Akadálymentesített előadások a Bethlenben – Nőkből is megárt… – audionarrációval

A Bethlen Téri Színház az AKKU Egyesülettel közösen március 28-án audionarrációval kísért előadást tartott. A Pataki Éva regényéből készült Nőkből is megárt… című előadást április 7-én 17 órától ismét látássérültek számára akadálymentesítve játsszák.

Színpadbejárás az április 28-i előadás előtt – Fotó forrása: Bethlen Téri Színház

A vasárnapi előadás után Tordai Teri részvételével – aki az előadásban lányával, Horváth Lilivel játszik – külön beszélgetést is tartanak a színház kávézójában a látássérült csoport tagjainak.

A résztvevők az előnarrációt hallgatják – Fotó forrása: Bethlen Téri Színház

Az audionarráció, vagyis a hangos leírás, vakok és gyengénlátók számára teszi hozzáférhetővé a színházi előadásokat. Mivel a látássérültek fülhallgatón keresztül hallgatják a narrációt, a látó és nem látó nézők integráltan, ugyanazon az előadáson vesznek rész.

Gyülekező az előtérben a színpadbejárás előtt – Fotó forrása: Bethlen Téri Színház

A kezdeményezés nem újdonság a Bethlen Téri Színház életében; a tavalyi évadban – szintén az AKKU, vagyis az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesülettel közösen – valósítottak meg audionarrált, integrált előadást két alkalommal. Akkor kisgyermekek számára akadálymentesítették Fabók Mancsi Bábszínháza A háromágú tölgyfa tündére című darabját. E mostani előadás a Bethlen Téri Színház és a Manna közös produkciója. Az AKKU munkatársai az elmúlt évadokban több Manna előadáshoz is készítettek audionarrációt, így a közös munka már-már rendszeres a három szervezet közt.

Színpadbejárás Petneházy Emőkével, az AKKU munkatársával – Fotó forrása: Bethlen Téri Színház

A Nőkből is megárt… című előadást – melyet 2017-es bemutatója óta havonta sikerrel játszik a színház – gondos válogatást követően a szakemberek és a színház együtt választották ki. Az előadás humora, könnyed hangvétele és amellett fontos mondanivalója nagy kedvence mind a látó, mind a látássérült közönségnek. Az előadás különlegessége, hogy Tordai Teri és lánya, Horváth Lili a darabban is anya-lánya szerepben jelennek meg.

Nőkből is megárt… © Kállai-Tóth Anett

Az AKKU Egyesület a látássérülteknek egy iPhone-t és hozzá fülhallgatót biztosít, az előadás bizonyos részeit pedig egy szakképzett audionarrátor – miközben egy monitorról figyeli az előadást egy másik helységben – élőben közvetíti. Korábban egy előre rögzített, ún. előnarráció készült a nézők számára, ami az interneten keresztül már jóval az esemény előtt elérhető és az estével kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazza, mint pl. a díszlet és jelmezek, a szereplők bemutatása, a rendezés sajátosságai, a darab háttere stb. (ez elérhető a facebook eseményből).

Nőkből is megárt… © Kállai-Tóth Anett

Ezen felül közvetlenül az előadás előtti fél órában egy ún. színpadbejárás keretében a vendégek megismerhetik a darab legfontosabb kellékeit, díszleteit és a járásokat, így még könnyebben tudják elképzelni az előadás általuk nem, vagy nehezen látható részeit.

A színház tervei közt a következő évadban a már elkészült és újabb előadások audionarrálásán kívül jelnyelvi tolmácsolással kísért előadás is szerepel.

A Nőkből is megárt… című előadás az audionarrált alkalmon kívül április 27-én és május 5-én látható a Bethlen Téri Színházban.

www.bethlenszinhaz.hu
www.akkuegyesulet.hu

Facebook-esemény

Jegyek:
jegy@bethlenszinhaz.hu
+36 1 700 1433

Forrás: Bethlen Téri Színház