad és mit jelentett számodra az, hogy egy egészen más, azaz idősebb korosztálybeliek voltak a partnereid, mint a megszokott produkcióidban?
Krisz: Számomra óriási megtiszteltetés volt, hogy egy olyan generációval dolgozhattam együtt, akikkel szinte semmilyen kapcsolatom nincs a hétköznapokban. Hatalmas önbizalmat, szeretetet kaptam minden egyes próbán és az előadásokon is, amelyet ezúton is köszönök! Abszolút egyenrangú partnerként tekintek rátok, ugyanúgy, mint bármelyik másik tánc előadásban a kollégáimra és jó érzés volt azt tapasztalni, mennyire számítotok rám, mennyire fontos nektek az én személyem, jelenlétem.
Mi okozta számodra a legnagyobb kihívást a próbafolyamat és az előadások alatt?
Eszter: Az előadáson a közönség bevonása volt számomra a legnehezebb. Emellett az improvizáció okozott gondot, hogy hogyan építsem be a feladataimat úgy, hogy érthető legyen. A próbákat kifejezetten élveztem.
Megbeszélitek otthon a feladataitok kivitelezését? Adtok egymásnak ötleteket, vagy mindenki önállóan készül?
Gabi: Minden feladatra egyedül készülünk. Pontosan azért, mert nem akarjuk egymást befolyásolni. Különböző képpen közelítünk meg egy-egy témát, ezért a feladatok kidolgozása is különböző. Ötleteket azonban kérünk egymástól és azt vagy beépítjük a saját elképzeléseinkbe, vagy nem.
Karcsi: Inkább én igénylem Gabi „nézői szemét”, bár az utóbbi időben ritkábban. Korábban a prózai előadások szövegét összemondtuk, de ma már van olyan gyakorlatunk, hogy egyedül is meg tudjuk tanulni. A Testnaplónál Gabi nem kérte a segítségemet. Én egy ideig kértem az övet, mert konkrét karaktereket akartam improvizálni. Később áttértem a tükörre.
Gabi: A Testnapló megváltoztatta-e a testedhez való viszonyodat?
Karcsi: Mint gyakorló pszichológusnak, milyen érzés volt a Testnaplóban részt venni, többet tudtál-e meg rólunk?
Mari: Nem változott a testemhez való viszonyom. Nekem ez egy nagyon kedves játék volt, amit élveztem. Nem tudtam meg magamról semmi olyat, amit ne tudtam volna. Csoportdinamikai szempontból mindenki hozta megszokott formáját, így ez nem okozott meglepetést. Nagyon tetszett nekem, hogy mindenki lelkesen, örömmel táncolt.
Gabi: Táncoltál-e korábban színpadon táncművésszel, ebben az esetben Krisszel? Mit jelent, mint fiatalnak a testedre, mint egy naplóra gondolni?
Jana: Szerencsésnek érzem magam, hogy az eddigi táncos tapasztalataim során több kortárs táncossal volt szerencsém együtt mozogni (itt nem csak a színpadra gondolok). Ilyenkor nagyon sokat tanulok tőlük, mint például a Krisztiántól ebben a közös munkában. Az előző projektben Krisztiánnal és Bot Ádámmal próbáltunk együtt a legtöbbet és erre az időszakra mindig mosollyal az arcomon gondolok vissza, ezért nagyon boldogan vágtam bele ebbe a Testnapló projektbe is, amit egyáltalán nem bántam meg.
Ami a második kérdést illeti, azt hiszem, úgy tekintek a testemre, mint egy szivacsra, amelyik attól a pillanattól kezdve, ahogy megszülettem, folyamatosan tanul és sosem felejt (mint egy megbízható tárhely) és a kor pedig csak formálja azt a szivacsot.
A MU Színház: Testnapló című előadásról bővebb információ a MU színház honlapján tekinthető meg.