Cristina Kahlo: POSTHISPÁNICO MX – 2019. április 17 – május 25.

Alkotótevékenysége folyamán Cristina Kahlo mind a művészi, mind a dokumentarista fotográfia számos területén kipróbálta már magát. Pályája elején gyermekkori rendellenességek – autizmus, Down-kór, központi idegrendszeri eredetű mozgászavar – fényképes dokumentációját végezte több intézmény számára. Legjelentősebb dokumentarista munkái közé tartoznak a Mixe Music Training Center-ről a mexikói Oaxaca városában 2006-ban készített képei, valamint a Danzón ideje elnevezésű projektje, melynek keretében nyolc éven át fotózta a Mexikóban népszerű danzón tánc különféle közösségeinek és csoportjainak életét. Ezen munkáját, hazáján kívül, Kanadában, Spanyolországban, továbbá az Egyesült Államok nyolc különböző nagyvárosában is kiállították, 2011-ben pedig Veracruz tagállam kormányának képzőművészeti nagydíját vehette érte át.

Szintén alkotóművészete elismeréseként nyerte el Kahlo 2006-ban a bázeli székhelyű Bartels Alapítvány ösztöndíját, aminek a segítségével lehetősége nyílt a művészi fotográfia területén is a fejlődésre, valamint hazájában és Európában is különböző kiállításokon való részvételre, mind a mai napig. November másodika című munkáját Strasbourgban, a pforzheimi Broetzinger Art Gallery-ben, és a karlsruhei Galerie Bode-ban állították ki, míg Játékidő című alkotása 2007-ben a mexikói Museo Mural Diego Rivera-ban, illetve az Áttelepülők – Négy mexikói fotós Európában című csoportos kiállítás részeként Franciaországban, Argentínában és Uruguayban volt látható.

© Cristina Kahlo: Posthispánico MX – Where the Sun moves, 2019

Az elmúlt évtizedben Kahlo érdeklődése a geometriai formák, az idő mint fogalom, az utazás és a földrajzi helyváltoztatások felé fordult. Ennek szellemében valósult meg A fikció műhelye (2012) és Az utazó tekintete (2015) című kiállításai, melyek a Galerie Bode-ban, illetve a Marco Polo mint metafora című tárlat (2014), mely pedig a mexikóvárosi Patricia Conde Gallery-ben került bemutatásra. Kahlot az építészet és az építészetnek a fénnyel való viszonya is érdekli: ezek a témák jelennek meg a Szépművészeti Palota felfedezései című 2014-es és A konkrétum című 2017-es munkájában. Szintén fontos szerepet szán Kahlo legújabb alkotásaiban szülőhazája kulturális tereinek és azok megőrzésének. A San Carlos-i Nemzeti Múzeumban és egyéb helyeken bemutatott kiállítási tárgyak és az azokat megtekintők közötti virtuális párbeszédbe belépve a művész arra ösztönzi a látogatót, hogy fotózza le önmagát, amint az adott tárgyat nézi; az így elkészült képet azután összeilleszti egy a tárgyról a múzeum archívumában őrzött fotóval, afféle hibrid képet hozva a kettőből létre. Ezen munkáiból állt össze az Együttélés (2013, Museo Nacional de San Carlos), az Együttélés II (2014, Centro Cultural San Pablo, Oaxaca) és az Eltulajdonítás (2016, Museo Anahuacalli) című kiállításainak anyaga.

Jelen kiállítás Cristina Kahlo fotóművészetének két irányzata között hoz létre párbeszédet. Az első sorozat Mexikó különböző múzeumaiban rögzített fotókat és arcképeket mutat be: ezek a művek Kahlot karrierje folyamán mindvégig foglalkoztató dokumentarista fotózás szellemében készültek, azzal a szándékkal, hogy olyan kulturális hagyományokat és szokásokat őrizzenek meg, melyeknek a gyökerei Mexikó történelmének a spanyol hódítás előtti időszakába nyúlnak vissza.

© Cristina Kahlo: Posthispánico MX – Night came and dressed with stars, 2018

A kiállítás másik felét alkotó vegyes műfajú képek Mexikó történelmi és kulturális múltja és a jelen közt fennálló kapcsolatokat értelmezik. A Posthispánico MX című anyag az ország őslakosaira a jelen szemüvegén keresztül tekint vissza, újonnan készült és régi, archív fényképeket hívva ehhez segítségül. A kiállítás ezen felének központi elemét azok a vegyes technikával készült képek alkotják, amelyek a spanyol hódítás előtti Mexikó rituális központjait és építészetének fontosabb tereit ábrázolják. Az ország történelmében és jelképrendszerében mindig is kiemelt szerepe volt az eredetmítosszal szorosan összekapcsolt építészetnek. Piramisok és egyéb rituális központok maradtak fenn a régmúltból, melyeket a ma emberének jelenléte kelt életre s lehel beléjük friss levegőt.

Olyan, a képek nyelvén megszólaló kiállítás ez, amely valódi és kitalált történeteket sző egybe a képzelet fonalával. Arcok egyesülnek a mából régmúlt idők hagyományaival, s válnak együtt múlt és jelen közös jelképévé. „Karkötők, bogok, fejdíszek állnak össze hármas oltárrá, melyben az itt és a most társalog az ősidőkkel s bizonyítja be, hogy ugyanaz az alkotás másféle időbeli jelenléttel is rendelkezhet. Végtelenítettségük, gubancosságuk és minden egyéb tulajdonságuk mereven be van ezekbe a tárgyakba zárva. Mégis, a velük párbeszédbe lépő látogatónak köszönhetően, életre kelnek, mozgásba lendülnek, akár ékszerekről, rajzokról, fém- vagy dróttárgyakról van is szó. Jó ízlés és arányérzék árad a művész fotóiból. Ezek a földszínű festékkel, aranyozott foltokkal, merített papírral díszített fekete-fehér képek, mint például a Rengeteg napfény Teotihuacan felett vagy a Közápor címűek, egy egészen különleges élménnyel ajándékozzák meg a nézőt” – fogalmaz Graciela Kartofel a Posthispanico MX kiállítás katalógusában megjelent írásában.

A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része.
A kiállítás támogatója a budapesti Mexikói Nagykövetség és az AMEXCID.

© Cristina Kahlo
Posthispánico MX
Where the Sun moves
2019