Történet a nulladik évből – Először láthatóak együtt Sugár János „soxorosító” grafikai sorozatai

A Történet a nulladik évből című ingyenes kiállításon, 2019. április 5. és május 10. között az Art Quarter Budapestben először láthatóak együtt Sugár János 1986 és 1990 között készült, kis példányszámú grafikai sorozatai. A művek képi világa bepillantást nyújt Sugár narratív művészetének ikonológiájába.

Sugár János: a reorganizált tapasztalat, 1989, litográfia, hidegtű papíron, 70×100 cm

Már Sugár János korai rajzai, vázlatai és tervei, amelyek között a rajzos napló forma is szerepet kapott, intenzív grafikai késztetésről tanúskodnak, főiskolai tanulmányainak befejezése után pedig a képzőművészeti technikák rendszere kezdi el foglalkoztatni. Egyik fő kérdése az volt, mit tesz lehetővé a médium maximális kihasználása, s ez az érdeklődése hosszútávon elvezetett Sugár grafikai kísérletezéseihez. Az 1986 és 1990 közötti időszakban foglalkozott intenzíven a klasszikus sokszorosító grafikai eljárások (szitanyomat, rézkarc, litográfia és dombornyomás) nyújtotta lehetőségekkel, valamint az ezek radikális kombinálásával létrejövő kölcsönhatásokkal. A véletlenek megfigyelése, továbbfejlesztése, a hibák kibontása ugyanis új technikai lehetőségeket, formai megoldásokat tartogattak az eljárással kísérletezőknek. A négy sorozat szinte évekre „lebontva” mutatja be az alkotói folyamatot. Az első két, összesen 13 darabból álló 70 x 100 centiméteres sorozat 1986-ban és 1987-ben készült, a szitanyomat, a rézkarc és a dombornyomás technikák együttes alkalmazásával. A másik két, szintén 13 darabból álló, sorozat 1988-ban és 1989-ben készült a litográfia és a rézkarc technikák együttes alkalmazásával.

Sugár János: Diagram, 1987, szita-rézkarc-dombornyomás papíron, 70×100 cm

A sorozatok egyik fő jellemzője a határkereső attitűd, ez abban is megmutatkozik, hogy Sugár a rézkarc technikát is nagyvonalúan alkalmazza, törvényeit szinte provokálja. A diszkrét vonalak és a tiszta vonalvezetés ellenében hat, amikor a lemezt nem törli vissza, hanem hagyja az elmaszatolódott részeket is érvényesülni. A grafikai lapok felületének sokszínűségét az egymás mellett, gyakran egymást áthatva megjelenő eltérő technikák együttes használatának köszönheti. Egy olyan többlépcsős eljárást dolgozott ki, melyben a különböző technikák nem csupán eltérő rétegeket képeznek, hanem azt sejtetik, hogy ezek különböző valóságszintekkel kapcsolódnak össze, amelyek felfejthetővé válnak. A két későbbi, a Váci Grafikai Műhelyben készült sorozatok pedig már a művészi nyelv absztrahálódását szemléltetik, az olyan címek, mint „A tények mechanikája”, „A tények Brown mozgása” a tudományosság képzetét keltik.

Sugár János: Álom-tükör, 1987, szita-rézkarc-dombornyomás, papíron, 70×100 cm

A hagyományos grafikai technikákat mediális és konceptuális úton megközelítő, azokat olykor szinte már provokáló sorozatok képi világa bepillantást nyújt Sugár narratív művészetének absztrakt ikonológiájába. Motivikusan is összetettebb metaforarendszert alkot a leegyszerűsített személyes és a közismertebb, jelképszerű képi elegyítése. A formák szerkezete és egymásba hatása mintha emlékképeket idéznének, egyes műveken szuggesztíven egyértelmű, másokon rejtélyesebb képek segítségével.

A Történet a nulladik évből – soxorosító grafikai munkák című kiállítás 2019. április 5. és május 10. között tekinthető meg az Art Quarter Budapestben.

Sugár János: Ouvo Sole, 1989, 3 színű litográfia papíron, 50×100 cm

Az alkotóról

Sugár János 1958-ban született Budapesten, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán végezte 1979 és 1984 között Vígh Tamás tanítványaként. 1980 és 1986 között aktívan részt vett az Erdély Miklós vezette INDIGÓ csoport munkájában. 1984 óta számos hazai és nemzetközi kiállítás résztvevője. 1985-től a Balázs Béla Stúdió tagja, majd 1990 és 1995 között vezetőségi tagja. 1990-ben a 8. Nemzetközi Kisplasztikai Biennále (Műcsarnok, Budapest) nagydíját kapja. 1992-ben a kasseli Documenta 9 résztvevője.  1990 óta a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszékének alapítója és tanára.

SUGÁR JÁNOS – TÖRTÉNET A NULLADIK ÉVBŐL – SOXOROSÍTÓ GRAFIKAI MUNKÁK, 1986-1990

Facebook event: https://www.facebook.com/events/1977927635836027/

Megnyitó: 2019. Április 5. péntek 19:00, aqb Project Space (1222, Nagytétényi út 48-50)

Megnyitja: Dr. Geskó Judit, művészettörténész, Szépművészeti Múzeum

A kiállítás megtekinthető: 2019. április 5. és május 10. között

Kurátor: Bencze Péter

Kurátor asszisztens: Tarczali Andrea, Nagy Sára

A kiállítás az Art Quarter Budapest, az Everybody Needs Art és a Kisterem együttműködésének eredményeképpen valósul meg.

Forrás: aqb Project Space